Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-04
12 – Biztos, hogy felismerjük a vészjelzéseket? 1938ban Magyarországon például olyan értelm iségiek írtak alá egy kiáltványt a készülő zsidótörvények ellen, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond, Vaszary János vagy Zilahy Lajos. Ma hol van az egységes és bátor fellépés a magyar neonáci és nyilas megnyilvánulásokkal szemben? – Feltétel ezem, a Magyar Gárda vagy a hasonló szerveződések ügyködéseire gondol. A két világháború közötti és a mostani politikai helyzet nem hasonlítható össze. Ma nincs és nem is lehet szó törvényi szintre emelt kirekesztésről. Ezt az európai környezet sem engedi. Ezért nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget a mai szélsőséges megnyilvánulásoknak. A veszélyt inkább abban az antagonizált politikai környezetben látom, amely ezeket a megnyilvánulásokat eltűri, sőt hatalmi játszmáiban eszközként használja őket. A minden napi ember a jelenben többnyire csak a felszín borzolódásait érzékeli, a valóban fontos, nagyobb folyamatokat általában nem. – Akkor hát mi az a valóban fontos dolog a 20. századi Magyarországgal kapcsolatban, amire az utókor is emlékezni fog? – Például az a tény, hogy a világ legfejlettebb országaihoz viszonyított lemaradásunk a század folyamán nem csökkent, hanem nőtt. – Sokan Trianontól eredeztetik a hanyatlást. – Trianon valójában már csak következmény volt. „Nemzeti nagylétünk” tulajdonképpen már M ohácsnál lehanyatlott. Mohács előtt valóban befolyással rendelkező, európai nagyhatalom voltunk, és nem véletlen, hogy a magyar politikai gondolkodás oly sokáig a régi dicsőséghez nyúlt vissza. Még Apponyi Albertnek Trianon kapcsán Párizsban elmondott 1920as beszédéből is árad a magyar öntudat, a felsőbbrendűségi érzés. Azt mondta, mi vagyunk az egyetlen fejlett, önálló államalkotó nemzet a Kárpátmedencében, és a kisebb népek, nemzetek csak megköszönhetik, hogy befogadtuk őket, mert ez nekik is előnyös. E z a szemlélet beleivódott a magyar közgondolkodásba, miközben már régen nem volt meg a materiális alap hozzá, hiszen nem létezett önálló magyar állam. A török alól felszabadult Magyarország a Habsburgbirodalom része lett, és egészen 1918ig az is maradt. – A nemzetek függetlenedése, kiemelkedése, mások bekebelezése, majd többek összekapaszkodása vagy hanyatlása a történelem során újra meg újra, hullámszerűen visszatér. Ez is olyan, mint egy természeti jelenség: aki túléli, az életképes? – Voltak ilyen te óriák az elmúlt századokban, és voltak másmilyenek is. Mára azonban lényegében minden átfogó világmagyarázat érvényét vesztette. Szent Ágostoné, Vicóé, Hegelé, Marxé és Spenceré éppúgy, mint az egyik utolsó nagy rendszeralkotóé, Arnold Toynbeeé. Ők megpró bálták a történelmet a kezdetektől a saját korukig egységes keretben értelmezni, sőt általában még a jövőt is előre vetíteni. Erre a 20 – 21. században kutató társadalomtudós nemigen vállalkozik, sokkal több már a kétely és a bizonytalanság. Be kell vallanun k, hogy az emberiség nagy alapkérdéseire máig nem találtuk meg a biztos válaszokat. Nem tudjuk, hogy pontosan honnan és hogyan indultunk, és azt sem, hogy hová megyünk. A bizonyosságok kora lejárt. A múlt egyegy szelete mindazonáltal megismerhető, és egyegy nemzet útja is nyomon követhető. És a rendelkezésünkre álló mutatók szerint Magyarország az utolsó száz évben – bár önmagához képest a Horthy- és a Kádárkorszakban is sokat fejlődött – szép fokozatosan lemaradt a világ fejlett országaitól. – Nem olya n nagy szégyen egy derék kisközepes országnak lenni… – Persze, csakhogy kisközepes országként sincs okunk önelégültségre. Az élet körülöttünk a 20. században robbanásszerűen fejlődött. A né- pesség 1,6 milliárdról 6 milliárdra növekedett, és a pazar tud ományos és technológiai fejlődésnek köszönhetően a vártnál kevesebben haltak meg, számos betegségnek és járványnak sikerült gátat vetni, az élelmiszertermelés a világ nagy részén lépést tudott tartani a szükségletekkel, és a munkaközpontú társadalom szaba didőközpontú társadalommá alakult. Csökkent a munkaidő, nőtt a jövedelem, és az emberek a világ nagy részén soha nem látott technológiai, kényelmi körülményeket tudtak teremteni maguk köré. S miközben például Japán, Finnország és újabban Írország vagy DélKorea igen átgondolt stratégiával nagyokat lépett előre, Magyarország nem csak az egy főre jutó nemzeti jövedelem, de sok egyéb mutató
