Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-12
37 „Romániában eddig a kisebbségkutatás magyarországi támogatással és kezdeményezéssel történt, most lehetőség nyílt arra, hogy kormánypénzekből, valamint uniós alapok lehívásával kutatási eredményeket tudjunk hasznosítani” – nyilatkozta Horváth. 2008tól az intézetnek évente 4,5 milliárd lejt juttat a kormány, amit további uniós pályázati pénzekkel akarnak kipótolni. „Úgy gondolom, most már kellő figyelem összpontosulhat a kisebb ségekre Romániában” – mondta Markó Attila, utalva a nemrégiben, a román szenátus által elfogadott Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájára, amely bizonyos esetekben szélesebb körű nyelvi jogokat biztosít, mint a már létező román jogszabályok. Példaként emelte ki a bíróság működését szabályozó törvényt, amely kimondja, jogi eljárások során használható az anyanyelv, de arról már nem rendelkezik, hogy egy magyar nyelvű szerződés érvényese a bíróságon. Ezt viszont a Charta szavatolja. Az igazgató szerint az intézet felméréseket, kutatásokat végez a népesedési tendenciákról, az elvándorlásról, de nyelvi, szociológiai, antropológiai, történelmi és kulturális témájú kutatásokat is és ilyen rendezvényeket is szervez. Továbbá szakkönyvkiadással is fogl alkozik, tanácsadást nyújthat szakterületén, és feladata lesz a civil szférával való kapcsolattartás is. A Magyar Tudományos Akadémiával is folyamatos kapcsolattartást terveznek, ugyanakkor elszámolási kötelezettséggel tartoznak a kisebbségvédelmi hivataln ak és a regionális kisebbségvédelmi tanácsoknak is. vissza Bernádykincs Szentendrén Új Magyar Szó 2007. október 12. Szerző: Kánya Gyöngyvér, Budapest A Bernádygyűjtemény – eddig soha nem látott nagy értékű képeivel – 93 év után ismét Magyarországra érkezik. A szentendrei Művészet Malomban október 20. és 2008. február 17. között megrendezendő kiállításon többek között Ferenczy Károly, Barabás Miklós, Munkácsy Mihály, Lotz Károly és Fényes Adolf festményei tekinthetők meg. „Az elkövetkező, mintegy négy hónapnak újabb gyöngyszeme lehet ez a kiállítás, melynek biztosítási értéke 1 millió 600 ezer euró, azaz majdnem félmilliárd forint (öt millió 350 ezer lej)” – mondta Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, a kiállítás egyik védnöke. A bemutatóhoz ötezer példányban százötven oldalas katalógus is készült, amely a gyűjtemény valamennyi darabját és annak történetét – hiteles dokumentumokkal alátámasztva – tartalmazza, melynek kiadásához a Pest Megyei Önkormányzat anyagi se gítséget nyújtott. Dr. Bernády György (1864 – 1938) egykori marosvásárhelyi polgármester még 1913ban a város képtárának megalapításához kért letétbe 68 képet a budapesti Szépművészeti Múzeumtól, amit tizenöt, a város által vásárolt alkotással bővített. Így 83 festmény alkotta a gyűjtemény törzsanyagát, amely a trianoni békeszerződést követően a román állam tulajdonába került. A képek hosszabbrövidebb ideig ugyan láthatók volt a marosvásárhelyi képtárban, de inkább a pincék és raktárak mélyén porosodtak. M ost azonban, a mára több mint háromezer műtárgyból álló gyűjtemény 44 darabja, a szentendrei kiállításnak, valamint a fővédnökséget és anyagi támogatását vállaló Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, illetve Hiller István magyarországi oktatási és kulturális miniszternek köszönhetően 93 év után ismét Magyarországra, az anyaországba került. A kiállítás védnökségét Szűcs Lajos mellett Ireny Comaroschi, Románia budapesti nagykövete, Lokodi Edit Emőke, Maros Megye Önkormányzatának elnöke továbbá Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára vállalta. „A 2005ben rendezett, Nagybányai Művésztelepet bemutatott tárlat sikere után született meg az a döntés, hogy egy új kiállítássorozatot kellene indítani Határtalanu l címmel, amely a Kárpátmedence jelentősebb, magyar vonatkozású gyűjteményeit mutatná be Szentendrén” – mondta dr. Sütő Csaba, a Szentendre Művészetéért Alapítvány ügyvivője, a kiállítás kurátora.