Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-12
16 Gémesi: öt témacsoport Új Magyar Szó 2007. november 12. Forrás: MTI Véglegesítette a román és a magyar kormány az e heti együttes kormányülés napirendjét – közölte Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbs ég- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára. Elmondta: öt nagy témacsoport köré tömörítették a napirendet, így területfejlesztés mellett gazdaság, infrastruktúra, közlekedés fejezet, valamint mezőgazdasági és környezetvédelmi kérdéskör is szóba kerü l, akárcsak a kultúra, kisebbség, oktatás, illetve a szociális, egészségügyi témakör. Gémesi elmondta: 15 megállapodást írnak alá. Ezek között szerepel majd a hadisírok kölcsönös gondozásáról és a területfejlesztésről szóló egyezmény, de a két ország adó hivatala, valamint a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Miniszterelnöki Hivatal közötti együttműködési dokumentum is. A közúthálózatok összekapcsolásáról Gémesi elmondta: megállapodás születik arról is, hogy a jövő év első felében elkészítik az autópályaépítés összehangolásának ütemtervét. A román fél azt szeretné, hogy Magyarországon is autópályák és ne gyorsforgalmi utak épüljenek a román – magyar határig. vissza RMDSZ: távolmaradás a válasz a referendumra Új Magyar Szó 2007. november 12. Az RMDSZ szavazói ne vegyenek részt a Traian Băsescu által kezdeményezett referendumon, hogy ne legyen meg az érvényességhez szükséges részvételi arány. Ezt is üzenik kampánykörútjukon a szövetség EPjelöltjei, akiket – az ÚM SZnek nyilatkozó Kelemen Hunor kampányfőnök szerint – arról is faggatnak a lakossági fórumokon, milyen választ kell adni az államfő által javasolt népszavazási kérdésre. „November 25én az erdélyi magyarság nemcsak szavaz, hanem választ is: választania k ell az egység és a megoszlás, a közösségi erő vagy a gyengeség között” – jelentette ki Markó Béla tegnap, az RMDSZ Hargita megyei kampánykörútjának székelyudvarhelyi állomásán. Az RMDSZ elnöke Sógor Csaba és Markó Attila európai parlamenti képviselő jelölt ekkel, Antal István képviselővel együtt vasárnap tíz udvarhelyszéki településen, köztük Máréfalván, Szentegyházán, Kápolnásfaluban, Lövétén találkozott a helyi magyarsággal. Az RMDSZ elnöke beszédeiben arra figyelmeztetett, bár a székelység is sokszínű, a kárcsak a történelem nehéz pillanataiban, ma össze kell fognia, és egységesen az RMDSZre szavaznia. „Ne hagyjuk becsapni magunkat: nem jött el az ideje annak, hogy egymással versengjünk, nekünk továbbra is a románokkal kell megmérkőznünk. Ma bőven vannak olyanok, akik nem látják az európai parlamenti választások rendkívüli fontosságát: az RMDSZnek, a magyarságnak Bukarest mellett kötelessége ott lenni Brüsszelben is, mindenütt, ahol a sorsát érintő fontos kérdésekről döntenek” – hangsúlyozta Markó Béla. Úgy értékelte, az RMDSZ parlamenti és kormányzati jelenlétének köszönhetően ma jó helyzetben van a magyarság: ma nincs baj, de nagy baj lesz, ha november 25én nem mutatjuk fel ismét a magyarság egységét. Minden magyar felelős minden magyarért, egyetlen sz avazaton is múlhat az, hogy lesze képviseletünk Brüsszelben – mondta Sógor Csaba a szentegyháziaknak, azt hangsúlyozva, hogy nemcsak Székelyföldről van szó, hanem az egész erdélyi magyarság sorsa dől el. A kampánykörút hétvégén csíkszéki településeket is érintett, a jelöltek pénteken csíkszeredai nyugdíjasokkal találkoztak a Szakszervezetek Művelődési Házában. „Egy nagy ellenségünk van: a közömbösség“ – emelte ki Frunda György szenátor, az első EPjelölt a kampánykörút során tapasztaltakról. A politikus emlékeztette a jelenlévőket, ha nincs az RMDSZ a parlamentben és a kormányban, akkor nyugdíjemelés sem lett volna. Sógor Csaba azt hangsúlyozta, ha nincs képviselet, eszköz sincs a küzdelemhez. „Összefogás kell ahhoz, hogy az Unió hozta változásoknak az er délyi magyarság is nyertese lehessen” – vélte a szenátor.