Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-30
14 A magánegyetemeken működő szakok elismeréséhez számos követelménynek kell eleget tennie az intézménynek. Így elsősorban a felsőoktatási intézményben legalább 70 százalékban főállású tanárok kell hogy tanítsanak, amelyből minimum 25 százalék professzor és docens. Ugyanakkor rendelkeznie kell a törvény által előírt, megfelelő mennyiségű és felszereltségű laboratóriummal, elő adóteremmel, illetve könyvtárral. Az akkreditáláshoz ugyanakkor egymást követő három évfolyam diákjai öszszességében legalább 51 százalékának sikeresen kell tanulmányait befejeznie. Ennek megfelelően minden egyes évfolyamról évenként a diákok legalább 40 százalékának sikeresen kell vizsgáznia. November 1jén nyújtja be a csíkszeredai Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem négy szakának akkreditálási kérelmét a romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökségnek (ARACIS). A Gazdaság és Humántudomány ok Karon öt szak működik, ebből három – az agrár- és élelmiszeripari gazdaság, a könyvelés és a román – angol nyelv és irodalom – szak akkreditálását kérvényezik – tudtuk meg dr. Bakacsi Gyula dékántól. „A végzősök 50 százalékának kellett sikeresen államvizs gáznia, és ezt a feltételt teljesítettük is: a három végzett évfolyam diákjainak 75 – 90 százaléka diplomázott, mégpedig román élvonalbeli egyetemeken Bukarestben és Temesváron” – fejtette ki Bakacsi. – „Bizonyított az is, hogy van piaca az illető szakmáknak , ugyanis végzett diákjaink több mint felének sikerült szakmájának megfelelő állást találnia.” Az egyetem ugyanakkor ösztöndíjat hozott létre a mesterizők számára, mivel a vizsgálóbizottság azt is figyelembe veszi, hogy hányan vesznek részt mesteri képzése n. A Műszaki és Társadalomtudományok Karon a szociológia – vidékfejlesztés szak akkreditálási dossziéja már összeállt. Biró A. Zoltán, a kar dékánja elmondta, a karon működő tanszékeket intézetekké alakították át. Ezzel a lépéssel létrehozták a Műszaki Tudo mányok Intézetét, amelynek Szép Sándor rektorhelyettes a vezetője, és Biró A. Zoltán vezeti a Társadalomtudományi Intézetet. A dékán szerint az intézetek kialakítása biztosítja a szakmai koherenciát, a célszerű szakmai strukturálódást. Ugyanakkor magában f oglalja az oktatást és kutatást is. „A társadalomtudományi tanszéken az önkormányzatok számára fejlesztési stratégiákat dolgozunk ki, valamint 2006tól tíz európai országgal közösen részt veszünk egy ötéves Európai uniós projektben, amelynek keretében okt atáspolitikai döntéshozatalok összehasonlító vizsgálatát végezzük” – nyilatkozta a Krónikának Biró. A szociológia – vidékfejlesztés szak akkreditációjához megfelelő számú főállású oktatóval és megfelelő vezetői struktúrával rendelkeznek. Az elmúlt évek fejle sztéseinek köszönhetően az egyetem könyvtára jól áll szakkönyvek, didaktikai anyagok tekintetében, ugyanakkor jól felszerelt bentlakással is rendelkeznek. Az intézmény tanárai szerint 95 százalékban eleget tesznek a szükséges feltételeknek. Hollanda számí t az ARACIS vezetőjére A SapientiaEMTE Marosvásárhelyre kihelyezett Műszaki és Humántudományok Karon működő pedagógia és informatika szakát szeretné akkreditáltatni az egyetem vezetősége. Dr. Hollanda Dénes dékán elégedetten nyugtázta, hogy mindkét szak immár az összes feltételt teljesíti. A belső ellenőrzést november közepén kezdenék meg. „Az utolsó száz méteren, pontosabban a nyár vége felé és az ősz elején szerződtettük le a még hiányzó címzetes tanárokat. Ezzel minden gond elhárult” – vélekedett a dé kán, aki viszont tréfásan hozzátette, hogy a „szép cikket” majd a december 15i leadás után írjuk meg, amikor kiderül, hogy ARACIS miként vélekedik az Erdélyi Magyar Tudományegyetem dossziéjáról. Hollanda bizakodónak mutatkozott a siker tekintetében, ugyan is ismeri az ügynökség elnökének, Ion Curtu brassói egyetemi tanárnak a Sapientiáról kialakult véleményét. „Az akkreditálási folyamatot előkészítő egyetemek számára tartott felkészítőn az elnök elismerte, hogy a mi felsőfokú intézményünket nem szabad egy l apon emlegetni a román magánegyetemekkel” – idézte fel a kolozsvári tanácskozáson elhangzott dicséretet a dékán. Hollanda Dénes viszont azzal is tisztában van, hogy szélsőséges politikusok bármikor megpróbálhatnak keresztbe tenni a magyar egyetemnek. Példa ként a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem esetét hozta fel, amelynek akkreditálása ellen a NagyRománia Párt főtitkára, Gheorghe Funar emelt szót a felsőház munkaülésén.