Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-24
19 Szabadság MKP: Az állam egyre jobban bele akar szólni az iskolák életébe Felvidék.ma 2 0071024 07:30 Belpolitika, közélet illusztráció, forrás: internetAz oktatási minisztérium ugyan az iskolák demokratizálásáról beszél, de az új törvény ennek pont az ellenkezőjéről szól: az állam egyre jobban bele akar szólni az iskolák életébe – jelent ette ki keddi sajtótájékoztatóján Szigeti László, az MKP alelnöke, volt oktatási miniszter. Szerinte Ján Mikolaj (SNS) jelenlegi oktatási miniszter olyan konkrét javaslatokat fogalmazott meg a kormány által a múlt héten jóváhagyott iskolaügyi törvényterve zetben, amelyek növelik az állam beleszólását az iskolák életébe, csökkentik az iskolák jogkörét és támadják a nem állami tanintézmények finanszírozását. Szigeti úgy véli: főként a magániskolák kerülhetnek nehéz helyzetbe. A törvénytervezet szerint ugyani s a magániskolák üzemeltetője kérhet állami támogatást a minisztériumtól, amely aztán eldönti, hogy ade, vagy sem. „A magániskolákban tanuló diákok szülei is ugyanúgy fizetik az adót, mint bárki más, ezért nem lenne szabad diszkrimnálni őket“ – jelentette ki az MKP szakpolitikusa. A volt oktatási miniszter szerint Mikolaj alábecsüli az iskolaügy tartalmi reformját, ugyanis nem lehet rövid idő alatt minőségi oktatási programokat kidolgozni. Ezzel arra utalt, hogy a miniszter kijelentette: már jövőre elkész ülhet az az oktatási minimumot tartalmazó terv, amelyet valamennyi iskolának tanítania kell majd. Szigeti úgy véli, hogy egy ilyen tantervet több évig kell kidolgozni és ezt a folyamatot nem szabad feleslegesen meggyorsítani. Az MKP szakpolitikusának az se m tetszik, hogy a minimális tantervet a minisztérium és az általa irányított szervezetek dolgoznák ki, és másnak nem lenne beleszólása. Szerinte egy ilyen kérdésben széleskörű megegyezésre lenne szükség. Rámutatott arra is, hogy az SNSes miniszter által k idolgozott törvénytervezet nem fogalmazza meg egyértelműen, hogy mennyi szabadságuk van az iskoláknak saját oktatási profiljuk kialakításában. Szigeti bírálta az Állami Tanfelügyelűség (ŠŠI) jogköreinek megerősítését is. Példaként megemlítette, hogy a ter vezet szerint a tanfelügyelők fogják ellenőrizni azt, hogy az iskolák tanterve összhangban álle az állami tantervvel. Ennek alapján a fő tanfelügyelő, vagy maga a miniszter javasolhatja az iskola igazgatójának leváltását, amit a tanintézmény üzemeltetőjén ek el kell fogadnia. Ez pedig nem csak az állami iskolákra, de a magán- és egyházi iskolákra is vonatkozna. „Ez lenne az iskolák önkormányzatiságának és demokráciájának megerősítése?“ – tette fel a kérdést Szigeti. Ugyancsak kritizálta a tankönyveket érin tő szabályozást, amely szerint az iskolák csak azokat a tankönyveket használhatnák majd, amelyeket a minisztérium jóváhagy, illetve ajánl. Az új tankönyvekről egyébként már Ján Mikolaj „főnöke“, Ján Slota is egyeztetett nemrégiben és főleg az új történelem könyvek mihamarabbi kiadását sürgette. vissza A szlovákok megoldanák a Magyar Gárda problémáját Feévidék.ma 20071023 09:29 Politika illusztráció, forrás: internet Míg Magyarországon mindenekelőtt a kormánykoalíció köré ben váltott ki nagy riadalmat a Magyar Gárda megalakulása, sorainak bővülése, Szlovákiában, egy higgadt képviselő kivételével, teljes az egyetértés a gárda elmarasztalásával kapcsolatban. Az SNS (Slota Jancsi és Belous Anyicska) ennél is a zászlóvivő (ne m a gárdáé!) hangoskodásban, de nem maradnak el mögöttük a többi politikusok sem: a volt belügyminiszter Vladimír Palko, akinek belügyeskedése idején a Dzurinda kormányban igencsak virágzott a hasonszőrű szlovák Pospolitost, amelyfeloszlatása ellenére- ma is tovább virágzik. Sőt, Szerbiába jár társaikat támogatni. Hasonlóan gondolkodik Kukan volt külügyminiszterrel is , akik egyenesen az európai unióban látja a védőernyőt, amelynek, szerinte „be kellene avatkoznia”. Anyicska egyenesen azt ajánlja a magyaro k figyelmébe, hogy vegyenek példát a szlovák törvényekből, amely az „ilyen” csökevényeket annak rendjemódja szerint elintézi.