Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-13
2 Nem tudták elgáncsolni Tőkés Lászlót − Két lelkész is feljelentette Tőkés László református püspököt, aki független jelöltként méretteti meg magát az európai parlamenti választási kampányban. Egyikük feljelentése – egyelőre – elesett (MH 8.o.) Voronyin ismét bírálja Bukarestet - Vlagyimir Voronyin , Moldova Köztársaság elnöke imperialista kísérletekkel és belügyekbe való beavatkozással – a chişinăui pártok és a moldovai sajtó finanszírozásával – vádolja Romániát egy bukaresti napilapnak adott nyilatkozatában. (ÚMSz) Népszavazás lelkiismeret szerint - „A RMDSZ nem biztatja távolmaradásra a szavazóit, ha az államfő által meghirdetett referendumról van szó, de szeretnénk felhívni a figyelmet a népszavazás következményeire” – nyilatkozta tegnap az ÚMSZnek Markó Béla . (ÚMSz) Diszkriminatív törvénymódosítás - Markó Béla szerint az európai parlamenti választásokat megelőző kampány idején Romániában elszaporodtak az idegengyűlölő, kisebbségek ellen irányuló megnyilatkozások. Az elnök aggodalommal állapította meg, hogy a képviselőházban a konzervatív párt javaslatára két diszkriminatív törvénymódosítást is elfogadtak a magyar anyanye lvű diákok román nyelvoktatására vonatkozóan. (Erdély.ma) BBTEtisztújítás - Az oktatási tárca és a Babeş – Bolyai Tudományegyetem szenátusa beindította az egyetemi választások folyamatát, mivel az intézet jelenlegi vezetőségének mandátuma hamarosan lejár – közölte tegnap az intézmény vezetősége. Eszerint a következő másfél hónapban lezajlik a tanszékvezetők, karitanácstagok, dékánok, szenátorok megválasztása. December 30án tartják az új szenátus alakuló gyűlését, ezen választana k rektort, és hagyják jóvá a rektorhelyettesjelöltek mandátumát. (ÚMSz) Magyarázzák az „új honfoglalást” - Sorozatos, ám egyre kínosabb magyarázkodásra kényszerül az RMDSZ, minekutána számos erdélyi magyar értelmiségi megkérdőj elezte, egyesek kimondottan kikérték magunknak a párt legújabb kampányszlogenjét. A fél Romániát elborító vizuális reklámanyagokon szereplő, a média által felerősített és terjesztett szlogen, az „új honfoglalás” azt sugallja, hogy az RMDSZ gyakorlatilag me gkérdőjelezi az elmúlt több mint ezer évet. (Erdély.ma) Az olasz nyelv oktatásával szorítanák ki a magyar gyerekek anyanyelvoktatását Csángóföldön - Pusztinán olyan gyerekeket irattak be az olasz anyanyelv órákra, akik nem Olaszor szágban születtek, és természetesen egy szót se tudnak olaszul, olvasható a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) honlapján. (mediatica.ro) Transfórum - Magyari Tivadar válaszol - Két tábor csap össze a BBTEn a magyar okt atás okán. A harmadik táborba a román oktatók elég nagy része és a magyarok egy része tartozik: ők nem vagy alig foglalkoznak a témával – mondja az egyetem rektorhelyettese. Kérdeztek a disputázók. ( Transindex.ro) Erdély, történe lmek – „Az elmúlt évtizedek hivatalos román politikájának magyarellenessége sokakban erős nyomokat hagyott. Ők azok, akik indulatosan és előítéletesen viszonyulnak a románokhoz. Túl azon, hogy egységesen őket hibáztatják mindazért a rosszért, amit tapaszt altak és átéltek, nem is hisznek abban, hogy gondolkodásuk módosulhat, hogy valaha is feladnák a beléjük nevelt nacionalizmust.” (ÚMSz)