Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-28
17 A felvidéki magyarok kálváriája Népszabadság • Szilvássy József • 2007. szeptember 27. Összesen 48 425 szlovákiai magyart kényszerítettek csehországi, jórészt mezőgazdasági és építkezési közmunkára. - Pozso nyi tudósítónk cikke a Benesdekrétumok kelltette feszültségek történelmi hátteréről. Csehszlovákia nacionalista vezetői nem mondtak le nemzetállami elképzeléseikről és törekvé seikről, habár a második világháborúban győztes nagyhatalmak nem egyeztek bele abba, hogy a szudétanémetekhez és a kárpáti németekhez hasonlóan a szlovákiai magyarokat is elűzzék a szülőföldjükről. Jogi eszközként a Benesdekrétumokat használták, amelyekbő l 1945.májusa és október vége között összesen 143 jelent meg, közülük 13 közvetlenül érintette a csehszlovákiai németeket és magyarokat, akiket a kollektív bűnösség elve alapján megfosztottak állampolgárságuktól, elkobozták vagyonaikat, s elbocsátatottak v alamennyi munkahelyről. Ekkor kezdődött a felvidéki magyarok több mint háromesztendős kálváriája, amely főleg az idősebb nemzedék számára még ma is súlyos lelki traumát jelent. Meghurcoltatásuk stációi a csehországi deportálások, a magyararországi kitelep ítések és a reszlovakizációs intézkedések voltak. Elsősorban a csaknem három millió szudétanémet embertelen kiűzése miatt (holott a postdami szerződés “humánus és szabályszerű” megoldást javasolt) 1946ban a cseh országrészekben óriási méreteket öltött a munkaerőhiány. Még a súlyos aszály miatti gyér termés betakarítása is veszélyben forgott, s a gyárakban sem volt elég munkáskéz. Ezért a csehszlovák kormány kezdetben önkéntes, majd jelentkezők hiányában kényszerközmunkát rendelt el. A szlovák hatóságok e kkor a “sok gondot okozó, nem dolgozó” (mert jogfosztottságuk miatt nem kaptak munkát) magyarokkal akarta megoldani a gondokat. Ám a harsány propaganda ellenére kevesen jelentkeztek, mindössze 9247 magyar nemzetiségű közmunkás került akkor tájt Csehországb a, a legtöbbjüket erőszakkal, fenyegetésekkel toloncolták oda. Emiatt 1946 augusztus elején a Szlovák Telepítési Hivatal kényszerítő eszközök alkalmazását rendelte el a magyarokkal szemben, amelyeket késő ősztől kezdtek alkalmazni. Popély Árpád szlovákiai történész tanulmányaiban számos megdöbbentő esetet idéz. A mátyusföldi Köbölkút lakossága elhatározta, hogy senki sem hagyja el a szülőföldjét. Erre a csehszlovák katonaság körbevette a falut, az ellenállókat puskatussal összeverték, megkötözték igy hajig álták fel őket, a többieket pedig felparancsolták a teherautókra, amelyek a vasútállomásra szállította őket. Ahonnan többnyire marhavagonokban, kéthárom napon keresztül döcögtek Csehországba. Abban az esztendőben rendkívül kemény tél zúdult KözépEurópára , emiatt többen maradandó fagysérüléseket szenvedtek. “1946.november 25én Kolínban Tóth István, két nappal később Cesky Brodban Bachman Géza kiszállt a vagonból és a szembe jövő vonatok mindkettőjüket szétroncsolta. 1947. január 15én a perbetei állomáson rakodó Galata Imrét a teherautó a vagonhoz nyomta, a férfi azonnal szörnyethalt. 1947.január 17én Taksonyban öngyilkos lett a 75 éves Kissné Varga Gizella, mert a neve nem szerepelt a deportáltak között, az egész családját viszont el akarták szállítani, végül ők a temetésig otthon maradhattak, de aztán irgalmatlanul kitelepítették őket. 1947.január 21én Naszvadon több családot leszedtek a vagonokból, mert néhány gyermek és nő idegösszeroppanást kapott” - olvashatók a megrázó adatok abban a tanulmánykötet etben, amelyet a szlovákiai magyarság tragédiáiról Vadkerty Katalin pozsonyi történész adott ki. A két szakember kutatásai szerint összesen 48 425 szlovákiai magyart kényszerítettek csehországi, jórészt mezőgazdasági és építkezési közmunkára. A nemzetközi helyzet (Magyarország és Csehszlovákia is a szovjet érdekszférába került), valamint a magyar politikusok és egyetlen szlovák (Pavol Jantausch nagyszombati római katolikus püspök) tiltakozására 1948. nyarától elvben lehetővé tették a deportáltaknak, hogy hazatérjenek. Ám a gyakorlatban zsarolták és azzal fenyegették őket, hogy csak azok kapják vissza az állampolgárságukat, akik végleg letelepednek a cseh országrészben. Mégis mindössze 1531en döntöttek igy. Néhányan már 1947 őszén visszaszöktek a szülőföld jükre, a legtöbben azonban csak 1948 nyarától követték őket. Odahaza újabb trauma érte őket, mert sokak családi házaiba szlovák, illetve morvaországi “bizalmiak”, magukat gyakran hirtelen partizánnak kikiáltó személyek költöztek be. Évekig telt, amíg ingat lanjaikat visszakapták vagy valamilyen módon kárpótolták őket. Mindeközben már zajlott a szlovákiai magyarok kitelepítése az anyaországba, ahova összesen 89 660 személy került. További veszteséget jelentett az 1946ban elindított reszlovakizáció, amely al apján aki feladta magyar
