Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-03
18 A rendőrség és a választások lebonyolításában részt vevő karhatalom, valamint a legnagyobb KGButódszervezet, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat emberei hetek óta vad leszámolásokkal ijesztgették az embereket. Látványos utcai akció keretében letartóztatták Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnokot éppúgy, mint Jegor Gajdar volt miniszterelnök lányát, a képviselőjelöltként mentelmi jogot élvező Marija Gajdart. Velük együtt több száz embert kegyetlenül megvertek és előállítottak. A szovjet korszak KGBs leszámolásait idézte az olyan "akció" is, mint a választásra Szentpétervárra é rkező orosz másként gondolkodó Vlagyimir Bukovszkij előállítása. A világhírű emigránst annál a kórháznál rohanták le a rendőrök, ahol 1973 és 1975 között kényszergyógykezelésen tartották fogva. Az "ok": nem a zebrán kelt át az úttesten. A megfélemlítésne k a szovjet korszakból ismert módszerei mellett választási csalások is akadtak: főként a kistelepüléseken, de nyugati újságírók a nagyvárosokban is találkoztak a hazai politikatörténetből ismert "kékcédulás" technikákkal. "Végre rend van nálunk" – mondta egy neves orosz közéleti személyiség, akivel a múlt héten véletlenül összefutottam Londonban, az Operaház fantomja előadásán. "És még inkább az lesz – tette hozzá – , ha Putyin harmadszor is az ország élére áll. Teljesen mindegy, hogy milyen formában." S okan érzik ezt Oroszországban e napokban, amikor kezdődik a második menet. December 23ig az elnökjelölteknek le kell adniuk a jelentkezési lapjukat. Ez a kampány sem ígérkezik különbnek. vissza Kun Miklós, történész R ajt előtt a Székely Tv Erdély.ma [ 2007. december 03., 05:52 ] A többször elhalasztott indulás után december 5én megkezdi adásainak sugárzását a csíkszeredai Székely Tv – a képernyőkön jelenleg már látható az adó logója. Bogdan Eduard újságíró, a Sz ékely Tv tulajdonosa a Krónikának elmondta, elsődleges céljuk olyan műsorokat készíteni, amelyek révén a méltatlanul elszigetelt térség televíziós körökben perifériából központtá váljon. A Székely Tv nézői reggeli műsort, délelőtt ismétléseket, majd délu tán 4 órától a csatorna saját műsorait láthatják. A magyar nyelvű csatornának egy román talkshowja lesz, melyet a tulajdonos vezet. A legelső adásban egy csíkszeredai vulkanizálóműhely munkásával fog beszélgetni, akitől véleménye szerint a legjobb témajav aslatokat kapta. Terveik között szerepel a magyar és román sajtó és szórakoztatóipar neves személyiségeit meghívni a televízióba. Híradó helyett egyegy aktuális közérdekű kérdést tárgyalnának meg a stúdióban a nap témájaként. Kultúrát és szórakozást is kínál az új csatorna, a csíkszeredai dokumentumfilmfesztivál filmjeit és művészfilmeket láthatnak a nézők, továbbá Túros Eszter művészettörténész környékbeli képzőművészekkel készíti riportjait. A fiatalok és a 40 év fölöttiek számára külön zenés üzenetek et közvetít a tévé, a kicsiket vasárnap reggeli gyerekműsorral várják. A stúdiót a Sapientia egyetem kommunikáció szakos diákjai is igénybe vehetik a Székedy Ferenc újságíró által vezetett szakmai gyakorlatokon. A televízió kínálatában szerepel a magyaror szági Susan Pearl európai sztriptízbajnok péntek esti interaktív műsora, a korhatáros adásban szexuális felvilágosítás, szerelmi problémák, kábítószerhasználat témakörökben kaphatnak tanácsot a nézők. vissza www.kronika.ro Kormányátalakítás idén? Erdély.ma [ 2007. december 03., 05:37 ] Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint Calin PopescuTariceanu kormányfőnek még az év vége előtt kormányátalakítást kell vég rehajtania. A szociáldemokrata vezető úgy vélte: a 2008as évi költségvetéstervezet a kormányzati többség hiánya, valamint a parlamenti pártok javaslatainak sokasága miatt el fog bukni.