Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-10
12 A román fél úgy tervezi, hogy a z északerdélyi autópálya határig nyúló szakaszának építését 2010 februárjáig fejezi be. A képviselő rámutatott: ezen időpontig Magyarországnak is elvileg el kell érnie a határt, ami szükségessé teszi Berettyóújfalu és a határ közötti körülbelül 30 kilomét eres szakasz megépítését. A Romániából érkező forgalom továbbhaladására két lehetőség van. A képviselő emlékeztetett arra, hogy Budapestet elsősorban az M4es autópályán lehet megközelíteni, ami azt jelenti, hogy a forgalomnak Berettyóújfalu, Püspökla dány, Szolnok, Cegléd útvonalon kellene haladnia a magyar főváros irányába. A Romániából érkező forgalom fogadására alternatívát nyújthat az M35ös, amely megközelíti Debrecent, és úgy csatlakozik a mostani M3as autópályához. Csontos azonban hangsúly ozta, hogy a legfontosabb az M4es, mivel ezen az útvonalon lehet a legrövidebb idő alatt eljutni Budapestig a románmagyar határtól. Közölte: január végén vagy február elején a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, illetve a román közlekedési minisz térium képviselői hivatalos nemzetközi koordinációs egyeztetést végeznek. Tánczos Barna az MTInek elmondta: ezen a találkozón a két minisztérium tárcaközi megállapodást is elfogad majd a metszéspontokról. Hozzátette: a szerdai találkozón szóba kerül tek az északerdélyi autópálya mellett a délerdélyi autópálya, illetve IX. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó, ÉszakRomániát átszelő gyorsforgalmi út csatlakozási metszéspontjai is, amelyeket sikerült elviekben véglegesíteni. vissza Belgrád feltételhez köti a stabilitási megállapodás aláírását Fazekas László, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2008. január 9., szerda (MTI) - Szerbia csak akkor írja alá Brüsszellel az EUcsatlakozási tárgyalások feltételéne k számító stabilitási és társulási megállapodást, ha az unió lemond arról, hogy önhatalmúlag missziót küldjön Koszovóba - jelentette ki szerdán Dragan Jocic szerb belügyminiszter. Szerbia szabad és szuverén állam, s az EUnak tiszteletben kell tartania szuverenitását és területi egységét, ha január 28án alá akarja írni vele a stabilizációs megállapodást - nyilatkozta a Tanjug szerb hírügynökségnek a politikus. Jocic szerint ha az unió úgy dönt, hogy - rendőri erőt is magába foglaló - polgári missz iót küld Koszovóba, úgymond egy bábalakulat Szerbia területén való létrehozása érdekében, megsérti Szerbia területi integritását és a múlt év őszén parafált stabilitási egyezményt. Azt, hogy az Európai Unió missziót hozzon létre a függetlenséget követ elő délszerbiai tartományban, s ezzel átvegye az eddigi ENSZközigazgatás, az UNMIK szerepét, a Koszovó további sorsára vonatkozó Ahtisaariterv tartalmazza. Az EU vezető hatalmai és az Egyesült Államok erőteljesen pártolja a tervet, amelyet azonban a z ENSZ Biztonsági Tanácsa egyelőre meg sem vitatott több ország, elsősorban Oroszország és Kína ellenzése miatt. Moszkva, s nyomában Belgrád folyamatosan azt hangoztatja, hogy Koszovóról csak az ENSZ BT hozhat határozatot, míg Washington, s a vezető nyugateurópai országok hajlandóak lennének megkerülni a testületet. Azt, hogy az EUnak választania kell a stabilizációs egyezmény és a koszovói misszió önhatalmú létrehozása között, egy hete Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök vetette fel. Szakértők bl öffízűnek minősítették a kijelentését, mert ha elejét akarná venni a hónap végére tervezett aláírásnak, azzal kormányválságot robbantana ki, s egy idő előtti választáson nagy valószínűséggel tovább kopna pártja, a belügyminisztert is adó Szerbiai Demokrat a Párt ereje. vissza Slota "turulriogató" kettős keresztekkel jelölné ki a szlovákmagyar határt Pozsony, 2008. január 9., szerda (MTI) - A magyarellenességéről ismert szlovák politikus, Ján Slota monumentális kettős ke reszteket akar telepíteni a szlovákmagyar határ nyomvonalán, hogy elriassza "a magyarok Szlovákia fölött köröző hülye turulmadarait." A Robert Fico kormányához tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a Szlovákiai keleti csücskében, a magyarországi S zéphalomtól kőhajításnyira fekvő Csörgőn (Cerhov) kedden már fel is avatta és fel is szenteltette a szlovák állami jelképként használt, az állam címerében és zászlajában is szereplő kettős kereszt monumentális mását. A korábbi, fából készült, de időközben elkorhadt keresztet ősszel egy tíz méteres vasbeton kereszttel váltották ki, s most ünnepélyes keretek között, az ország 15 évvel ezelőtti önállósulását jelölő emléktáblát is elhelyeztek rajta. A nemzeti párt vezetői az ünnepségen jelezték: a Szlováki a integritását kifejezni hivatott jelképeket országszerte, így az államhatár mentén is telepíteni fogják, a következő valószínűleg Révkomáromban fog állni. Elkerülendő, hogy Révkomárom önkormányzatának építési hatósága megakadályozza a kettős kereszt felállítását, az SNS kezdeményezni fogja, hogy az ilyen építmények engedélyeztetése a jövőben az önkormányzatoktól, az építési szaktárca hatáskörébe kerüljön át. Korábban a révkomáromi önkormányzat hosszú évekig megakadályozta a szláv írásbeliséget megter emtő hittérítők, Cirill és Metód szobrának felállítását. vissza