Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-29
18 A tanács nem sokkal a tegnapi kormányülés után ült össze. A tanácskozáson Robert Fico azt mondta: nem tolerálja az állam szétrablását, a politikai bosszút és a kormány szétverését, amely et Meciar Mikulás Dzurindával (az ellenzéki SDKÚDS elnökével, korábbi miniszterelnökkel – a szerk.) közösen szervez. Meciar ezek után hagyta el a termet. Az egykori kormányfő szerint nem lehet úgy együttműködni, hogy az egyik partner "folyamatosan fenyege ti és zsarolja a másikat". Hozzáfűzte: ők nem távoznak a kormányból, megvárják, míg kirúgják őket. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint Meciar távozása a Koalíciós Tanács üléséről nem jelenti a koalíció végét. Frantisek Miklosko kereszténydem okrata képviselő nem zárta ki, hogy pártja támogatna egy kisebbségi kormányt, de nem kezdenének koalíciós tárgyalásokat a Smerrel. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint Fico felelőtlen, mert a költségvetés parlamenti vitája idején ilyen áll apot fenntartásában érdekelt. Dzurinda nem lenne meglepve, ha Fico néhány órán belül benyújtaná lemondását, ugyanis egyetlen célja népszerűsége magasan tartása. vissza Kocur László, Pozsony Európai parlamenti választás Romániában - Etnoretró MaNcs 2007.11.29. Traian Basescu román államfő ez idáig egyetlenegyszer nyúlt mellé a belpolitikai vitákban, de ez a baki igazán jól jött az erdélyi magyaroknak. Profitált belőle Tőkés is, Markó is. A múlt hét végi EPválasztás és a választási rendszer átalakításáról szóló, Basescu által szorgalmazott népszavazás egymásra csúszott: a romániai szavazók számára a két döntés tartalma és tétje sem volt világos. Jelentős részük úgy érezte - a népszavazás miatt joggal , hogy ez a hét vége is a partizánakciókra mindig kész államelnöké, s a célja pusztán annyi, hogy erősítse a mögötte álló Demokrata Párt amúgy is jelentős fölényét. Az elnökkel rokonszenvezők azért maradtak távol, mert túlságosan is bíztak az előnyben, az ellenzék pedig a zért, hogy így tiltakozzon a hatalomkoncentráció ellen - az eredmény a siralmas, 26 százalékos részvétel. A DP megnyerte a választást (29 százalék; a 35ből 13 mandátum), ám az erdélyi magyarok is az elnöki taktika nyertesei lettek - annak ellenére, hogy E Pképviseletüket és egyáltalán, az országos politikában való részvételüket Basescu - merő pártérdekből - hónapok óta kitartóan fúrta. Az RMDSZ (5,5 százalék, 2 képviselői hely) és Tőkés László szavazói (3,4 százalék) az utolsó száz méteren tökéletesen me gértették a konfliktus lényegét. A két fél, a Tőkéspárt és a Markópárt most először mérkőzött meg egymással, a tét pedig további működésük legitimitása és évtizedes konfliktusuk további alakulása volt. Régiségbolt Pedig a választás előtti hetekben úg y tűnt, az erdélyi magyarokat is utoléri az apátia: az RMDSZ 4, Tőkés 2 százalékon állt. De az RMDSZkaraván elképesztő szívóssággal őrölte fel a székelyföldi és a szórványfalvakat. Mindenki beleadott apaitanyait: a plakátfiúk plakátoltak, Frunda, a lista vezető parolázott és tájjelleget öltött, Markó elérzékenyült, csárdást táncolt, szónokolt. Tartózkodtak a nyílt öszszetűzésektől a püspök embereivel. Az RMDSZ a "nyugodt erőt" óhajtotta megjeleníteni, jóllehet a konfliktus heteken át a levegőben lógott: Tő kés agresszív, vádaskodó kampányát rendszeres utcai összeszólalkozások, plakátletépések kísérték. Minél inkább fedezékbe vonult az RMDSZ, annál jobban lázba jött az ellenjelölt csapata, és ez az utolsó napokra különös atmoszférát teremtett. Az apátia átvál tott drukkhangulatba, és végül Tőkés és Markó ellenszavazói csaptak össze: nem feltétlenül az RMDSZ mellett voksoltak, hanem Tőkés ellen, és fordítva. Persze néhány tucat letépett RMDSZplakát nem volt elég a mozgósításhoz. A játszma akkor fordult élesbe , amikor Orbán Viktor és a Fidesz teljes mellszélességgel kiállt Tőkés mellett. A magyarországi sajtóban is megnőtt az érdeklődés, az erdélyi magyar választás magyar belügy lett. Ha nyer Tőkés, akkor nyer Orbán, ha nem, presztízsveszteséget szenved mindkét fél. Az RMDSZ és Markó nemcsak azt sérelmezte, hogy a Fidesz megszegte a be nem avatkozás elvét, és magyar belpolitikai jelentőséget adott az erdélyi választásoknak. Az igazán fájó pont, hogy a Fidesz közeli magyarországi média Tőkés mellett sorakozott fe l - panaszkodnak a szövetség emberei. Tőkés a televíziókban, a magyar jobboldali médiából kiszorult Markóék a helyszínen domborítottak.