Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-24
13 Nagykoalíció kizárására szólították Juscsenkót − Timosenko újra ukrán miniszterelnök akar lenni KárpátInfo 20070923 18:19:32 Julija Timosenko ukrán ellenzéki politikus felszólította Viktor Juscsenko elnököt, hogy az ő miniszterelnökségét támogassa arra az esetre, ha a "narancsszínű forradalom" erői nyerik meg az egy hét múlva tartandó előre hozott választásokat. A Juscsenkót 2004ben hatalomba juttató tömeges utcai megmozdulások hőse, aki lelkesítő beszédeiről vált híressé, nyugatukrajnai kampány körútján egy interjúban úgy fogalmazott: az államfőnek egyértelműen ki kell zárnia annak lehetőségét, hogy nagykoalíció alakulhat ellenfele, a Régiók Pártját vezető Viktor Janukovics jelenlegi kormányfő részvételével. A szavazás előtti két hétben az uk rán törvények értelmében már nem lehet közvéleménykutatási eredményeket közzétenni. Az utoljára nyilvánosságra került felmérések szerint azonban a Janukovics vezette Régiók Pártja számíthat a legtöbb szavazatra a szeptember 30i választásokon (2935 száza lék). Julija Timosenko Tömbje (BJuT) és a Juscsenko elnököt támogató Mi UkrajnánkNépi Önvédelem ugyanakkor együttesen akár több mandátumhoz is juthat (a voksok 2226, illetve 15 százalékával). Legutóbbi nyilatkozataiban Juscsenko elnök nem zárta ki a nagykoalíció lehetőségét, Julija Timosenko azonban ismét a "narancsszínű" erők összefogását sürgeti. "Kellemetlen érzéseim ébrednek annak hallatán, amit (az elnök) az interjúkban mond. Itt az ideje, megmondani az embereknek, hogy (...) milyen koalíciór a számíthatnak, ha erre vagy arra a pártra adják a szavazatukat" - hangoztatta Timosenko. Az Ukrajnát nyitott, nyugatbarát politika útjára állító "narancsszínű forradalom" után Timosenko egyszer már volt miniszterelnök, kormányát azonban széttördelték a belharcok, és ellentétbe került Juscsenkóval is, aki nyolc hónap után menesztette őt. A 2006 márciusi választásoknak szintén miniszterelnöki ambíciókkal futott neki Julija Timosenko, akkor azonban - hosszú politikai alkudozások után - a Moszkva támogatás át élvező Viktor Janukovics foglalhatta el a kormányfői széket. A mostani, előre hozott választás előzménye, hogy az elnök áprilisban feloszlatta a parlamentet, miután a vele szövetséges Mi Ukrajnánk 11 képviselője ült át Janukovics kormánykoalíciójána k padsoraiba, s a koalíció így közel került ahhoz, hogy az alkotmány módosítását lehetővé tevő kétharmados többséghez jusson a 450 tagú ukrán parlamentben. vissza A szerb vezetők New Yorkban − A látogatás végén pedig részt vesznek a Koszovótárgyalásokon Vajdaságma.info 2007. szeptember 23. [15:56] Tegnap este New Yorkba utazott Boris Tadić szerb elnök és Vuk Jeremić miniszterelnök, hogy részt vegyenek az ENSZközgyűlés 62. ülésszakán, írja a Beta. A két belgrádi politiku s a következő öt napban egy egész sor kétoldalú megbeszélést tart a külföldi államférfiakkal, köztük az orosz, a francia a kínai, a német külügyminiszterrel, az ENSZ és a NATO főtitkárával, a látogatás végén pedig részt vesznek a Koszovótárgyalásokon. Tad ić csütörtökön beszédet mond a közgyűlés ülésszakán. Szerdán New Yorkba utazik Vojislav Koštunica szerb miniszterelnök és Slobodan Samardžić Koszovóügyi miniszter. A szerb delegáció pénteken utazik el az ENSZszékhelyéről, amikor véget ért Belgrád és Pris tina küldöttségének közvetlen tárgyalása Koszovó státusáról. A szerb miniszterelnök szerint a New Yorki tárgyalások fordulópontot jelenthetnek a válságrendezésben, s a nemzetközi közösség úgy dönthet, hogy a megoldásnak összhangban kell lennei a nemzetköz i joggal. vissza