Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-01
29 Szóba került az ülésen az eurorégió szolidaritási alapjának létrehozása, amely várhatóan jövő évtől kezdi meg működését. A közgyűlés második részében szó került a benyújtandó pályázatokhoz kapcsolódó önerők finanszírozásáról, a Virágos Eurorégióért mozgalom elindításáról, valamint az „Euror égió kiemelt rendezvénye” minősítésről. A délutáni órákban már nem született érdemi döntés a határozati javaslatokról, ugyanis a szünetet követően 12 polgármester elhagyta a közgyűlést, ami ezáltal határozatképtelenné vált. Abban megegyeztek, hogy az eur orégió következő parlamenti gyűlését november 29én vagy 30án rendezi meg. vissza Markus Ferber (EP): El kell ítélni a Benešdekrétumok újraélesztését Felvidék.ma 20071001 03:44 A Benešdekrétumok megerősítéséről a sz lovák parlamentben elfogadott határozatot követően Markus Ferber, az Európai Parlament CSU frakcióvezetője a határozat európai következményeit sürgette: „Az extrémista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által kezdeményezett határozat elfogadása nem egyéb, mint a B enešdekrétumok visszaható megerősítése. Ez alapjaiban mond ellent Európa jogi alapelveinek. Ezért sürgetem, hogy az Európai Parlament elnöke hivatalos tiltakozó jegyzéket juttasson el a Szlovák kormánynak.” A német európai parlamenti képviselő már korá bban levélben tiltakozott a határozat ellen és annak tartalma miatt az EP elnökénél. „Az Európai Parlamentnek nyilvánosan tiltakoznia kell a Benešdekrétumok szlovákiai megerősítése miatt. A parlament nem küzdhet az emberi jogok betartásáért a világban, h a mindeközben otthon eltűri ezt a határozatot. Ez nem tisztán szlovákiai belügy, ez az egész Európai Unió hitelességét kérdőjelezi meg. Ha ezt az ajtót egyszer nyitva hagyjuk, bármely európai népcsoportot és kisebbséget érinthet a jövőben” – hangsúlyozta F erber. A kezdetektől fogva világos volt, hogy a Benešdekrétumok nem csupán a német és a magyar kisebbség kitelepítését érintette, hanem az SNS által javasolt határozat az állampolgárság megvonását is üdvözölte. Sőt még ennél is tovább ment, a határozati javaslat szó szerint tartalmazta, hogy a német és magyar származású állampolgárok megtarthatták állampolgárságukat, ha igazolni tudták egyéni „ártatlanságukat”. Ez a Benešdekrétumok visszaható igazolásával egyenlő. A határozat szerzői természetesen tiszt ában voltak a kollektív bűnösség elvével, amely dekrétumok alapjául szolgált, máskülönben nem próbálták volna meg a kollektív bűnösséget az egyéni bűnösséggel felváltani. „Ezzel az elfogadhatatlan próbálkozással az Európai Unió két alapvető elvét vették se mmibe: sem az állampolgárság nem vehető el az Európai Unióban, sem a bizonyítás terhe nem hárítható át az állami szervektől az egyénre. Szlovákia az Európai Unió tagja és e gyalázatos határozat elfogadásával Európa jogi alapelveit sérti meg nyíltan” – fogla lta össze Ferber. vissza A Smer EPképviselője nem lelkesedik a szlovák parlament tevékenységétől Felvidék.ma 20071001 03:41 A Markíza TV vasárnapi Testre szabva vitaműsorának vendége volt Monika Flašiková Beňová (Smer ) európai parlamenti képviselő. aki elmondta, nem lelkesedik sem a pozsonyi parlament Hlinkatörvénytervezetétől, sem pedig a II. világháborút követő dokumentumok érinthetetlenségének megerősítésétől. Monika Flašiková Beňová szerint Hlinkára sokan úgy tek intenek, mint egy ellentmondásos politikusra, nem valószínű, hogy Hlinka, mint a "nemzet atyja" általánosságban elfogadható. De ugyanúgy fenntartásokkal fogadta azt a parlamenti határozatot is, amellyel a szlovák parlament megerősítette a második világhábo rút követő dokumentumok érinthetetlenségét. "Csupán ann y it mondtak ki, hogy ami eddig érvényes volt, az továbbra is érvényben marad" - mondta az EPképviselőnő, aki szerint nem elfogadható az a magyarázat sem, hogy azért volt szükség erre a határozatra, m ert a