Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-17
24 Ágoston végül arról beszél, hogy nehezen érti meg azokat a romániai magyarokat, akik átélték a Ceausescukorszakot: miért nem látják, hogy a Wasskultusz ugyanolyan megnyilvánulása a nemzeti képzeletnek, mint amilyennek a jegyében őket elnyomták a román nemzeti diktatúra idején? Ő maga azért települt át Magyarországra, mert úgy érezte, hogy nincs keresnivalója egy olyan társadalmipolitikai rendszerben, amely lehetővé teszi, hogy a n emzeti képzeletre és a hamis történelmi érvelésre hivatkozva fosszák meg emberi jogaitól. Mostanáig azt tapasztalta, hogy Magyarországon garantálva voltak e jogai. A jövőt illetően azonban már nem bizonyos ebben. Márpedig, mint megállapítja: nem azért tele pült át Romániából Magyarországra, hogy a Vasgárdát a Magyar Gárdára cserélje. vissza Határmenti együttműködés közösen Európáért Felvidék.ma 20071116 14:37 NAGYKAPOS. A nagykaposi Gordius nonprofit társulat szervezésébe n került sor ma a Határmenti együttműködésközösen Európáért című konferenciára a városháza tanácstermében. A keleti nagyrégió négy kisvárosa, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Királyhelmec és Nagykapos városvezetői, valamint civilszervezetek és önkormányzatok képviselői a közösségben látják erejük növelését. Palotás József, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főtanácsadója bevezetőként felvázolta azokat a hazai és uniós pályázati lehetőségeket, amelyek rendelkezésre áll nak a tenniakaróknak a Szülőföld Alaptól kezdődően az uniós forrásokig. Palotás a hangsúlyt arra fektette, hogy együttműködési konzorciumokat kell kialakítani, hogy megfelelő szakmai hátérrel sikeresebben vehessék az akadályokat a mikroés makrorégiók egya ránt. A lényeg, hogy olyan távlati célokat kell kitűzni, amelyek megvalósításához folyamatos út vezet. Ehhez megfelelő emberi erőforrásokkal kell rendelkezni, ami záloga annak, hogy egyegy pályázaton sikerrel járjanak. Baros Róbert, a galántai Regionáli s Fejlesztési Ügynökség igazgatója a Nemzeti Fejlesztési Terv Szlovákiában címmel tartotta előadását, aki megjegeyzte, hogy az említett terv ugyan nem megváltás, de megoldást nyújt a mindennapi gondok megoldására. A továbbiakban részletezte a nemzeti fejle sztési terven belüli támpontokat, a stratégiai célokat, illetve azt a referenciakeretet, amelyet az előző szlovák kormány elkezdett és a jelenlegi véglegesített. Ezek tulajdonképpen felöleik az élet, ezen belül a gazdaság, kultúra, szabadidő, környezetvéde lem, határmenti együttműködés, hagyományőrzés, turisztika, internet és média, stb., számos területét, amelyek a regionális operatív programokban jelennek meg a 20072013 közötti években, és kiterjednek Magyarország, Románia Szlovákia és Ukrajna régiós terü leteire. Molnár György a PannonForrás Kárpátmedencei Felnőttképzési és Szolgáltatási Hálózat békéscsabai elnökeként az összefogásra helyezte a hangsúlyt, ami tulajdonképpen folyamatos utóképzésnek számít, mindenekelőtt a szakmunkásképzés területén. Előa dásának a Starthelyzetben címet adta. Mint modnta, a különböző kihívásokra naprakészen kell reagálni, amit hálózatukon belül szeretnének megvalósítani az egész magyarságot érintve, esetünkben a Felvidéken Nagykapostól Galántáig. A többiekkel szemben előnyü nkre szolgál, hogy egy tőről fakadunk mind nyelvben, mind kultúrúban, hangsúlyozta. Egységes hálózati képzési programok kidolgozásában és kivitelezésében kell gondolkodnunk, mondta. Ehhez szolgál a hálózati képzési mintaprogram, amelyet bemutatott az érdek lődőnek. Lakatos Denisza a nagykaposi Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség képviseletében ismertette a jelenlévőkkel azokkal a határon átnyúló gazdasági programokat, tapasztalatokat és eredményeket, amelyek az iroda profilját adják. Kisés középvá llakozók támogatásával, pályáztatásával foglalkoznak 2000 óta a magyar közösségen belül. Ezenkívül üzletember találkozókat, szakmai kiállításokat szerveznek, mindezt szoros együttműködésben az Új Kézfogás Alapítvánnyal. A konferenciát Gabri Rudolf, a Gor dius szervezet alapítója vezette le. vissza Thaqi pályázhat a kormányfői posztra Vajdaságma.info 2007. november 17. [23:41] Hashim Thaqi pártja, a Koszovói Demokrata Párt nyerte meg a szombati koszovói parlamenti választás okat az előzetes részeredmények szerint. 37 százalékot szerzett. A második legerősebb párt Fatmir Sejdiu elnök Koszovói