Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-10
21 Markólobbi és EPPpálfordulás Új Magyar Szó 2007. október 10. „Ha valaki jót akar az RMDSZnek, az nem egy független jelölt mellé áll“ – utalt Markó Béla tegnap Budapesten Orbá n Viktor Fideszelnöknek arra a kijelentésére, miszerint a Fidesz Tőkés Lászlót támogatja az EPválasztásokon. A tegnap Budapesten tartózkodó Markó Béla ma Wilfried Martens néppárti elnökkel találkozik Brüsszelben Az RMDSZ elnöke kitért Orbánnak arra az állítására is, mely szerint az Európai Néppárt ugyanezt teszi, és amelyet az ÚMSZ megkeresésére az EPP szóvivője cáfolt, majd 24 órával később annak elnöke mégis megerősített. Az ÚMSZnek Markó elutazása előtt adott interjút. Lupus in fabula az igazságüg yben - Beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ elnökével Szerző: Salamon Márton László Mára már teljesen nyilvánvaló, hogy Romániában az igazságszolgáltatást és a Korrupcióellenes Ügyészséget politikai célokra, politikai leszámolásra használják fel. Ez pedig rendkívül veszélyes dolog, mert eltereli a figyelmet magáról a korrupcióról, lejáratja magát a korrupcióellenes harcot – állítja az Új Magyar Szónak adott interjúban Markó Béla RMDSZelnök. ► Elnök úr, az október 6i ünnepséget ugyebár az aradi Román – Magy ar Megbékélés Parkjában tartották. Hogy áll most ez a román – magyar megbékélés? És hogy áll a magyar – magyar megbékélés? – Ami a kérdése első részét illeti, szerintem fel lehet mutatni nagyon jó kezdeményezéseket, mint amilyenek a román – magyar kormányülése k. Viszon meg kell mondanom, hogy ugyanakkor az erdélyi magyarság szempontjából fontos megoldási folyamatok álltak le. A kisebbségi törvénytervezet több mint két és fél éve áll, és ma sem látok sok esélyt az elfogadására. A másik dolog, hogy egyre eszemen tebb ötletekkel jönnek most román politikusok, mint például legutóbb a Konzervatív Párt, amely a román nyelv oktatásának megszigorításával riogat minket. Most úgy tűnik, hogy ezek csak szavazatszerző szándékkal született kezdeményezések, de szerintem nem s zabad óvatlannak lenni, hisz akármikor megtörténhet, hogy ezeket a törvénytervezeteket, amelyeket most látszólag visszakézből visszautasít a parlament, esetleg el is fogadja. Sajnos, megvan az esély akár a visszarendeződésre is, ha nem vigyázunk. Úgyhogy e z a román – magyar megbékélés egyelőre eléggé felemás. ► És a magyar – magyar megbékélés? – Elfelejtjük azt, hogy 1990től errefele azért folyamatos konfliktusok közt tartottuk meg a romániai magyarság politikai egységét. Hogy van vita, az természetes. A vis zály nem természetes, és engem ez mindig elkeserít... Most ugye a romániai magyarság egyik jelentős személyisége, Tőkés László független jelöltként indul, és ez valóban újdonság. De hát ugyancsak ő már 1996ban az RMDSZszel szemben megtámogatott egy függe tlen jelöltet a Hargita megyei parlamenti választáson. Aggasztott bennünket 2000ben és 2004ben is, hogy az RMDSZszel szembeni törekvéseket támogatta. Aggasztott akkor is, hogy ez mivel fog járni, hogyan befolyásolja a romániai magyarság politikai egység ét. Úgyhogy szerintem nem állunk rosszabbul, de sajnos jobban sem, mint korábban. Választásokon kiéleződik a szembenállás, és most talán azért nagyobb a megoszlás veszélye, mert Tőkés László nemcsak támogat valakit, aki az RMDSZszel szemben indul, hanem ő mag a teszi ezt meg. De én bízok benne, hogy a szavazók megértik majd: nem egyik vagy másik személyiségtől kell várnunk a megoldást, hanem az összefogástól. ► Az európai parlamenti választási kampányra megnemtámadást ígértek egymásnak Tőkés László független j elölttel. Ön hogy látja, tartották eddig magukat a felek a megegyezéshez? – Én úgy látom, hogy nem. Az egyezség után három vagy négy nap már nagyon keményen megtámadta a püspök úr az RMDSZt, és mindennek lemondott bennünket. Úgy gondolom, a későbbiekben is megpróbál rákényszeríteni