Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-16
21 Adrian Cioroianu román külügyminiszter Romániával szembeni „barátságtalan cselekedetnek" minősítette a történteket. A Pro TV román kereskedelmi televízió úgy tudja, hogy Franco Frattini, az EB bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó alelnöke tájékoztatást kért az esetről a moldovai hatóságoktól. vissza Az EUországok többsége még nem vezette be a kutatói vízumot Felvidék.ma 20071016 09:06 Forrás: stop.h u Az Európai Unió 27 tagállama közül eddig csak hat jelentette Brüsszelnek, hogy határidőre bevezette a kutatói vízum elnevezésű idegenrendészeti jogintézményt, további négy pedig részlegesen tett eleget ezen kötelezettségvállalásának. Az Európai Bizot tság 2005 októberében írta elő, hogy a tagállamoknak két éven belül nemzeti jogrendjük részévé kell tenniük azt a szabályozást - mind törvényi, mind végrehajtási rendeleti szinten , amely lehetővé teszi, hogy harmadik országbeli állampolgárok tudományos k utatás céljából különleges vízumeljárás keretében kaphatnak beutazási engedélyt. A kutatói vízum teljes jogrendbe illesztéséről eddig csak Belgium, Németország, Magyarország, Ausztria, Portugália és Románia számolt be - közölte hétfőn a brüsszeli bizottsá g. Négy további ország - Franciaország, Lettország, Litvánia és Szlovákia - részlegesen végezte el a jogrendbe illesztést. Közleményében az Európai Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a határidőt elmulasztó országokkal szemben eljárást indíthat. Sa jnálkozását fejezte ki, hogy ilyen sok tagország esett késedelembe. Franco Frattini, a bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke sürgette, hogy a mulasztók haladéktalanul iktassák jogrendjükbe a kutatói vízumot, mert szükség lenne arra, hogy az unió vonzóbb hely legyen a tehetséges kutatók számára. Janez Potocnik, a tudományos ügyek biztosa azt emelte ki: "ha Európa élenjáró akar lenni a világban a kutatás terén, akkor nyitnia kell a világra". vissza Az MKP közle ménye a Pátria Rádió működésére átutalt 45,4 millió koronáról Felvidék.ma 20071016 01:03 A Magyar Koalíció Pártja megnyugvással vette tudomásul, hogy a kormány jóváhagyta a Pátria Rádió középhullámon történő sugárzására a törvényben előírt 45,4 millió korona átutalását a Szlovák Rádió részére. Szlovákia számára nemzetközi szerződések, törvényi rendelkezések írják elő a területén élő nemzetiségek részére az anyanyelvükön történő tájékoztatás biztosítását. Ez nem értelmezhető kegyként sem a kormány, sem pedig a rádió vezetésének részéről, ezért különösen méltatlannak tartjuk, ha ezt egyéb pénzügyi problémák megoldása során eszközként használják fel. Az MKP vezetőségének a Szlovák Rádió vezérigazgatójával folytatott tárgyalásai során olyan megállapodás s zületett, hogy az MKP a nemzetiségi adás középhullámon való sugárzása költségeinek biztosításáról tárgyalni fog a kormány tagjaival, amit az MKP eredményesen teljesített is. Épp ezért érthetetlen és felfoghatatlan számunkra Miloslava Zemková – a sugárzásh oz szükséges 45,4 millió korona kormány általi jóváhagyását követően is – változatlan álláspontja, miszerint a Pátria Rádió középhullámon való sugárzásának megszűnését és műsoridejének jelentős korlátozását helyezi kilátásba 2008 januárjától. Az MKP felszó lítja a közszolgálati rádió vezérigazgatóját, hogy a középhullámon való sugárzást biztosító műsorszóró irányába tett felmondását azonnal vonja vissza.. A Pátria Rádió körül tapasztalt méltatlan fejleményekre való tekintettel az MKP a költségvetési törvény megtárgyalásakor a parlamentben módosító javaslatot kezdeményez, hogy a jövőben az állami költségvetésben a nemzetiségi adások megfelelő terjedelemben való biztosítására célirányos támogatás legyen elkülönítve. vissza