Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-09
27 Vásárhelyiek Biennálésikerei Új Magyar Szó 2007. októ ber 9. „A Biennálé a korábbi években Vendégségben Budapesten címmel ismertté vált rendezvénysorozat helyébe lépett, s összművészeti fesztiválként próbálja a határon túli művészeteket népszerűsíteni az anyaországban” – számolt be Kiss Éva Evelyn, a nemrég Magyarországon vendégszerepelt Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának irodalmi titkára. A Biennále – Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválja rendezvénysorozatán két tavalyi előadásukkal vettek részt szeptember 29. és október 3. között: a Határon Túli Magyar Színházak kisvárdai fesztiválján idén kitüntetett Witold Gombrovicz Yvonne, burgundi hercegnővel, illetve az Alvajáró románc című, szintén díjnyertes produkcióval. Utóbbival a Thália Színház régi stúdiótermében, a Gombrowiczdarabbal pedig a Művészetek Palotája Fesztivál Színház nevű termében léptek fel, mindenütt telt ház előtt. A vásárhelyiek, vezetők és színészek egyaránt, örömmel nyugtázták, hogy folyamatos az érdeklődés a társulat produkciói iránt, s egy ideje – nemcsak az egykor i vásárhelyiek, hanem a budapestiek is figyelemmel kísérik munkájukat. Még e hónap folyamán egy újabb, ezúttal ausztriai vendégszereplésre is sor kerül, ahová szintén az Alvajáró románcot viszik el. Székely Szabó Zoltán, a Bécsben élő egykori erdélyi színé sz szervezi ezúttal is a császárvárosi vendégszereplést, amely egy mosonmagyaróvári fellépéssel is kiegészül. Az Yvonne... a jelek szerint tovább folytatja diadalútját. A közeljövőben egy karácsonykői (Piatra Neamţi) fellépésre, majd egy Bukarestben sorr a kerülő nemzetközi színházfesztiválra hivatalos a társulat az említett darabbal, de a legfrissebb hírek szerint folynak az egyeztetések Jordán Tamás színigazgatóval a budapesti Nemzeti Színházban való fellépésről is. A vásárhelyi Nemzeti Színház épületéb en folyó korszerűsítési munkálatok miatt pillanatnyilag csak egyetlen terem áll a magyar és a román társulat rendelkezésére, ami jelentősen akadályozza a színházi munkát. Ezért úgy gondolták, vendégelőadásokkal pótolják az objektív okok miatt elmaradt bemu tatókat, aminek a Fodor Zeno vezette Román – Francia Színházi Központ által szervezett és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által finanszírozott Barátság Évada című fesztivál ad keretet. vissza Higgy és ne kutass? Új Magya r Szó 2007. október 9. Szerző: Salamon Márton László Ilyen, bizonyításra nem szoruló igazságokkal operál Orbán Viktor Fideszelnök is, amikor az Európai Néppárt nevében – igaz, annak egyik alelnökeként (a sok közül) – azt állítja, hogy az EPP Tőkés László független jelöltet támogatja a romániai európai parlamenti választásokon az EPPtag RMDSZ ellenében. Ez már magában abszurdum. Még az EUtaggá vált Romániában is hajlamosak vagyunk arra – és nemcsak a közember szintjén, hanem a szélesebb nyilvánosság, a média szintjén is – , hogy fetisizáljuk az Európai Uniót és a hozzá tartozó brüsszeli és strasbourgi intézményeket. Hogy az onnan jövő jelzésekre úgy tekintsünk, mint megfellebbezhetetlen égi jelekre, amelyeket nem megszívlelni eretnekség. És amelyeknek ere detét, jogosságát firtatni, netán hitelességüket megkérdőjelezni nem szabad, vagy legalábbis nem illik. A szokványos pietizmus megoldása, a „Higgy és ne kutass!” azon a viszonyuláson alapszik, hogy ugyebár mire jó az értelem eszközeivel közelíteni ahhoz, ami túlmutat az értelmen? Az ekként felfogott hit teljesen passzív, lemond az értelemről, átadja magát az igazságnak, amely épp abból meríti tekintélyét, hogy bizonyíthatatlan. Ilyen, bizonyításra nem szoruló igazságokkal operál Orbán Viktor Fideszelnök is, amikor az Európai Néppárt nevében – igaz, annak egyik alelnökeként (a sok közül) – azt állítja, hogy az EPP Tőkés László független jelöltet támogatja a romániai európai parlamenti választásokon az EPPtag RMDSZ ellenében. Ez már magában abszurdum, majd nem olyan, mintha egy politikai párt a saját maga állította jelölttel szemben egy másik jelöltet támogatna.