Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-03
16 úr számára jelezni, hogy a kampány véget ért. Szívesen támogatunk olyan célokat, amelyekben egyet értünk az oktatás, a kultúra, a nevelés és a közös brüsszeli képviselet létrehozása kérdésében" – jelentette ki Orbán. Tőkés hozzáfűzte: ő csak a magyarországi sajtóból értesült arról, hogy Esztergom egymillió forintot szavazott meg egyháza számára, függ etlenül a kampánytól. A püspök felhívta rá a figyelmet, hogy azokban a körökben, amelyek eddig azt mondták, hogy a magyarországiak túlszerették Erdélyt és a határon túliakat, most azt mondják, hogy túlnyerte magát Tőkés László. Szilágyi Zsolt, Tőkés kampán yfőnöke közölte: egyetlen magyarországi önkormányzattól sem használtak fel magyar közpénzt. Szabó Vilmos (MSZP) szerint több képviselő jutott volna be az EPbe, ha az RMDSZ és Tőkés László közös listán indul. Aggályosnak nevezte azt is, hogy Orbán Tőkés mellett kampányolt, ez pártja szerint beavatkozás egy másik ország politikájába. -------------------------------------------------------------------------------- Frunda visszalépett Frunda György, az RMDSZ listavezetője a hét végén visszalépett az eur ópai parlamenti politizálástól. "Az RMDSZ listavezetőjének, Frunda Györgynek felajánlott Európa tanácsi tisztség, a jogi bizottság elnöksége túl fontos ahhoz, hogy az RMDSZ lemondjon róla, ezért a Szövetségi Állandó Tanács elfogadta, hogy a jelölt visszalé pjen EPképviselői helyéről". Sajtóértesülések szerint Frunda helyett Winkler Gyula informatikai miniszter, a szövetségi jelöltlista harmadik helyezettje dolgozhat Brüsszelben. A függetlenként brüsszeli mandátumot szerző Tőkés László királyhágómelléki refo rmátus püspök azt mondta, ha az RMDSZ így folytatja a politizálást, nemcsak a személyeket, hanem a programjait is ki fogja cserélni. "Az ilyen mentalitás miatt nem vállaltam a szereplést az RMDSZ listáján" – közölte Tőkés László. vissza Kristály Lehel, Zsidai Péter Robert Fico ellentámadása Magyar Hrlap 2007.12.03. Robert Fico miniszterelnök tagadta, hogy spekulatív célokkal vásárolt volna ingatlant az úgynevezett Hegyalja övezetben Pozsonyban, 2002ben. Mint a rról a Magyar Hírlapban má beszámoltunk, Mikulás Dzurinda, az el lenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SKDÚ) elnöke arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a kormányfő megközelítőleg hatmillió koronát (kb. 45 millió forint) nyert egy telekügyleten, mivel szőlőültetvényét, melyhez lényegesen a piaci ár alatt jutott hozzá, átminősítették építkezési területté. Robert Fico visszautasította az ellenzéki vezető vádjait. "Az egy lepusztult szőlős, nem terveztem oda építeni még egy hétvégi házat sem, nem akarom eladni sem – mondta. – Nem vagyok idióta, hogy ne készü ljek fel egy ilyen támadásra, hiszen két nappal ezelőtt még azt magyaráztam, hogyan jutottak hozzá drága telkekhez olcsón a nagyvállalkozók." Robert Kalinák belügyminiszter felszólította Dzurindát, hogy kérjen bocsánatot a kormányfőtől. Fico hazugnak nev ezte Dzurindát, és bírósági pert helyezett kilátásba, Dusan Caplovic miniszterelnökhelyettes pedig egy hét végi politikai vitaműsorban különösen éles kirohanást intézett az exminiszterelnök ellen. "Nem tudta telezabálni magát, nem tud ellenzéki politikusk ént viselkedni. Csak ugat, miközben destruktív politikát folytat" – mondta. Ivan Miklos volt pénzügyminiszter, az SDKÚ alelnöke szerint viszont pártjának bizonyítéka van rá, hogy Fico hazudik. vissza Kocur László, Pozsony A Putyinklán hatalmon maradt Magyar Hírlap 2007.12.03. "Miért éppen az Egységes Oroszország listavezetőjeként szállt ringbe a parlamenti választásokon?" – faggatták a húszfokos hidegben ledolgozott műszak után a helyi építőmunkások Vlagyimir Putyint a messzi szibériai