Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-28
5 Mint emlékeztettek, a kormány 2007 végén rendeletben szabályozta a kisebbségi önko rmányzatok differenciált költségvetési támogatásával kapcsolatos kérdéseket. A január elsejétől hatályos kormányrendelet értelmében az egyes kisebbségi önkormányzatok az általános működési támogatás mellett a feladataik teljesítésével arányosan kaphatnak t ámogatást. Az az önkormányzat részesülhet többlettámogatásban, amelyik kisebbségi közösségi érdekvédelemi, oktatási, kulturális, illetve esélyegyenlőségi feladatokat vállal és teljesít. A vállalt feladatokat a Magyar Államkincstárhoz eljuttatott igényl őlapon kell feltüntetni és az illetékes települési jegyző ellenjegyezésével ellátni. A közlemény szerint tavaly összesen 1 milliárd 337 millió forint jutott a kisebbségi önkormányzatok támogatására, ebből egységesen, az ellátott többletfeladatoktól füg getlenül részesültek támogatásban az önkormányzatok. A kisebbségi önkormányzatokra fordítható keret 2008ban nőtt, az összesen 1 milliárd 558 millió forintból idén differenciált támogatás jár a testületeknek. A minden kisebbségi önkormányzatnak j áró alaptámogatásra több mint 1,1 milliárd forint jut, a keret fennmaradó részéhez, közel 400 millió forinthoz viszont pályázati úton juthatnak a kisebbségi testületek. Az igénylőlapokon feltüntetett feladatok pontozása alapján és a feladatok teljesítéséne k arányában derül ki, hogy mekkora többlettámogatás jár az egyes kisebbségi önkormányzatoknak. vissza A koszovói rendőrség készül a függetlenség kikiáltására Vajdaságma.info 2008. január 27. [22:12] A Koszovót irányító albánok és külföldi felügyelők már készülnek rá, hogy minden esetleges rendbontást megakadályozzanak a délszerbiai tartomány függetlensége kikiáltásának napján - közölte vasárnap a belgrádi sajtó pristinai forrásokra hivatkozva. A komoly újságnak számító albán nyelvű Koha Ditore szerint a koszovói kormány a Pristinában működő diplomáciai képviseletekkel, az ENSZbékefenntartókkal (KFOR) és a nemzetközi felügyelet alatt álló koszovói rendőri erőkkel együtt mindent meg akar tenni azért, hogy ellenőrzés alatt tartsa a helyzetet. Zenun Pajaziti belügyminiszter a lapnak nyilatkozva nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a függetlenségi nyilatkozat elhangzását követően - amelyről nem tudni, mikor lesz - rendbontásokra kerül sor. Bár nyilvánvalóan szerb tiltakozás ra utalt, óvakodott attól, hogy egyszer is kiejtse a "szerb" szót. "Tudjuk, hogy lesznek olyanok, akik provokációkra ragadtatják magukat" - mondta, s hozzátette: "eddig nem érkezett hozzánk a helyzet esetleges eszkalációjára utaló jel". A koszovói rendőrsé g parancsnokának munkatársa, Resat Maliqi szerint már csak a kormány utasítására van szükség ahhoz, hogy a Státus nevű műveleti terv életbe lépjen. "Nem állítjuk, hogy a helyzet eszkalációjára kell számítani Koszovó északi részén a függetlenség pristinai k ikiáltása után, de gondoskodunk arról, hogy Koszovó egész területén ellenőrzésünk alatt tartsuk a biztonsági helyzetet" - mondta a többségében szerbek lakta területekre utalva a hivatalnok. Az Egyesült Államok és az EU vezető hatalmai számára nem kétséges, hogy Koszovó függetlenné válik, s csak az időpont kérdéses. A helyi albán vezetők szerint napok kérdése, hogy a dolog bekövetkezzen, a rendszerint jól értesült Koha Ditore pedig szombaton - brüsszeli diplomáciai forrásokra hivatkozva - február 17ét említ ette lehetséges dátumként. vissza BÓSZA SZERINT SLOTA BEREZELT, ÚJRA VITÁZNI AKAR Bumm.sk 2008. 01. 27. Bósza János nem adja fel: újra szópárbajra hívta a Nemzeti Párt vezetőjét, Ján Slotát. Véleménye szerint a belügym inisztérium politikai megrendelésre cselekedett, amikor betiltotta a Nomos Regionalizmust. “Remélem, hogy nem fog újra a vita elől kétsébeesetten elmenekülni az orvoshoz, hogy kiírassa magát” - írja Bósza a TASRhez eljuttatott közleményében. Bósza célja ugyanaz, meg szeretné győzni egy vitán keresztül a lakosságot, hogy az autonómiatörekvése nem a köztársaság felforgatását célozza, és hogy az autonómia egy önmeghatározási forma. Bósza úgy gondolja, hogy a nyílt viták vezetnek a szlovákmagyar megbékélé shez, és aki kerüli a vitát, az nem békességpárti. “Slota megijedt a vitától, mivel tudta, hogy a hazugságait nem tudja értelmes érvekkel megvédeni” - jelentette ki Bósza.