Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-01
18 "Ki űzték, nem kitelepítették innen az embereket. Aki csak harminc kiló ingóságot vihet magával az otthonából, azt kiűzik" – idézte Tóth Ágnes történész az egyik visszaemlékezőt a Megfosztva a szülőföldtől – Magyar sors Csehszlovákiában című nemzetközi konfere ncián. A történészek és a résztvevők emlékeztettek rá, hogy nem a hírhedt, a szlovák parlament által alig több mint egy hete megerősített benesi dekrétumokkal kezdődött a felvidéki magyarok kálváriája. Deportálás, kivégzés "Erőszakos szlovákosítás a két világháború között is volt, 1944ben azonban már új honfoglalást hirdettek, és elfogadták a magyarok kitelepítéséről szóló terveket" – kezdte előadását Izsák Lajos, az ELTE Történeti Intézetének igazgatója. A Szlovák Nemzeti Tanács 1944es szeptemberi dönt ésével megszüntettek mintegy nyolcszáz magyar oktatási intézményt, betiltották a magyar nyelvű misézést, és ugyanezekkel az intézkedésekkel sújtották a német kisebbséget is. "Az 1945. április 5én kiadott kassai kormányprogramban már az egész magyarságot b űnösként kezelik, ugyanis felelősnek tartják Csehszlovákia 1939es megszűnéséért. A dokumentum hontalanságra, az állampolgárság elvesztésére ítéli a magyarok jelentős részét. Néhány nappal később elbocsátják a magyar köz, majd pár héttel később a magánalk almazottakat. A nagyvárosokban elveszik a magyaroktól a lakásokat, a tulajdonosokat gyakran internálják. A táborokban az egyéni kivégzés és a tömeggyilkosság is előfordul. Egy dekrétummal megvonják az egészségügyi szolgáltatásokat és a nyugdíjat a kisebbsé gektől" – sorolta az 1945ös, negyvenezres menekültáradathoz vezető jogfosztó eseményeket a történész. "A budapesti kormány kért ugyan segítséget a nagyhatalmaktól a határ túloldalán élők érdekében, de nem kapott. Így nem maradt más választása: kétoldalú tárgyalásokat kezdeményezett" – ismertette a lakosságcsereegyezmény előzményeit Izsák. Ahány magyarországi szlovák jelentkezik önként az áttelepítésre, annyi felvidéki magyart jelölnek ki költözésre, áll az 1946 februárjában aláírt dokumentumban. "A prop agandatevékenység ellenére is csak 71 ezer szlovák jelentkezett a bizottságoknál, a felvidékiek közül pedig csaknem kilencezer személyt listáztak. A szerződés alapján, amely egyébként sem egyenrangú felek, hanem a legyőző és a legyőzött közt köttetett, hat almas anyagi károkat szenvedtek a magyar családok" – mondta az intézetigazgató. Júniusban megkezdődött az úgynevezett reszlovakizáció: aki szlováknak vallotta magát, visszakaphatta állampolgári jogait. Négyszázezren döntöttek emellett. Ősszel még negyvenez er felvidékit deportáltak Csehországba – az onnan korábban már elűzött németek helyére. 1949 júniusában értek végleg véget a ki- és áttelepítések, az elűzések, a kényszermunkára toloncolások. 1949 júliusában létrejött a csorbatói egyezmény, amelyben Rákos i tulajdonképpen lemondott arról, hogy a fájdalomért és az anyagi veszteségért kárpótolják a meghurcolt felvidékieket – zárta előadását Izsák. Stefan Susaj, a magyar – szlovák történész vegyesbizottság társelnöke némiképp kiegészítette a budapesti professzo r előadását. Susaj szerint ugyanis előzményei is voltak az üldöztetésnek: vizsgálni kell azt is, hogy Trianon előtt mi történt a szlovákokkal Magyarországon, de ez már nem ennek a konferenciának a tárgya. A társadalmakon múlik a béke "A világnak ezen a t áján mindennapos a szenvedés" – jelentette ki Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke. Mint mondta, "ezek újra és újra megtörténnek, ha nem szolgáltatunk igazságot". Ám az igazság megismerése, megis mertetése elé akadályok állhatnak – és állnak is. A sérelmeket okozók és elszenvedők oldalán egyaránt. Stefan Susaj emlékeztetett rá, hogy Szlovákiában csak nemrégiben kezdték tanítani az iskolásoknak a Benesdekrétumok, illetve az előzményeik embertelen o ldalát. "Fontos megbeszélni, hogy mi történt 1945 és 1948 között a magyarokkal és a németekkel. Ám attól nem tekinthetünk el, hogy a vita kockázattal jár. A szlovák társadalomtudat még mindig nagyon konzervatív ebben az ügyben" – magyarázta hazájának helyz etét. Csakhogy a történészek a társadalmak nélkül nem tudják megvalósítani a megbékélést. Tárgyilagos munkájuk és együttműködésük feltétele a továbblépésnek. "Párhuzamos történelmeket kell írnunk, meg kell ismernünk egymás munkáját, és közösen kell publik álnunk" – vázolta Susaj a recept alapjait.
