Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-23
2 5.422 embernek, aki az újvidéki katonai körzetben lakik. A szóvivő hangsúlyozta: Németh Zsolttal abban állapodtak meg, hogy közösen próbálnak majd az ügy végére járni , és először a vajdasági magyar pártoknál tájékozódnak (Vajdaságma.info) Vajúdott a Bem tér − Néhány PhDhallgató különb stratégiát tudott volna kidolgozni − „Indokolt volt, hogy tizenhét évvel a külpolitikával is hangsúlyosan fo glalkozó "nemzeti megújhodás programja" és tizennégy évvel a parlamenti pártok által közösen kidolgozott biztonságpolitikai alapelvek elfogadása után, immár a NATO és az Európai Unió tagjaként, az új helyzetek figyelembevételével megszülessen az új külpoli ti kai vezérfonal. A Külügyminisztériumban a politikai szempontokat sem nélkülöző leépítések ellenére maradt számos tapasztalt szakember, kiváló elemző, ők az ellenzéki pártok bevonásával rövid idő alatt elkészíthettek volna egy olyan dokumentumot, amely a po litikai erők egyetértésén alapulva valóban alkalmas lett volna arra, hogy egy jó évtizedre megvesse a nemzeti érdekre és a folytonosságra épülő magyar külpolitika alapjait” − Jeszenszky Géza írása (Heti Válasz) Együttműködik Bé kés és a romániai Bihar megye − Vegyes bizottságot hozott létre Békés megye önkormányzata és a romániai Bihar megye tanácsa annak érdekében, hogy elősegítsék a két megye fejlesztési programjainak összehangolását, illetve közös projekteket valósítsanak meg . Erről a Békés Megyei Önkormányzat elnöke beszélt a bizottság megalakulását követő sajtótájékoztatón Békéscsabán csütörtökön (MTI) KisMagyarország, nagy áltatás − „… minden apró (tudatosan) elejtett megjegyzés nyilvánvalóvá tesz i, hogy mire készül Orbán , és hogy milyen ösztönöket igyekszik fel- és elszabadítani. A közvélemény azonban, úgy látszik, fáradt, csalódott, és nem törődik a veszéllyel. Inkább jöjjön vissza Orbán a maga demokráciába oltott tekintélyuralmi rendjével, csa k hagyjanak már bennünket békén a vizitdíjjal, valamint emeljék a fizetésünket. Valahogy így. Na szóval: az az elejtett, árulkodó megjegyzés. Azt mondta a Fidesz elnöke Székelyföldön: „ Tőkésen kívül nincs még egy olyan ember a Kárpátmedencében – beleértve KisMagyarországot is – , aki a Kárpátmedencei magyarság egységének ügyét tudná képviselni.” Minden benne van ebben az egyetlen mondatban. Ennél álszentebb mondat még a politikában is kevés van. A Kárpátmedencei magyarság egységének ügye? Hogy ez mit jel ent, az külön vita tárgya, de az úgynevezett egység mellett kiállni és közben az egységet az erdélyi magyarságon belül legkeményebben támadó Tőkést éltetni, enyhén szólva abszurdum. Durván szólva pedig ki sem mondom” − Bolgár György írása (Nszv 7.o.) R OMÁNIA A legnépszerűbb román párt egyik képviselője Magyarországra küldené a romániai magyarokat − A közvéleménykutatások szerint legnépszerűbb romániai párt, a Demokrata Párt (PD) egyik parlamenti képviselője felkérte a romániai magyarokat, hogy " Markó Bélával és Tőkés Lászlóval az élen menjenek Magyarországra, ha nem hajlandók tiszteletben tartani Románia alkotmán yát ". Daniel Buda a Ziua de Cluj című tekintélyes erdélyi napilapnak nyilatkozott. A honatya Tőkés Lászlónak arra a kijelentésére reagált, miszerint a határmódosításra az autonómia jelent alternatívát. Emil