Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-01
26 Minden jó, ha a vége jó. De hát nincs még vége. Az erdélyi magyarok most csak azért szer epeltek jól a romániai EPvoksoláson, mert magukat a románokat messze a várakozáson alul érdekelte az uniós képviselőválasztás. Az ő alig harmincszázalékos részvételi arányuk húzta fel az RMDSZre meg a Tőkés Lászlóra szavazók arányát, így kerülhet be az európai parlamentbe a magyar párt két delegáltja a püspökkel együtt. És nem igaz, hogy az erdélyi magyarokat a Markó – Tőkés vetélkedő izgalma ezúttal jobban mozgósította; ellenkezőleg, korábban többen mentek el szavazni. A megosztottság ezúttal sem járt sem milyen haszonnal. Ha a román polgárok többre érdemesítették volna az uniót, sem az RMDSZ, sem Tőkés nem érte volna el a bejutási küszöböt. Tisztázandó tehát: merő ámítás, amiről a jobboldal sajtója beszél, vagyis, hogy a demokratikus választékbővítés, a v erseny meghozta a maga gyümölcsét. Nem. Megint egyszer bizonyossá lett, az erdélyi magyarság csak egységben képvisel elegendő erőt ahhoz, hogy számottevő tényezőként szerepelhessen a román politikában – hát még az európaiban. Nem kell ugyanis nagy jóstehet ség annak előrevetítéséhez, hogy a következő EPmegméretésen, csakúgy, mint a parlamenti választáson, minden bizonnyal nagyobb lesz a részvételi arány – egyfelől azért, mert a román többségi társadalom, éppen a mostani tapasztalatok hatására is, jobban fel fogja majd a saját érdekét, másfelől azért, mert a belpolitikai küzdelem mindig fokozza a választói aktivitást. Ami most történt Erdélyben, az tehát végzetesen elvetette egy olyan viszály magját, amelyből az ottani magyarság a jövőben csak kudarcokat „ara that”. Mert kétségtelen, hogy a Tőkés László zászlaja alatt felsorakozó radikálisok további erőt merítenek vezetőjük váratlan sikeréből, és ezentúl még inkább a rivális RMDSZ bomlasztásán dolgoznak majd. Táboruk növekedhet ugyan, ám politikai súlyuk attól még sohasem lesz elegendő a magyarság kizárólagos képviseletére – különállásukkal viszont jelentősen meggyengítik azt az érdekérvényesítő képességet, amelyet Markóék eleddig a lehetőségek határáig kihasználtak. Az RMDSZ mindig is a realitásokra építette po litikáját: arra a nyilvánvaló tényre, hogy az erdélyi magyarok bármiféle politikai erőkifejtése egyenes arányban áll a lélekszámukkal, illetve azzal, hogy ez a népesség mennyire képes az egységes akaratnyilvánításra. Ezért hajlott Markó Béla arra, hogy az EPválasztáson szövetséget ajánljon az őt és pártját folyamatosan, s kevéssé ízlésesen támadó Tőkésnek. Tudnivaló volt, hogy ha a püspök nem függetlenként indul, hanem az RMDSZ égisze alatt – vagyis nem osztja meg a voksokat – , akkor a magyar párt több ké pviselőt küldhet az unió parlamentjébe. A már ismert eredmények utólag igazolták a számítást, hogy az RMDSZ egyedüli indulóként legalább öt mandátumot kapott volna. És ami talán még fontosabb: egyáltalán nem lett volna kénytelen szembenézni annak a komoly kockázatával, hogy nem jut be az európai parlamentbe. Nem mellesleg: ezt a rizikót Tőkésnek is vállalnia kellett. Mégsem fogadta el Markó ajánlatát. Bizonyára attól tartott, hogy elveszti az arcát, ha radikális autonómiakövetelő létére feladja az önállós ágát. Az ésszerűség mégis más taktikát indokolt volna, hiszen Tőkés brüsszeli fellépésének súlyát aligha csökkenti, ha történetesen az RMDSZ delegáltjaként fejti ki saját nézeteit. Csakhogy Tőkés László nem önmagában az EPképviselőségért folytatta válasz tási kampányát. Számára legalább annyira fontos volt, hogy magával húzza az erdélyi magyarok jobboldalát, hogy a rá leadott szavazatok egyszersmind kiszélesítsék a saját politikai hatókörét. Tőkés az RMDSZ ellenzéke és alternatívája akar lenni, és ebben a törekvésében egyszerűen közömbös az erdélyi magyarságnak, úgy is, mint etnikai egységnek valódi érdekei iránt. Ő nem konszenzusra és közös platformra törekszik, hanem szakadár tekintélyre, külön státusra, radikális erőkifejtésre. És ehhez kap támogatást a Fidesztől. Orbán Viktor jó ideje a honi belpolitikai kettéosztottságot akarja átplántálni Erdélybe. Felteendő a kérdés, vajon miért. A válasz egyszerű: a politikai befolyás megszerzéséért. Az ő szemében az RMDSZ legfőbb bűne éppen az, hogy ennek a szimpla törekvésnek kezdettől ellenáll. Markó Béla soha nem rejtette véka alá, hogy nem tartja kívánatosnak a magyar belpolitika viszonyainak erdélyi leképezését – minthogy az ott élő magyarság helyzete olyannyira speciális, hogy a széthúzás „luxusát” nem engedhe ti meg magának. Markó épp ezért nem kedveli az ideologikus erdélyi politizálást sem; igyekszik pragmatikusan dolgozni, ha lehet, kormánykoalícióban olyan pártokkal, amelyek relatíve a legkevesebb nacionalista elfogultsággal viseltetnek a magyarok iránt. Ez a magatartás szükségképp nyitott és rugalmas, mert tisztában van azzal, hogy az RMDSZ addig képes tényező maradni a román erőviszonyok között, ameddig nem szigetelődik el az országos politika főáramától.
