Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-12
6 Markó szerint még idén elfogadhatják a jövő évi költségvetést Transindex 18:31; 11.12.2007 A jövő évi költségvetés elfogadása ma elsőrendű prioritása a romániai politikumna k: minden esély megvan arra, hogy a pártok, amelyek támogathatnák a tervezetet, közös nevezőre jussanak, és a jogszabályt még ebben az évben elfogadják – jelentette be Markó Béla RMDSZelnök kedden, Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ elnök e közölte, a jövő évi költségvetés előzetes vitájában az RMDSZ szorgalmazta a szociális vonzatú célkitűzések beemelését a tervezetbe, a szövetség módosító javaslatai többek között a gyermekeknek járó állami támogatás és az özvegyi nyugdíj növelésére, valam int az egészségügy, illetve a kutatás költségvetésének kiegészítésére irányulnak. Az elnök közölte, az elmúlt napokban több ízben tárgyaltak a kérdésről a PNLvel és a PSDvel is. Mint mondta, az RMDSZ a PSD módosító javaslatcsomagjának több szociális je llegű célkitűzését is támogatja, ezek ugyanis az RMDSZ, az erdélyi magyarság számára is fontosak. Markó kifejtette: ezek a szociális intézkedések senki számára nem jelentenek kompromisszumot, és végsősoron a költségvetés javítását eredményezik. Hozzátett e: álláspontja szerint a társadalom szociális biztonságát növelő intézkedések támogatása ma nem lehet ideológiafüggő, Románia ugyanis egy olyan átmeneti időszakban van, amikor a pártoknak politikai nézetektől, világszemlélettől függetlenül támogatniuk kell az életkörülmények javítását célzó törekvéseket. (rmdsz tájékoztató) vissza Zsombori Vilmos vette át Sógor Csaba helyét a szenátusban Transindex 16:59; 11.12.2007 A szenátus jogi bizottsága kedden igazolta Zsombori Vilm ost szenátori tisztségében Sógor Csaba szenátor helyére, aki, miután képviselői tisztséghez jutott az EPben az RMDSZ listáján, lemond szenátori funkciójáról. A jogi bizottság egyhangúlag jóváhagyta Zsombori kinevezését. Zsombori Vilmos jelenleg a Nukleá ris Tevékenységek Ellenőrzését Végző Országos Bizottság elnöke. Zsombori azt követően veszi át a szenátori tisztséget, hogy Sógor Csaba benyújtja lemondását. (paprika rádió) vissza Közös magyar autonómia program − 1994 óta először! Vajdaságma.info 2007. december 11. [11:53] A Vajdasági Magyar Demokrata Párt intézőbizottsága támogatja a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsának kezdeményezését, hogy jöjjön létre a Magyar Koalíció, s ennek köztársasági elnökjelöltje legyen Pás ztor István, a VMSZ elnöke - olvasható a párt kedden kiadott közleményében. A VMDP különös jelentőséget tulajdonít a ténynek, hogy 1994 óta először, a vajdasági magyar pártoknak sikerült olyan közös politikai programot alkotni, amelyben megjelennek a tén yleges nemterületi nemzeti alapú politikai autonómia ismérvei. A Magyar Koalícióba tömörülő magyar pártok képviselői, valamint a közös köztársasági elnökjelölt e program alapján indít kampányt a köztársasági elnökválasztás első körében. A VMDP a legrövid ebb időn belül kezdeményezi, hogy a Magyar Koalíció budapesti szakértők bevonásával, a most elfogadott program alapján és a VMDP magyar (perszonális) autonómiamodelljére figyelemmel, hozza létre a közös, nemterületi autonómiamodelljét. Amennyiben erre a Magyar Koalíció valamelyik tagja igényt tart, a VMDP kész együttműködni a területi autonómia egy modelljének a kidolgozásában is. A VMDP vállalja a közös elnökjelöltet támogató aláírások begyűjtésében való részvételt, valamint a kampánnyal járó többi fel adatot is, de a kiadások előzetes fedezéséhez anyagiak hiányában nem tud hozzájárulni. A Magyar Koalíció elnökjelöltje kampányának megszervezését és lebonyolítását irányító a közös stáb munkájában részt vesz a VMDP képviselője is. vissza