Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-30
12 melynek érdekeire hivatkozik. Ha valaki szemléltetni kívánná azt a mondást, amely szerint a politika piszkos dolog, akkor nyugodtan példálózhat Orbán erdélyi akcióival. Köztük a hét végi kampánykörúttal. Az oldalt írták: Kepecs Ferenc, Semjén Adriá n Az RMDSZ jelenleg a bejutási küszöb alatt áll Az RMDSZ a szavazatok 3,9 százalékára számíthat, ha vasárnap európai parlamenti (EP) választásokat tartanának, és 3,5 százalékos eredményt érne el parlamenti választások esetén – derül ki egy felmérésből – , vagyis nem jutna be sem az Európai, sem a bukaresti parlamentbe. Ha az EPválasztásokat a hét végén rendeznék, a polgárok 37,2 százaléka a Demokrata Párt (PD) jelöltjeire szavazna, a második helyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) áll 21,5 százalékkal, míg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a harmadik helyen végezne 12,6 százalékkal. A negyedik az Új Generáció Kereszténydemokrata Pártja (PNGCD) 8,4 százalékkal, majd következik a NagyRománia Párt (PRM) 5,6 százalékkal és a Konzervatív Párt (PC) a szavazatok 4,1 s zázalékával. Parlamenti választások esetén a PD a szavazatok 37,4 százalékára számíthat, a második helyezett PSD 19,9 százalékot kapna, a PNLre pedig a szavazópolgárok 14,1 százaléka adná voksát. Következik a népszerűségi listán a PNGCD 8,2 százalékkal, a PRM 4,8 százalékkal és a PC 4,5 százalékkal. Traian Băsescu elnököt a megkérdezettek 53 százaléka sorolta az első helyre. Theodor Stolojan a második 30 százalékkal, George Becali és Sorin Oprescu pedig a harmadik 27 százalékkal. Mircea Geoană és Emil Bo c a megkérdezettek 22 százalékának bizalmára számíthat, majd következik Călin PopescuTăriceanu 21 százalékkal, Corneliu Vadim Tudor 20 százalékkal, Ion Iliescu 19 százalékkal. Cinizmussal vádolja a Fideszelnököt Kelemen Hunor Elhibázottnak tartja Orbán Viktor Tőkés László melletti kampányát az RMDSZ – nyilatkozta lapunknak Kelemen Hunor, a szövetség ügyvezető elnöke. Magyarországi politikusnak nem szabadna beleszólnia a romániai belpolitikai vitákba – állítja a politikus, hozzátéve, nagyon fontos, hogy a magyarországi politikusok mit gondolnak arról, milyen irányba megy az erdélyi magyarság, de beleszólni, befolyásolni nem helyes megoldás. Azt a megosztottságot, ami a mai magyarországi belpolitikát jellemzi, felesleges áthozni Erdélybe – mondta az ügyveze tő elnök. A Vajdaságba sikerült átvinni, Kárpátaljára is, és mindennek meg is lett az „eredménye” – utalt Kelemen Hunor a szerbiai és ukrajnai magyar kisebbség politikai sikertelenségeire. Ezt a megosztottságot nem szeretné az RMDSZ Erdélyben meghonosítani – szögezte le az ügyvezető elnök. A politikust mindemellett Orbán Viktornak az a hét végi nyilatkozata háborította fel legjobban, melyben a Fideszelnök Kelemen Hunor szerint „eszméletlen cinizmussal” kijelentette, nem fog lelkiismeretfurdalást érezni am iatt, ha a romániai magyarság nem jut EPképviselethez, hiszen Orbán szerint ebben az esetben a kisebbségi magyarságnak lenne oka az önbírálatra. „Bármilyen erőset mond is Orbán Viktor vagy bármely Magyarországról Erdélybe látogató politikus, utána beleül az autójába és visszamegy az anyaországba, és úgyis ott maradnak az erdélyiek a saját gondjaikkal. Orbán Viktor az erdélyieknek még egyetlen gondját sem oldotta meg és ezután sem fogja megoldani” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Egy hét végi kortesút sajtóvi sszhangja Az Új Magyar Szó kérdésére: „Ha az erdélyi magyarság EPképviselet nélkül marad, lesze lelkiismeretfurdalása a Fidesz elnökének a megosztó politika miatt?”, Orbán Viktor azt válaszolta: „Miért nekem legyen? Legyen az erdélyi magyarságnak, ami ért nem ment el kellő számban szavazni vagy rosszul szavazott!” Tőkés avasújvárosi kampánynyitó rendezvénye teljesen nyugodtan zajlott le a Transindex romániai magyar hírportál tudósítója szerint, a jelenlevők között az újságíró nem látta sem az Erdélyi M agyar Ifjak, sem a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vagy Magyar Gárda aktivistáit, és árpádsávos zászlók sem bukkantak fel. A sajtó érdeklődése viszonylag gyérnek volt mondható – de ez nem volt másként az RMDSZ korábbi, három városban megtartott kampá nyindítóján sem. Tőkés László Avasújvárosban az erdélyi magyarság sorsát a zsidók negyven évig tartó pusztai vándorlásához hasonlította, akiknek kitartásra volt szükségük a nehéz időkben ahhoz, hogy elérjék Izrael földjét. „Újra vissza kell térnünk Európ ába, mert a magyarság szekerének rúdját a trianoni békediktátum megkötésekor a Balkán felé fordították. Tévelygünk a szinte húsz éve történt rendszerváltás óta is, hisz komoly eredményeket lehetett volna elérni a kulturális és a területi autonómia megszerz ésében – ami megakadályozná nemzetünk fogyását. Viszont még mindig csak a kezdetén tartunk ennek a folyamatnak” – hangsúlyozta a református püspök a Krónika tudósítása szerint.