Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-22
4 S ZLOVÁKIA Szlovákia nyugtalan a gárda miatt - Nyilatkozatot adott ki a szlovák Külügyminisztérium a Magyar Gárda vasárnapi rendezvénye nyomán; a dokumentumban Szlovákia nyugtalanságának ad hangot és elvárásokat fogalmaz meg a magyar kormánn yal szemben. A liberális SME című lap hóbortosok esküparádéjáról ír. (FN) „Éledőben a fasizmus” - Tiltakozik a szlovák külügy - „Szlovákia számára elfogadhatatlan az a helyzet, hogy szomszédságában éledőben van a fasizmus és a gyű lölet szelleme” – szögezte le tegnap esti, a Magyar Gárda újabb budapesti eskütétele után kiadott sajtóközleményében a szlovák külügyminisztérium. (Új Szó) Pozsony aduja a Gárda - Slota : „Ha valakinek azt mondom, tehénlepény, az n em lényeges” - Az ellenzéki kereszténydemokrata képviselő erről a Joj televízió Politika.sk című vitaműsorában nyilatkozott. Az Európa kegyeiért folytatott versengésben Palko szerint Szlovákia számára a Magyar Gárda léte jelent előnyt, a magyarok aduja pedig a Ján Slo ta vezette SNS kormánytagsága. (Új Szó) Fico hazudik, a kormány lop - Dzurinda részben az MKPt okolja a feszültségért - Mikuláš Dzurinda részben az MKPt tartja felelősnek azért, hogy a szlovákmagyar viszony ilyen feszültté vál t, és hogy a Benešdekrétumokkal a parlament is foglalkozott. (Új Szó) A szlovákiai református egyház is támogatja Tőkést - A szlovákiai református egyház is támogatja Tőkés László püspököt az európai parlamenti választásokon, amit a II. partiumifelvidéki találkozón elfogadott nyilatkozatban rögzítettek. (Felvidék.ma) Kényszer hatására – „ Robert Fico alighanem téved, amikor arról nyilatkozik, hogy szerinte a viszonylag közeli jövőben Gyurcsány Ferenc tényleg "menni akar" Pozsonyba. Mint ahogy az adott helyzetben az sem hangzik igazán hitelesen a szájából, hogy őrajta most már igazán nem múlik a magyarszlovák viszony szekerének kimozdítása a kátyúból.” (Nsz) Az Este interjúja a nyitrán megvert magyar diáklánnyal - A Kassai József által készített, a MTV Este című műsorában megjelent interjú teljes szövege olvasható az alábbiakban. (Felvidék.ma) U KRAJNA A MÉKK nem fantomműhely! - A Kárpátalja c. het ilap (2007. október 19. száma) és a rá hivatkozó budapesti Magyar Hírlap gondosan előkészített össztüzet bocsátott a MÉKK Lehoczky Tivadar Társadalomkutató Műhelyére és Dupka Györgyre , a MÉKK elnökére. Azzal vádolták meg, hogy fantomintézményt működtet, am ely a nemzeti intézmények listájára került, és így ötmillió forintos támogatást kapott. Mi az igazság? (KISZO) A Régiók Pártja nem fog Timosenkóra szavazni - A Régiók Pártja (PR) nem fog szavazni a Legfelső Tanácsban Julia Timos enko Ukrajna kormányfőjévé való kinevezéséről szóló szavazáson, közölte Volodimir Ribak , a Janukovicskormány regionális politikáért felelős miniszterelnökhelyettese. (Kárpátalja)