Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-15
8 érvényesíteni az illetékesek. Álláspontjuk szerint Koszovó függetlensége, nemzetközi jogalanyiságának elismerése más népek önrendelkezési törekvéseiben nem lehet precedens. Azzal érvelnek, hogy a milosevicsi etnikai tisztogatás moráli s alapot ad a koszovói önrendelkezésre, az önálló államiságra, amelynek a Biztonsági Tanács határozata alapján az ENSZ protektorátusa kölcsönöz egyedi jelleget. Az érvelés gyengéje, hogy az érvényes BThatározat alapján Koszovó a nemzetközi jog normái alap ján máig is a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (illetve a jogutód Szerbia) integráns részének tekintendő. Kérdéses, hogy ezek a Koszovó egyediségére, sui generis jellegére utaló érvek mennyire fognak majd visszatartani más népeket, népcsoportokat a függe tlenség kikiáltásától, az önálló állam létrehozásának igényétől. Végiggondoltae a nemzetek közössége, hogy milyen közvetlen regionális következményei lehetnek a koszovói rendezésnek? Stabilizálják Koszovót, miközben destabilizálják Szerbiát és a NyugatBa lkán nagy részét. Ki akadályozhatja meg Macedónia felbomlását, a Koszovóval határos macedóniai albánok lakta területek csatlakozási szándékát Koszovóhoz? Ki tekintheti illegitimnek a boszniahercegovinai Szerb Köztársaság kiválását a Daytonban konstruált á llamból, és esetleges csatlakozását Szerbiához? Ki gondolta végig, milyen világpolitikai precedenst teremthet Koszovó függetlensége a Dnyeszteren túli terület, a Grúziából kiszabadulni kivánó Abházia és DélOszétia ún. befagyott konfliktusai számára? Milye n bátorítást ad Katalónia, Baszkföld, Korzika, Skócia, Québec, a kurdok és más népek önrendelkezésére, önálló államiságukra irányuló törekvéseire, vagy miképpen hat az egyre mélyülő belgiumi válságra, Flandria kiválási szándékára? A "szerbek Trianonjával " kapcsolatosan szinte minden történelmi analógia sántít. Tisztán kell látnunk, hogy elsősorban nem a külső, nagyhatalmi vagy a szomszéd államok centrifugális erői váltották, provokálták ki Jugoszlávia szétesését, amelynek nyomán Szerbia, a szerbek szállás helye egyre inkább leszűkült, összezsugorodott, hanem a nagyszerb nacionalizmus. A milosevicsi politika, a szerb tömegek által is nagyon sokáig támogatott nagyszerb nacionalizmus belülről erodálta el, verte szét a jugoszláv államot. Mindez természetesen cs ak egy kezdőlökés volt, ami utána felerősítette más tagköztársaságok létező nacionalizmusát is. Hosszú idő kell még mindannak a nemzettudati és érzelmi feldolgozásához, hogy a szerbség szembenézzen a jugoszláviai dezintegrációs folyamatban viselt elsődlege s felelősségével, a horvát, a bosnyák, az albán és más népek, a szlavóniai magyarság ellen elkövetett szerb háborús bűnökkel. Mindezt természetesen Horvátországnak és a térség többi államának is meg kell tennie. Európának pedig változtatnia kell azon a ref lexen, hogy Szerbiát még mindig bűnbakként kezelje, a szerbalbán konfliktust pedig kizárólag a gonosz szerbek, áldozat albánok prizmáján keresztül nézze, és eltekintsen az albán fél felelősségétől. A trianoni analógia azért sem áll meg, mert ÉszakKoszo vót kivéve etnikailag nem szerb többségű terület leválásáról, "elvesztéséről" van szó, mint Magyarország esetében történt. Trianon egy, és csak egyetlen összefüggésben idézhető. Mi magyarok jól tudjuk, hogy milyen nehezen, fájdalmasan tudja egy nép a terül etének, kulturális, vallási emlékhelyeinek az elvesztését feldolgozni. A szerbségnek is szembe kellene azonban néznie azzal, hogy a veszteségből mi lett volna elkerülhető és mi nem, és a meghúzott új balkáni határok mennyire felelnek meg az etnikai méltány osság elvének. A szerbek többsége mindenképpen úgy érzi, hogy elvesznek tőle valamit, s ezért kárpótlásul semmit sem kap. Koszovó leválása a szerbek nézőpontjából érzéstelenítés nélküli amputációnak is minősíthető. Számunkra mindez egyáltalán nem mindegy . A velünk határos régió stabilitása és a vajdasági magyarság biztonsága, identitásának szavatolása a tét. Magyarország a koszovói rendezésben legérzékenyebben érintett uniós tagállam. Számos kérdés fogalmazódik meg a szomszédos Szerbia stabilizálódását, d emokratizálódását, európai integrációs közeledését illetően. Nyilvánvaló, hogy Szerbia konszolidálódása nélkül nincs tartós balkáni stabilitás. Kérdés, hogy Koszovó függetlensége, a veszteségérzés milyen magasra korbácsolja majd fel a nemzetinacionalista indulatokat, és mennyire jelent ez majd tartós traumát? Az amúgy sem túlzottan toleráns szerb többségről mennyire terjed át a nemzeti türelmetlenség az ott élő nemzeti kisebbségekre? Akarjae a szerb politikai osztály és képes lesze majd mérsékelni az ind ulatokat, vagy éppen ellenkezőleg, egyfajta sérelmi licitálásba kezd, s ezáltal maga gerjeszti a nemzeti sértettség traumáját? Ma még nem látható, hogy a fellángoló szerb nacionalizmus mennyire fordul az országban élő nemzeti kisebbségek, a vajdasági magya rok, a szerbiai albánok, a szandzsáki muzulmánok ellen. Az elmúlt évtized történései nyilvánvaló összefüggést mutatnak ki a szerb nemzeti sérelmek és a kisebbségeket sújtó fellépések, atrocitások között.
