Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-16
11 Ekkor nyíltak meg a schengeni határok Szlovákia, Ausztria és Szlovénia felé, ekkortól lett Magyarország az Európai Unió egyik keleti védőpajzsává, ekkortól kezdve akár S árospataktól egyenesen, megállás nélkül száguldhatunk egészen az Atlantióceán partjáig. De ez az öröm nem teljesen felhőtlen. Egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert az ukrán magyarságnak ettől a naptól kezdve már csak vízummal lehet belépni egykori hazájukba. A vízum pedig előreláthatóan közel tízezer forint kerülhet. Igen borsos ára lesz egyegy rokonlátogatásnak, egyegy baráti ebédnek, összejövetelnek. Emberek százainak pénztárcáját terheli meg majd e költség. Mi lesz azokkal, akik nem tudják kif izetni mindezt? Akkor végleg megszakad az anyaországgal a kapcsolat? Az érem másik oldalán azonban mindenhol szinte csupa boldogság honol. A Kádár János nevével fémjelzett korszaknak, a Vasfüggöny (rém)képeivel együtt, vége. Elfelejthetjük az órákig tart ó sorbaállást a határátkelőhelyeknél azon töprengve, hogy vajon a határőr az utolsó szögig kirámoltatjae autónkat (élő moziműsort adva ezzel a többi töprengőnek), vagy most esetleg megkegyelmez. Többé nem kell sort választanunk, nem lesz több idegeskedés. Nem maradt hát más hátra, minthogy átszáguldjon innen – oda. Anna, a 25 éves pozsonyi lány, Budapesten tanul, de családja Pozsonyban él. Anna boldogsága kimondhatatlan. Még nem teljesen hiszi el, hogy nem kell majd útlevelét szorongatnia a határon, hogy nem kell a határon való álldogálás idejét is bekalkulálnia menetidejébe. El se akarja hinni, hogy mi történik. „Kicsit kézzelfoghatóbbá válik az Unió számomra” – meséli. Ha a térképre pillantunk, rögtön láthatjuk, hogy a Fertő – tó magyar és osztrák tulaj don. Mostantól vígan csónakázhatunk egyik partról a másikra. December 21 – e óta mindannyiunké, egyik ország sem mondhatja magáénak. De vajon tudunk együtt élni, kerítések, fegyveres őrök nélkül békében? Az osztrák hatóságok a nagy öröm kellős közepén az ért nem felejtették el megjegyezni, hogy a közös rendezésű foci EB ideje alatt figyelni fognak az ellenőrzésre. Domonkosfalván, a szlovénmagyar határon békeoszlopot építettek a helyiek, jelezvén ezzel összetartozásukat. Tornyosnémetiben egy padot állí tottak fel, a „Gondolkodás” padját. Esztergomban agondolkodásra a már meglévő Mária Valéria híd ad helyet. A Pintér családnak Sátoraljaújhelyen vannak földjei, azonban ez a birtok korábban sokkal nagyobb volt. Trianon után a birtok nagyobbik fele a határ túlsó felén maradt, a családi kúriával együtt. István, a családfő vegyes érzelmekkel tekint Schengen felé. „Kincs, ami nincs” – summázza. „Eddig se mentem át, eddig se használhattam, eddig se volt az enyém. Attól, hogy szabadon, mindenféle ellenőrzés nélk ül mehetek át emlékeztetni magam arra, hogy soha nem léphetek be a nagyapám által épített kúriába, nekem még nem lesz jobb. Inkább mutogatnám az okmányaimat, csak kaphatnám vissza”. Sátoraljaújhelyen a határ egy utcát szel ketté. Az utca eleje még Magyaror szághoz tartozik, a vége már nem. Sándorka, a Pintér család legkisebb tagja azt mondja: „egész nap föl s alá fogok biciklizni!” Borsnál, Sopronnál valóságos valóságshowként vizsgálták egymást a két nemzet lakói. Nosztalgiaként, december 20a utolsó óráib an emlékként pecséteket kértek útleveleikbe az átutazók. Ez is megszűnik… Nem fogjuk többet az ausztriai sítáborokba igyekvő buszon egymás pecséteit nézegetni. 2007. december 21. 00:00. Pezsgő, tűzijáték, koncert, trombita, duda, fények… mostantól kezdve belül még tágasabb lett. vissza
