Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-26
2 Társadalomtudományok Tanszéke” - adta hírül csütörtöki számában az erdélyi Krónika című napilap (MTI) Regionális Operatív Program: útrehabilitációra, építésre lehet pályázni − „A legdinamikusabb oper atív program alapelve a partnerség” - mondta Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter október 25én a Regionális Operatív Program bukaresti ismertetése alkalmával (Transindex) Romániai vita a választási re formról − Felelőséget vállal a román kormány a törvényhozás előtt a választási törvény módosításáért. A módosítási tervezet értelmében a következő parlamenti választásokon egyéni jelöltekre lehetne szavazni, s a töredékszavazatokat kompenzációs rendszerrel vissza osztanák a pártoknak (Nsz 10.o.) Besúgókat azonosítanak Romániában − Nem csitul az erdélyi táncházmozgalom születésnapi rendezvényének szervezése kapcsán kirobbanó ügynökvita a romániai magyar közéletben. Miután fény derült az e gyik legismertebb dokumentumfilmes besúgómúltjára, most a közszolgálati televízió magyar adásának vezetője munkatársainak az átvilágítását kezdeményezte. Az ortodox egyház vezetői elítélték az ügynökmúlt feltárásának eddigi módszereit (MH 8.o.) Befagyasztott román – moldáv testvériség − Egyre nagyobb a feszültség Románia és Moldova Köztársaság között, s a bukaresti vezetők időről időre olajat öntenek a tűzre. Így történt ez szeptember végén is, amikor Traian Băsescu a Legfelső Véd elmi Tanács (CSAT) ülésén utasította a kormányt, hogy maximálisan egyszerűsítse a moldovaiak román állampolgársági kérelmének elbírálását (Szabadság) Traian Băsescu PSDbarlangban - Előbb elutasította, majd mégis elfogadta a meg hívást Traian Băsescu a Szociáldemokrata Párt (PSD) fővárosi szervezetének tegnap esti kampányrendezvényére, amelyen még sikert is aratott felszólalásával. (ÚMSz) Ki fütyöli ki Orbán Viktort? - Kelemen Hunor : „Az RMDSZ sem Orbán Viktort , sem Tőkés Lászlót nem tervezi kifütyölni, ilyen föl sem merülhet. Mi Orbán Viktorban tiszteljük a volt kormányfőt, a Fidesz elnökét.” (ÚMSz) Nagyvárad - Kampányiroda Tőkésnek - „A mi kampányunk szerény lesz, hisz nem ál l rendelkezésünkre a bukaresti és a budapesti központi költségvetés” – jelentette ki Tőkés László püspök, független EPképviselőjelölt csütörtökön a nagyváradi kampányirodája megnyitóján. (Erdély.ma) Temesvártól Brüsszelig – Értel miségiek felhívása – „Történelmi lehetőség előtt állnak az erdélyi magyarok: Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke személyében olyan világszerte ismert és megbecsült személyiséget küldhetnek képviselőként az Európai Parlamentbe, aki nél hitelesebben senki nem jeleníti meg Európában a határokon átívelő összmagyar nemzeti integráció programját.” (Erdély.ma) Választási küszöb alatt az RMDSZ - Az RMDSZ a szavazatok 3,9 százalékára számíthat, ha a jövő vasárnap e urópai parlamenti (EP) választásokat tartanának, és 3,5 százalékos eredményt érne el parlamenti választások esetén – derül ki a CCSB társadalomkutató cég legfrissebb felméréséből. (Erdély.ma)