Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-17
29 államelnökkel, arról győzködve őt, hogy támogassa tagságát a néppárti frakcióban, de egyelőre onnan sem kapott érdemi választ“ - folytatta Tabajdi. Megjegyezte, hogy Tőkés hatékony uniós érdekérvényesítést ígért e rdélyi választóinak az Európai Néppárt frakciójának keretében. „Erre pedig egyre kevesebb az esély, mert úgy tűnik, Traian Băsescu becsapta őt, a Fidesz pedig cserbenhagyta“ - tette hozzá. A szocialista EPképviselő kifejtette: bár saját nemzetpolitikai koncepciója különbözik Tőkésétől, akivel számos vitát is folytatott, mégis rendkívül méltánytalannak tartja mindazt, ami most történik vele az EPben. „Nem érdemli meg, hogy itt hánykolódjon az Európai Parlamentben, és házalnia kelljen azért, hogy találjon magának egy frakciót, amely befogadja“ - tette hozzá. Válasznyilatkozatában Tőkés László úgy fogalmazott, hogy Tabajdi Csaba valótlanságot állít, és arra kérte a szocialista EPképviselőt, hogy ha már segíteni nem tud, akkor legalább ne ártson neki „és a z általa képviselt határon túli magyarok ügyének“. „Európai néppárti tagfelvételem eljárása folyamatban van. Orbán Viktor nem hagyott cserben, Traian Băsescu támogatására pedig nagy valószínűséggel továbbra is számítani lehet. A Fidesz, a KDNP, az MDF és a felvidéki MKP mellettem állnak, sőt az RMDSZ is támogat abban, hogy az Európai Néppárt frakciója keretében hatékonyan elkezdhessem európai parlamenti munkámat“ - olvasható Tőkés közleményében. Tőkés László szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy az EPben „házalnia“ kell, hogy találjon magának egy frakciót, amely befogadja. „Ez ideig másik két tekintélyes frakció ajánlotta fel, hogy tagja legyek“ - közölte. Tőkés úgy vélekedett, hogy Tabajdi megnyilatkozása „kizárólag azt a kicsinyes belpolitikai cé lt szolgálja, hogy ütést mérjen a Fideszre, illetve annak elnökére, Orbán Viktorra“. Hozzátette, hogy a nyilvános támadás nem segít igaztalan helyzete megoldásában, hanem épp ellenkezőleg, a felvételét megakadályozni igyekvő román néppárti EPdelegációs ta gok érdekeit szolgálja. „A magyarországi szocialista delegáció vezetőjének határon túli magyarságunk számára nyújtott támogatását mindenkor elismeréssel fogadtam. Érthetetlennek tartom, hogy Tabajdi ez esetben egyes román nacionalista politikusok oldalára állt, és az ő malmukra hajtja a vizet“ - írta Tőkés László. Az ÚMSZ megkeresésére Szilágyi Zsolt, Tőkés kabinetfőnöke nem tudta megmondani, az EPben mikor tűzik napirendre Tőkés néppárti felvételét. Sógor Csaba képviselő nem tartja valószínűnek, hogy a független képviselő felvétele még januárban megtörténne. vissza Nincs esély rendezésre? Új Magyar Szó 2008. január 17. Koszovó ügyében már alig van esély arra, hogy tárgyalásos úton mindkét fél számára elfogadható megoldás t találjanak - vélekedett Janez Jansa, az EU soros elnökségét betöltő Szlovénia miniszterelnöke tegnap Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén. Hangsúlyozta, hogy a megoldás hiánya destabilizálja nem csupán Koszovót, hanem az egész NyugatBalkánt. Az Unió - jelentette ki - „európai távlatok“ keretében törekszik megoldásra, és szándékában áll, hogy nem katonai jellegű missziót küldjön Koszovóba, a „fenntartható megoldás“ biztosítása érdekében. Valószínűsítette, hogy Szerbiában rövid távon „turbulenciára“, az érzelmek felkavarodására lehet számítani, de fontosnak mondta, hogy Szerbia is értse: jövője az európai integrációban van. Jansa mindeközben gondosan kerülte, hogy néven nevezze a szerbek várható érzelmi felkavarodásának okát, Koszovó függetlenségének küszöbönálló kinyilvánítását.