Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-17
2 Tőkés: “a Brüsszelbe vezető út Temesvárról indult” − Tőkés László temesvári lelkész háza előtt az 1989. december 15én összegyűlt tömeg először csak azért tüntetett, hogy a fiatal papot ne helyezzék el. Minden ott kezdődött – a református lelkésszel szolidarizálók ezt követően másnap kirobbantották a temesvári kommunizmusellenes felkelést – idézi fel a pontosan 18 évvel ezelőtti eseményeket a Realitatea tévéadó (Transindex) Tăriceanu: Románia nem ismeri majd el Koszovó függetlenségét − „ Románia nem ismeri majd el Koszovó függetlenségé t” – jelentette ki Brüsszelben, az Európa i Unió állam- és kormányfőinek egynapos csúcstalálkozóján jelen lévő Călin Popescu Tăriceanu (Transindex) Megszületett az elnöki párt Romániában − Szinte egyhangúlag szavazta meg a Demokrata Párt (DP) és Liberális Demokrata Pár t (LDP) szombaton a két politikai erő fúzióját. Az újonnan létrehozott alakulat, a Demokrata Liberális Párt (DLP) Traian Basescu államfő szorgalmazására jött létre, és az alakuló kongresszuson bevallott fő célja a jövő évi helyhatósági és parlamenti, valam int a 2009es elnökválasztás megnyerése (Nsz 8.o.) Megfúrták Tőkés László néppárti tagságát a demokrata politikusok − Csak januárban dől el, hogy tagja lehete az Európai Néppárt frakciójának Tőkés László független európai parla menti képviselő (MH 10.o.) Tőkés: a re n dszerváltást az erkölcsi megújulás teszi teljessé − A forradalmi évforduló alkalmából kibocsátott nyilatkozatában Tőkés László úgy vélekedik: az istentelen és emberellenes kommunista dik tatúra elleni bátor fellépés a temesvári református közösség számára elsősorban nem politikai, hanem erkölcsi ügynek számított. „Románia csak azáltal válhat igazán európai országgá, ha hű marad »Temesvár szelleméhez«, ha végérvényesen leszámol a kommunista , nacionalista múlt visszahúzó örökségével, ha a demokratikus rendszerváltozást hitbeli, erkölcsi megújulása által teszi teljessé (Krónika) Koszovó: a jogok elismerésének mércéje − „Azon országok, amelyek nem biztosítottak a ter ületükön élő kisebbségek számára minden jogot, várhatóan nem fogják elismerni Koszovó függetlenségét” – vélte Antal Árpád , az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője (Krónika) Élő forradalom − „Egyik szemünk sír, a másik n evet, amikor a temesvári forradalom kirobbanásának évfordulóján számvetést készítünk a romániai társadalomban az elmúlt 18 év során végbement változásokról. Ha a remények beteljesülését, az eredményeket a mérleg egyik, a csalódásokat, az elszalasztott lehe tőségeket pedig a másik serpenyőjébe helyezzük, szerencsére és sajnos mindkét oldalon jelentős a „nehezék” − Rostás Szabolcs írása (Krónika) Vízválasztó megmérettetés − „Vízválasztónak is nevezhetőek a Babeş – Bolyai Tudományegye tem (BBTE) magyar tagozatán lezajlott tanszéki és kari szintű választások. Úgy néz ki, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) nem tett szert komolyabb befolyásra a magyar tagozat kari és tanszéki tanácsaiban, illetve a magyar oktatási vonal legfontosab b döntéshozó testületében, amely ma jelöli ki a két új rektorhelyettest, illetve az Akadémiai Tanács alelnökét és tagját. Az óvatos fogalmazás azért indokolt, mert eddig sem lehetett tudni pontosan, hogy hány oktató tagja a jogi