Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-23
10 Szint e egy időben, néhány napos eltéréssel nyitották meg a budapesti Román Kulturális Intézetben és a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben Tóth István nagyváradi fotóművész kezdeményezésére a világ számos pontján élő legrangosabb román és magyar fotóművészek közös - immár második - tárlatát. Hetven képet láthat a közönség, amely a két ország mindennapi életének számos érdekes, olykor meghökkentő pillanatát örökítette meg. Nagyváradon a múlt hétvégén nyitották meg hivatalosan a Bihar Megyei és Nagyváradi C ivil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) által szervezett tíznapos rendezvénysorozatot a Himnusz születésének tiszteletére. A városban már bemutatták az Eltáncolt cipők című táncjátékot, a Nagyvárad Táncegyüttes új előadását. Kedden gálaműsor keretében mond b eszédet e városban a Szakszervezetek Művelődési Házában Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Markó Béla, a Romániai magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A műsorban elsősorban székelyföldi művészek mutatkoznak be, fellép többek között a Háromszék Táncegyüttes. Szerdán Kárpáti Gusztáv festőművész kiállítását nyitják meg a Tibor Ernő Galériában. A Marosvásárhelyi Magyar Kulturális Központ és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata vasárnapi rendezvényén a társulat Spiró György P rah című vígjátékát adta elő. Kedden a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetemen a John Pielmeier Isten Ágnese című színművét láthatja a helyi közönség. Kolozsváron tudományos előadásokkal és táncházi mulatsággal köszöntik a jeles napot. Az Erdélyi M úzeumEgyesület rendezésében konferenciát tartottak, Jancsó Miklós és Rekita Rozália színművészek Áprilyverseket és műfordításokat adtak elő. A Heltai Alapítvány székházában táncház keretében a szamosújvári Sóvirág zenekar szórakoztatta a közönséget. A múlt hétvégén Szatmárnémetiben és Nagykárolyban lépett fel a Felvidéki Rock Színház a Mert tiéd az ország című előadással, melyben Koltay Gergely A Megfeszített és A napba öltöztetett lány című rockoperájából, valamint a Kormorán együttes dalaiból adta k elő válogatást. Tárlat nyílt Kovács Emil Lajos festőművész munkáiból, a Nagykárolyi Collegium régizeneegyüttes pedig a Ne járj hozzám, szívem, éjjel című műsorával lépett fel. A Szatmárnémeti Északi Színházban a Háromszék Táncegyüttes előadását várják. A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Irodájának társszervezésében Sepsiszentgyörgyön vetítettképes előadást láthattak az érdeklődők az altorjai Aporkastély reneszánsz faliképeiről, majd a kolozsvári Passamezzo historikus együttes előadta a Má tyás az igazságos? című reneszánsz táncjátékát. A koordinációs központ szervezésében öt helyszínen zajlik reneszánsz koncertsorozat. A sepsiszentgyörgyi, brassói és csíkszeredai zenetanárokból alakult Codex régizeneegyüttes XVIXVIII. századi magyar, főké nt erdélyi főúri zenéből ad ízelítőt Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen. A központ programján szerepel a Képes Krónika című kiállítás, amely a feltehetően Kálti Márk által 1360 körül készült történeti leírásnak, a Chronica Hungarorumnak a tartalmi és képi elemeit mutatja be. Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színház felolvasóestjével kezdődött hatnapos rendezvénysorozat. Szerdán az Udvarhelyszék Fúvószenekar ad ünnepi koncertet, majd a C abaret című musicalt láthatja a közönség a társulat előadásában. Pénteken Székely Zsejke, a Kolozsvári Magyar Opera énekesnője kortárs magyar zeneszerzők dalaiból tart előadást Valaha címmel. Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban a gyergyóremetei 12 . Nemzetközi Fotótábor anyagából készült kiállítással, valamint albumbemutatóval kezdődött kétnapos rendezvénysorozat. vissza Haraszti a médiatörvény tervezetének visszavonását kérte a szlovák kormánytól Bécs, 2008. jan uár 22., kedd (MTI) - Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságképviselője azt kérte a szlovák kormánytól, hogy vonja vissza a parlament elé terjesztett médiatörvénytervezetét, mert az több olyan fejezetet is tartalmaz, ame ly súlyosan korlátozná a szerkesztői függetlenséget. Ján Kubis szlovák külügyminiszternek írt levelében Haraszti Miklós felhívta a figyelmet arra is, hogy a médiatörvény jelenlegi formájában ellentétes lenne azokkal a nemzetközi kötelezettségekkel, ame lyeket Szlovákia vállalt a sajtószabadság védelmére. Kedden közzétett nyilatkozatában az EBESZ képviselője egyebek között rámutatott, hogy a tervezet értelmében a szlovák kulturális minisztérium megítélhetné, vajon a társadalmilag ártalmasnak tekintett - egy hosszú listában felsorolt - cselekedetekről közölt információk elnéző, felmentő vagy éppen helyeslő formában jelenteke meg. Tekintettel ennek a koncepciónak szubjektív és homályos voltára, a törvény lehetőséget nyújtana az eseményekről és vélemény ekről történő tudósítások önkényes korlátozására vagy megbüntetésére, ami súlyosan sértené a társadalomnak a közérdekű eseményekről való tájékozódási jogát - hangsúlyozta. Haraszti bírálta a tervezetnek az a részét is, amely megteremtené a jogi felt ételét annak, hogy a magukat a média által megsértettnek érző személyek vagy intézmények reagálásait a média köteles legyen közölni, függetlenül attól, hogy a nyilvánosságra hozott "tények" hamisake vagy valósak.