Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-15
30 A megállapodás közös munkacsoportok létrehozását, a munkavállalók számára állásajánlatokat, míg a munkaadók részére munkaerőpiaci információkat tartalmazó kétnyelvű kiadványok megjelentetését tartalmazza egyebek között. Miskó Is tvánnné, az Északalföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója a dokumentum aláírása alkalmából elmondta: a magyar munkaügyi szervezetnek a Szolnok és Nagybánya illetve a JászNagykunSzolnok és Máramaros megye közötti testvéri kapcsolatok alapján töb b mint tíz éves partneri viszonya van a román foglalkoztatásiszociális tevékenységet ellátó szervezetekkel. Az együttműködés célja ennek a munkának a kiszélesítése a munkajog, a munkaerőgazdálkodás, a szakképzés és a szociális gondoskodás területén m egvalósuló tapasztalatcserékre, továbbá közös, a határokon átnyúló programok megvalósítására. Az együttműködés fő elve az állandó szakmai párbeszéd fenntartása, valamint az EURES (az Európai Foglalkoztatási Szolgálat) adta lehetőségeket kihasználó tájékozt atási rendszer kialakítása. A négy évre szóló megállapodás értelmében a felek a következő évre vonatkozó feladatokat tervdokumentumban rögzítik, és megvalósításukra közös munkacsoportokat hoznak létre. Kétnyelvű kiadvány megjelentetését tervezik román és magyar munkavállalóknak illetve munkáltatóknak, valamint áttekintik az állásajánlatokat, és egyéb munkaerőpiaci információkat tartalmazó nemzeti adatbázisok együttműködési módozatait. vissza Újabb fejezetek megnyitásáva l folytatódnak az EUhorvát csatlakozási tárgyalások Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2007. október 12., péntek (MTI) - Két újabb fejezet megnyitásával folytatódnak a Horvátország európai uniós csatlakozásáról 2005ben megkezdett tár gyalások - jelentették be pénteken hivatalosan Brüsszelben. A 27ek brüsszeli EUnagykövetei csütörtökön egyeztek bele abba, hogy a horvátolaszszlovén tengerjogi vita lezáratlansága ellenére megnyissák az egészség- és fogyasztóvédelmi, valamint a k ülügyi fejezetet. Ezzel Horvátország már 14 témafejezetet nyitott meg az összesen 35ből, amelyek mindegyikében meg kell állapodnia az unióval, hogy - reményei szerint - 2009től annak 28. tagjává válhasson. A megállapodásnak azt kell tartalmaznia, hogy po ntosan milyen kötelezettségvállalásokkal veszi át Horvátország az unió által eddig elért "közösségi vívmányokat". Horvátország egyszerre kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, de Ankarával még csak négy fejezetet nyitottak meg. A horvátoknak az olaszokkal és a szlovénekkel van vitájuk, mindkettőjükkel az adriai halászati jogok, Szlovéniával pedig ezen felül a tengeri határ tekintetében. Az EU azt várja el Horvátországtól, hogy egyoldalúan ne érvényesítse az általa deklarált tengeri "környezetvédelmi és halászati övezet" védelmét, amely a külföldi halászhajók korlátozását jelentené. Ezt Zágráb jövő évtől tervezné, de Róma és Ljubljana azt szeretné, ha a kizárás az EUpartnerekre nem vonatkozna. Pénteki sajtótájékoztatóján Olli R ehn, az EU bővítési biztosa ismét óvta Horvátországot attól, hogy az EUhoz tartozó országok hajói jövő év január 1jétől "nehézségekkel találják magukat szemben", mert az "negatív hatással járhatna" a csatlakozási tárgyalásokra. Rehn azonban nem csak a ho rvátokat, hanem a vitában érintett EUtagországokat is "arra bátorította", hogy "haladéktalanul keressék a megállapodást". A brüsszeli bizottság - tette hozzá - kész magas szintű találkozót szervezni a témában. Horvát remények szerint azonban a csatlak ozási tárgyalások e vitától függetlenül is zavartalanul folytatódhatnak. Kolinda GrabarKitarovic horvát külügyminiszter azt mondta, hogy megoldást kell találni az Adria védelmére, mert a halállomány veszélyben van, és erről tárgyaltak is Olaszországgal és Szlovéniával. Kormánya azonban - tette hozzá - nem tehet mást, mint hogy január 1jétől érvényesíti a szóban forgó tengeri övezet védelmét, mert erre úgymond parlamenti döntés kötelezi. A fentiektől függetlenül Olli Rehn - miként az egy horvát lapnak adott minapi nyilatkozatából kiderül - úgy véli, hogy Horvátország valamikor az évtized végén valószínűleg beléphet az unióba, de közelebbi dátumot szerinte csak akkor lehet mondani, amikor már végső szakaszba lépnek a csatlakozási tárgyalások. vissza Gyurcsány Ferenc szlovákiai meghívásáról tájékoztatta pártja vezetését Robert Fico Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2007. október 13., szombat (MTI) - Már elküldte Budapestre a Gyurcsány Ferencet hivatalo s szlovákiai látogatásra invitáló meghívóját Robert Fico szlovák kormányfő. Fico a meghívásról szombaton Besztercebányán (Banská Bystrica) tájékoztatta pártja, az IránySzociáldemokrácia (SmerSD) országos vezetését, és azt mondta, arra vár, hogy a ma gyar miniszterelnök közölje, mely időpontot tartja alkalmasnak arra, hogy eleget tegyen a meghívásnak.