Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-11
24 Platform (elnök: EcksteinKovács Péter), Székelyföldi Frakció (elnök: Tánczos Barna), Szórvány Frakció (elnök: Winkler Gyula), Tulipán Frakció (elnök: Borboly Csaba). Nincs frak ciója a Demokratikus Új Baloldal, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, a Nemzetépítő Platform, a Nemzeti Szabadelvű Kör, a Nők a Nőkért Szövetség, a Romániai Magyar Kisgazdák és Vállalkozók Szövetsége, a Szociáldemokrata Tömörülés, a Romániai Magyar Vállalkozó i platformoknak, viszont Erdély valamennyi régiója frakcióval képviselteti magát a Szövetségi Képviselők Tanácsában. Gyakorlatilag nem alakultak új frakciók, ami egyben azt is jelenti, hogy úgynevezett ellenzéki csoportosulás sincs az SZKTban. Az ezt a s zerepet betöltő, Katona Ádám vezette Erdélyi Magyar Kezdeményezés, valamint a Vekov Károly vezette Nemzetépítő Platform nem alakított frakciót, vélhetően azért, mert a két radikális tömörülésnek nincs meg a szükséges támogatottsága. Ellenzéki hangokra azér t számíthatunk, hiszen egy honatya és néhány területi képviselő vélhetően továbbra is bíráló hangon szólal meg az SZKTüléseken. A nőknek sincs külön frakciójuk; részint mert kevesen vannak a testületben, részint mert régió vagy ideológia szerint beléptek valamelyik csoportba. Kevésbé érthető, hogy nem alakult szociáldemokrata frakció, ami bizonyára csak idő kérdése. vissza Koszovó felelőssége Világgazdaság 20071211 Szerző: Fóris György Az a tény, hogy Koszovó kiválása a z albánok egyoldalú döntése nyomán fog bekövetkezni, nem kis részt Belgrád hibája, ennek következményei valószínűleg mindenkinek (így Szerbiának is) sok gondot okoznak még. Az egyoldalú függetlenné válás immár aligha feltartóztatható. A gond az, hogy ezze l formailag olyan fejleményre kerül sor Európa térképén, amire a világháború óta nem volt példa, és aminek tilalmát húsz évvel később a helsinki megállapodás közmegegyezéssel megerősítette: nevezetesen egy szuverén európai állam területének és határainak a karata ellenére történő megváltoztatására. „Ha ez bekövetkezik, másnaptól a világ nem lesz ugyanaz!” – intett ennek kapcsán nem kevés pátoszszal Vlagyimir Csiszov orosz EUnagykövet a héten egy brüsszeli konferencián. Ebben sok igazság van, a kérdés, hogy ki tehet róla, és pontosan milyen következményekkel is kell számolni. Az utóbbiakkal kezdve: előre látható, hogy aki „félni valót” sejt a dolgok mögött, az még jobban fog félni. Az új grúz kormányfő máris arról panaszkodott a brit Financial Timesnak, hogy Koszovó „nyugati védnökség alatt” történő függetlenné válása hasonló lépésekre késztetheti Moszkvát a Grúziától elszakadni akaró Abházia és Oszétia esetében. Hasonlóképpen görcsösen kommentálja az ügyet Ciprus, ahol a török közösség kiválását eddig nem ism erte el a külvilág, de Nicosiában attól tartanak, hogy a koszovói precedens a török szigetrész státusát is új megvilágításba helyezheti. És minek tagadni: ha Bukarestben eddig is akadtak politikai erők, amelyek ellenszenvvel tekintettek a romániai magyarsá g „autonómiagyanús” törekvéseire, ez az idegesség most egy jó ideig nyilván csak erősödni fog. Aligha könnyítve a magyarok helyzetén. Miközben akad szorongás másutt is, Szlovákiától Spanyolországig, és akkor még nem szóltunk az Európán kívül eső térségekrő l. Mindez nyilván nem tesz majd jót a közös EUkülpolitikának, vagy a már ma is száz sebtől vérző EU – orosz viszonynak (ez utóbbi minden – üzleti, energetikai, húsembargós, vagy éppen orosz – balti – kihatásával együtt). De nem jó a szerb európai integrációs kilátásokra nézve sem! Mert bár az uniós tagállamok vezetői pénteken valószínűleg minden korábbinál hangsúlyozottabb „európai perspektívát” ígérnek majd be Belgrádnak, azonban a szerb politikai vezetés azzal, hogy odahaza hónapok óta lényegében a Nyugatra „keni” Koszovó „kényszerű elvesztését”, nyilván alaposan Európa ellen is hangolja a közvéleményt. Mindezekkel áll szemben az a tény, hogy a kérdéses koszovói tartományt ma már 90 százalékban albánok lakják. És még ha nem lett volna háború és millió atrocit ás, pusztán önmagában ez a tény is olyan adottság, ami sok mindent gyökeresen más megvilágításba kellene hogy helyezzen. Kanadában tíztizenöt évenként népszavaztatnak a „francia Kanada” esetleges kiválásáról. Eddig még elmaradt a szükséges többség, de az ellenzők elkeseredésén túl aligha járna majd háborús indulatok szításával, ha végül mégis sor kerülne rá. A szerb politikai elit viszont az elmúlt hónapokban esélyt sem adott arra, hogy a közvélemény erre fogékony részében az európai orientáltságot erősít se, fokozatosan előkészítve a terepet az – értesülések szerint az emberek jelentős részének ma már amúgy sem sokat jelentő, annál több költséget és politikai komplikációt felvető – koszovói tartomány békés kiválására.
