Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-18
7 Ez e llen nem igyekezett tenni semmit. Így éppen úgy megdöbben a magyar sorstragédián, mint annak idején Apponyi gróf aki még az első világégés utáni tárgyalásokon sem vette észre, hogy elzárkóznak tőle a környező frissen nemzetiesített államok politikusai. Nem emlékezett, hogy éppen az ő nevéhez kapcsolódnak az egykori kisebbségellenes törvények, tehát egyáltalán nem volt jó külpolitikus cselekedet az, amikor őt küldték a Trianon körüli nemzetközi egyezkedésekre. Nos, mielőtt bárki megvádolna azzal, hogy oktal an párhuzamokkal vádolom politikusainkat, kijelentem, hogy Tőkés László nevéhez nem tapad semmilyen Lex Apponyi. Az viszont furcsa, hogy nem érti, miként lehetséges az, hogy a PD egyes EPképviselői Brüsszelben rágalomhadjáratot indítottak ellene, „szélsős égesnek” bélyegezték és „Erdély elszakításának a szándékkával vádolták meg”, sőt, most veszi észre, hogy „idehaza mások agresszív nacionalistának titulálták, a román sajtóban pedig a koszovói precedenst emlegettek” a nevével összefüggésben. Az amerikai baj társak több szempontból is egyetértenek a Nyilatkozattal. Végre, mondják, nyílt, diplomáciai pályára lépett Tőkés László: háttéralkukat köt az államelnökkel. Nem holmi Neptunféle tengeri nyaralásra indult, mint az általa sokat szidott erdélyi magyar nemze ti demokraták és liberálisok egy csoportja (erdélyi konyhanyelven: a neptuniak) a kilencvenes évek közepén, hanem vállalta télvíz idején a megmérettetést, átkelt a Kárpátokon. Szakított eddigi stratégiájával, és az RMDSZel szemben erényként magasztalt „eg yigaz magyar” diplomácia elzárkózó, sikertelen politikájának veretes hagyományával. A bajtársaknak igen tetszik, hogy végre valaki, a messz i végekről, letért erről a jól kijárt, egyenes, ámde unalmas konfrontatív útról, és a rögös reálpolitikai hátmögötti kiegyezésekhez folyamodott, háttéralkukat akart kötni az egykori román flottakapitánnyal. Persze, igen rögös ez az út. És nem biztos, hogy sikerre vezet. Szerintük ez mégis katonás húzás volt. Amolyan tengerészcsomó. Ezzel tanúságot tett, hogy mi is tengerésznép vagyunk, hiszen nekünk is volt egy Ellentengernagyunk. Abban is igaza van, hogy igen nagy szükség lenne egy új szövetségre. Most e lsősorban nem vallási szempontokra gondolunk. Nem is a romániai magyar demokratákkal akar szövetkezni, akik elhajoltak az európai Néppárt egyenes vonalától, mert „az RMDSZ egy liberális többségű kormány tagja” – veti szemükre, hanem a román államelnök és a független magyar Tőkés László közötti új szövetség megalakításáról van szó. Ő és néhány társa új szövetségre lépne a néhai flotta parancsnokával. Ennek ára az lenne, hogy Tőkés László feladná függetlenségét. Követeléseit nem. Csak függetlenségét. Párttag akar lenni. Csakhogy az elnök támogatását élvező román Demokrata Párt strasbourgi képviselőcsoportja, amint olvasható az újévi dokumentumban, „titkos szavazással döntötte el: azt javasolja a néppárti frakciónak, hogy ne fogadja soraiba Tőkés Lászlót”. Ó, h ogy ezek a román nacionalisták! Persze, az is lehet, hogy mire ez a cikk megjelenik, már fel is vették a Pártba. Régebben a pártfelvétel nem annyira a tagoktól, hanem az elvtársak döntésétől függött. Az elvtársak, amint tudjuk, mindig körültekintően és hel yesen döntöttek. Még kizáráskor is. Ma már ennek a borzalmas világnak annyi. Ma már másként kell politizálni: én megszavazom a te vasúti, autósztráda, vagy kormánynegyed projektedet, te felveszed Tőkés Lászlót. Ez most már ilyen egyszerű. Európai dizájn. Meg aztán ott van a nemzetközi pártérdek is. A bajtársak nagyon remélik, hogy felveszik. Én is (ha már annyira óhajtja). Őket csak az aggasztja, mármint a bajtársakat, hogy akkor mi lesz a leadott voksokkal? Milyen voksokkal? Hát, magyarázzák röstelkedv e, Nyugathoz szokott szemükkel nem igazán értik, miért tülekedik valaki egy Pártba, ha már úgy nyerte meg a szavazatokat, mint független? Pedig megszokhatták volna, bosszankodom. Ezek a bajtársak nem tartanak lépést az idővel. Itt, KözépKeleten divat, hog y addig tartson ki a politikai ígéret, amíg megválasztanak. Hogy utána mi lesz? Hát ez. Nem egészen értik, hogy a függetlenség helyett, miért mulatná jobban az időt a közös pártkispadon azokkal a román PDL tagokkal, akik egyhangúlag ellene szavaztak, és a magyar RMDSZ tagjaival, akik ellen viszont ő maga még ebben a pártnyilatkozatában is kiszorítósdit játszik? Pedig milyen szép lenne. Függetlenként. Olyan nagyságokkal parolázhatna, mint Le Pen vagy Alessandra Mussolini. A bajtársak üdvözlik azt a melbou rnei határozott gondolatot is, hogy ezután majd másként lesz minden. Ha őt felveszik a Pártba. Nem úgy, mint mostanság, mikor is „az RMDSZ kormányzati részvétele fejében lemondott az önálló erdélyi magyar külpolitikáról”. Vajon ebből arra lehet következte tni, kérdik, hogy ha őt felveszik a Pártba, akkor Erdélynek lesz önálló magyar külügyminisztere? Mert ezt azért ők támogatnák. Ábrándozunk. Ez igen lelkesítő program, hiszen, amint Nemeskürty István nyilatkozta a Magyar Nemzetben (2008. jan. 5.), még az Os ztrákMagyar Monarchiában sem volt erre a szegény magyarságnak lehetősége. Se külügy, se hadügy, se pénzügy. Végre megadatik minden. Persze, csak Erdélyben. Ez az igazi magyar külpolitikai éleslátás. Külpolitikai lendület. Hogy irigylik most elődeink! Bele sápadnak a kiegyezők. A megalkuvók. Ha ő beléphet a pártba, nyilatkozza, akkor ily módon megvalósul majd „Románia általános érdekeinek az elkötelezett képviselete.” Így Tőkés László. A kettő között – mármint az erdélyi magyar külpolitikai képviselet és Rom ánia, mint
