Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-13
19 Horváth Ferenc, az LKMNÖK elnöke sérelmezte, hogy az igazgatókinevezés lefolytatása alatt a nemzetiség jogos követelésében, mely szerint a jelöltnek mindkét nyelvet tudnia kell, sokan nacionalista törekvéseket véltek felfedezni. Hajós Ferenc, a Szlovén Köztársaság első magyarországi nagykövete is a törvények betartását hangsúlyozta, azok trivialitásának gyors eltüntetését sürgette. Lát ogatása céljáról Türk a sajtónak a következőket mondta el: – Azért jöttem, hogy ismerkedjek a magyar nemzeti közösség problémáival és a kétnyelvűséggel, amellyel már korábban, a 70es években is foglalkoztam. Ezért kíváncsi voltam, milyen ma a helyzet, s k ielégítő tájékoztatást kaptam a felmerülő kérdésekről, problémákról. Ami a kétnyelvűséget illeti, fontos eredménynek tartom, ezért minden téren fejleszteni kell: a kétnyelvű dokumentáció terén, s nem utolsósorban a szakkáderek és vezető személyek nyelvisme retét illetőleg is. Ezekhez nem fér kétség! A regionális elrendezést illetőleg is meg kell teremteni annak szükségességét, hogy a nemzeti kisebbség is megtalálja a helyét benne. Ezt a kérdést tovább kell gondolni, nem szabad így lezárni. Másképpen nem val ósítható meg a kétnyelvűség sem – mondta Danilo Türk. vissza Elődök és utódok Szabadság 2007. október 13. Szerző: Tibori Szabó Zoltán Nyögvenyelve hajtja végre Románia a kommunista állam által elkobzott ingatlanok visszas zolgáltatását előíró törvényeit. Bukarest ezt addig ellenezte, amíg csak bírta. Hathatós és folyamatos nyugati nyomásgyakorlás híján a parlament soha nem fogadta volna el. A román politikusok jelentős része azért ellenezte ezeket a törvényeket, mert évek en át nem értette meg: Európa a magántulajdon teljes mértékű tiszteletben tartására épül. A hazai restitúciós folyamatok és jogszabályok lassan, egymásnak ellentmondóan haladtak, illetve lettek elfogadva. Végül a jelenlegi kormány a parlamentben felelőss éget vállalt a 2005/247. számú Törvényért, amelynek értelmében természetben kell visszajuttatni azokat az elkobzott ingatlanokat, amelyek még állnak, s amelyeket az állam időközben nem idegenített el „törvényesen". Nem térek most ki arra az „apróságra", ho gy az állam a lopott holmit semmiképpen nem adhatta el „törvényesen" másnak, mert ez az európai joggal és erkölccsel összeegyeztethetetlen. A Dâmboviţa partján azonban másmilyen az erkölcs, úgyhogy ennek elemzését – bár sok embernek tette lehetetlenné mind a mai napig azt, hogy vagyonát visszaszerezhesse – most az egyszer kihagyom. A törvénycsomag ugyanakkor rendelkezett az erdők és a földek, az egyházi és a közösségi ingatlanok restitúciójáról is. Ez utóbbi még annyira sem halad, mint az egyházi ingatlan ok visszaszolgáltatása, pedig erről már könyvtárnyit írt a hazai és a nemzetközi sajtó, tonnaszámra készültek feljegyzések és számonkérések Washingtontól Brüsszelig. A nemzeti kisebbségi közösségek tulajdonát képző ingatlanok visszaszolgáltatásáról az id ézett törvény III. Fejezete rendelkezik. A jogalkotó érdekes módon fogalmazta meg ezt a fejezetet, amelynek a szelleme már a címben is tükröződik. Érdemes eredetiben idézni: „restituirea unor bunuri imobile care au aparţinut comunităţilor cetăţenilor aparţ inând minorităţilor naţionale din România". Azaz „a romániai nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek közösségeinek tulajdonát képező ingatlanok visszaszolgáltatása". A jogalkotó pontosan fogalmazott, s ez előnyünkre válik, hiszen már a címből kiviláglik , hogy a hangsúly a „közösség" szóra esik, a törvénynek ez a fejezete tehát a nemzeti közösség tulajdonát képező ingatlanokra vonatkozik. A közösség pedig különböző szervezetek vagy vállalkozások útján gyakorolta tulajdonosi funkcióját a szintén közösségi összefogással megszervezett ingó és ingatlan vagyon felett. Elég, ha itt csak az Erdélyi MúzeumEgyesületet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet vagy pedig az Erdélyi Kárpát Egyesületet említem, hogy példáimmal csak a legismertebbekre térjek ki. Mi ndezek a szervezetek jelentős vagyonnal rendelkeztek, amelyet az erdélyi magyar nemzeti közösség egyikmásik tagja ajándékozott a szóban forgó szervezetnek, vagy pedig a szervezet a tagságának az adományaiból vásárolta.
