Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-10
34 A nemzetközi érdekérvényesítéshez szorosan kapcsolódó feladat a nemzeti összetartozás szimbolikus szférájának megerősítése, a magyarmagyar együttműködés rendszerének megfelelő szintű és formájú jogi eszközökkel történő alátámasztása, valamint a határon túli magyarság politikai képviseletének biztosítása nemzetközi viszonylatban. A nemzetpolitikai érdekérvényesítés hitelessége és kiszámíthatósága érdekében az Országgyűlésnek ki kell dolgoznia egy olyan dokumentum tervezetét is, amely a magyar nemzet hosszú távú jövőképét tartalmazza. * * * Részletezett megállapítások: A Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) ülése a 2006. őszi ülés döntésének megfelelően a megküldött háttértanulmányok figyelembe vételével készült vitaanyag alapján áttekintette azt az új helyzetet, amelyet Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Románia Európai Uniós csatlakozása teremtett a magyarmagyar együttműködés, illetve a magyar nemzetpolitikai érdekérvényesítés számára. Az új helyzet jellemzőiről, val amint Magyarország és a határon túli magyar közösségek megújuló stratégiai együttműködéséről a következőket állapította meg. 1.) A magyarmagyar együttműködés öröksége A XX. század Magyarországot érintő békeszerződései és egyéb történelmi horderejű átala kulásai a kárpátmedencei magyarságot előbb öt, majd nyolc országba osztották szét, aminek következtében szinte mindegyik magyar szellemi és közéleti áramlat, illetve vallási felekezet követőinek egy része (így a különböző irányzatok számos meghatározó sze mélyisége és műhelye) Magyarország határain kívülre került. A szellemi és közéleti áramlatokon, illetve felekezeteken belüli kommunikáció, az összetartozás tudatának ápolása, sőt a közös alkotás és értékteremtés mindamellett a határokon keresztül is folyta tódott, és 87 év elmúltával ma is folyik. A magyar társadalom 1945 után – az ausztriai magyarság és a szórványban élők kivételével – arra kényszerült, hogy betagozódjék a szovjet irányítású, vagy az ahhoz hasonló jellegű, Titói jugoszláv hatalmi rendszerb e: a különböző áramlatok, irányzatok és felekezetek a XX. század második felében ennek realitásai között próbálták fenntartani határon átnyúló kapcsolataikat. Eltérő helyzetük miatt az egyes szellemi és közéleti áramlatok képviselői különbözőképpen ítélték meg a határon túli magyar közösségek legégetőbb szükségleteit, ami – az ettől függetlenül meglévő ideológiai különbségek mellett – nemzetpolitikai téren is terminológiai problémákat és koncepcionális vitákat idézett elő köztük. A felfogásbeli eltérések e llenére azonban a különböző áramlatok, irányzatok és felekezetek követőinek határon átnyúló kapcsolatai, valamint a közéleti kérdésektől független családi, baráti és szakmai kapcsolatok együttesen alkották és máig is együtt alkotják Magyarország és a határ on túli magyarság kapcsolatrendszerét, amelyet a magyar nemzet határok feletti összetartozásának nevezünk. Az említett okok miatt a nyolcvanas évek végén fokozatosan formálódó plurális magyar politikai elit egyes csoportjainak nemzetpolitikai jövőképe sok szempontból eltérően alakult, ugyanakkor látens konszenzus bontakozott ki annak az elfogadásában, hogy a nyugati demokráciák akkori külpolitikájának kiemelt jelentőségű elemét alkotó emberjogi törekvésekhez kapcsolódva gyökeresen megváltoztatható a határo n túli magyarság jogi helyzete, illetve megjavíthatók életkörülményei és fennmaradási perspektívái. Az első szabad választások után Antall József közismert „hármas prioritásával” (integráció, jó szomszédság, kisebbségvédelem) kormányciklusokon átívelő külp olitikai stratégiát alkotott, amely a szomszédos országok integrációs törekvéseinek támogatása és az európai integráció emberjogi vonatkozásainak érvényesítése útján, továbbá Magyarország „integrációs előnyére” támaszkodva kívánta elérni a határon túli mag yarság jogainak kibővítését, illetve az ehhez szükséges intézmények (autonóm döntéshozó szervek, állami finanszírozású magyar egyetemek stb.) megteremtését. E stratégia külpolitikai vetületeként a kilencvenes évek közepén Magyarország kisebbségjogi garanci ákat is tartalmazó alapszerződéseket kötött a szomszédos államokkal. Az emberjogi törekvésekhez kapcsolódó magyar érdekérvényesítés lehetőségeinek a kilencvenes években határt szabott, hogy – a Szovjetunió és Jugoszlávia összeomlásának kísérőjelenségeként – a nyugati demokráciák
