Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-10
37 RMDSZnek következetesen és fokozottabban a modernizáció szellemében kell dolgoznia. Beleértve a közösséggel való kapcsolattartást is. vissza Koincidenciák? Új Magyar Szó 2007. december 1 0. Szerző: Bíró Béla Az, hogy az államelnök a román történelem egyik legnagyobb stratégája, közismert. Semmi nem történhet véletlenül, amihez személyének is köze van vagy lehet. Márpedig az elmúlt héten Traian Băsescu csaknem egy időben hozta össze a dem okraták és a liberális demokraták egységét és találkozott Tőkés Lászlóval. A pártokat nagy sietséggel kellett egyesíteni. Még arra sem volt idő, hogy a szintén „elnöki párt” fölényes győzelmével végződött oroszországi választások nem éppen kellemes emlékei feledésbe merüljenek. Hogy a nagy sietségben mégis jutott idő a Tőkés Lászlóval való találkozóra, önmagában is sokatmondó. A sietségnek két, egymással ellentétes oka is lehet. Egyrészt a félelem, hogy az elsöprő győzelemnek várt referendum kudarcával a demokraták jó ideje tartó sikersorozata megtörhet, s elkezdődik egy olyan lejtőmenet, amelyből nehéz, esetleg lehetetlen lesz visszahozni a pártot és az elnöki tekintélyt. Băsescunak ezért kellett a Putyinnal való összevetés ódiumát is kockáztatva erőt d emonstrálnia. Másrészt az összevetés dacosan vakmerő vállalásának szándéka sem zárható ki egészen. A „ha neki szabad, nekem miért nem?” érve Băsescu elnök személyiségétől egyáltalán nem lenne idegen. Bármelyik legyen is az igazság, a vakmerőséget mindenké ppen mutatós demokratikus gesztussal kellett egyensúlyozni. S erre a Tőkéssel való találkozónál az elnök aligha találhatott volna alkalmasabb lehetőséget. A román hatalom a kezdetektől élesen szemben állt Tőkéssel, akinek az RMDSZből való kiszorítása is jelentős részben román óhajra történt. Ha Băsescu kezet nyújt Tőkésnek, azzal kettős bizonyítékát nyújthatja demokratikus érzelmeinek. Egyrészt bizonyíthatja, hogy ő a román közvélemény által folyamatosan szélsőségesként megbélyegzett Tőkéssel is képes a kulturált párbeszédre, másrészt – az RMDSZnek az Unió parlamentjében is „ismert” egyeduralmi törekvéseit megtörve – erősítheti a romániai magyarságon belüli politikai pluralizmus esélyeit. A Băsescuval való találkozás Tőkés szempontjából is mesterfogás, hiszen ugyanazt a fegyvert használhatja Markó ellen, amelyet Markóék használtak hosszú időn át őellene: azokkal a románokkal képes párbeszédre, akikkel Markóék jó ideje mind párbeszédképtelenebbeknek bizonyulnak. A lépés persze mindkét részről kockázatok kal terhes. Băsescu ellen a Voiculescu és Tudor fémjelezte magyarellenes kórus már meg is indította a patetikus támadást, de Tőkés is sokat kockáztat, hiszen az autonómia terén semmivel sem tudott többet elérni, mint Markóék: a helyi autonómia bővítését ke llett az „autonómia ígérete” gyanánt elfogadnia. (Miközben Markóék mögött reális teljesítmények hosszú sora áll.) Tőkés persze arra számíthat, hogy az Európai Parlamentben a területi autonómia melletti határozott kiállásával egy csapásra visszanyerheti m ajd azok bizalmát, akiket itthoni puhaságával esetleg kiábrándított. Amiért persze ismét csak Băsescunak kell elvinnie a balhét. Ez azonban Tőkést akkor már nemigen fogja érdekelni. Az autonómia ugyanis („nyilvánvalóan”) csak nemzetközi támogatással és a románok ellenében valósítható meg. Tőkésnek épp azért volt szüksége a párbeszédre, hogy a Nyugat az egyértelmű és kemény kiállást ne nyilváníthassa túlságosan nacionalistának. A „testvéri szándékokat” nyilvánosan is demonstrálnia kellett valamiként. Kér dés azonban, hogy ha az egyértelmű és egyöntetű nyugati támogatás mégsem lenne azonnal elnyerhető, és az autonómiatörekvések megvalósításában a románok egyetértésére is szükségünk lehet, hogyan tudjuk majd feledtetni a cserbenhagyásos párbeszédet.
