Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-03
16 az RMDSZ egységét ahhoz, hogy a romániai magyar közösség képviselethez juthasson a román törvényhozásban. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke bátrabb politizálásra ösztönözte az RTt. Hangsúlyozta: az RMDSZen belül a Reform Tömörülés jelenti az egyetlen komoly alternatívát a hivatalos RMDSZvezetés „egypárturalmi magatartásával”, elhibázott politikájával szemben. Tőkés szerint az RT határozott abb fellépésének az őszre tervezett törvényhozási választásokon kell megtörténnie. Markó Béla szövetségi elnök üzenetében hangsúlyozta, hogy az RMDSZ ereje éppen sokszínűségében rejlik. A Fidesz kezdetektől fogva bátorította az RT kezdeményezéseit. Nem so kkal később az RT kivált az RMDSZből, majd – mivel a partiumiak nem tudtak kegyezni a székelyekkel – csendben kimúlt. Megalakult viszont az MPSZ és maradt a váradi MPE. Később létrejött az SZNT. A 2000es választások után az RMDSZ évente megállapodást kö tött az PSDvel és számos célját sikerült megvalósítani. Igaz, ezek közé nem tartozott az autonómia. Ezért Tőkés és támogatói folyamatos tüzet zúdítanak a Szövetségre és vezetőire, megalkuvást, árulást emlegetve. A viszony immár teljesen elmérgesedett, nap irenden voltak a kölcsönös vádaskodások. 2001ben Takács Csaba ügyvezető elnök nyilatkozta: „Ami pedig a Năstasekormánynak szavazott bizalmat illeti: erre a szövetség eddigi eredményei, illetve eredménytelenségei adnak választ. (...) a romániai magyarokna k annyi joguk lesz, amennyit kiharcolnak. 1996 után két évig mást nem tettünk, csak azokat a politikusokat hallgattuk – Tőkés Lászlót, a Reform Tömörülést, Kincses Elődöt – , akik naponta felsorolták a romániai magyarság évszázadok óta elszenvedett bajait. Ehelyett inkább ezek megoldására összpontosítottunk volna.” 2002ben Tőkés László beperelte az RMDSZt a bukaresti bíróságon, mert az RMDSZ vezetősége és az SZKT a kongresszus korábbi elhatározását figyelmen kívül hagyva „elszabotálta a belső választások kiírását”. A kereset nagy felháborodást keltett nemcsak RMDSZes körökben, de az erdélyi magyar társadalomban is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy 2003ban az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán a püspököt megfosztották az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségétő l. A kongresszusra nem ment el a Reform Tömörülés, Tőkés pedig a szatmári Láncos templomban létrehozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, amely a különböző autonómiaformák elérését tűzte ki céljául, és meghívta az RMDSZt mint a politikum képviselőjét, h ogy a civil szervezetekkel és egyházakkal együtt vegyen részt a Nemzeti Tanács munkájában. A meghívás gyakorlatilag azt jelentette, hogy az EMNT magáénak tekinti az RT három pilléres érdekképviseleti elképzelését, melyben az RMDSZ lenne a politikai „szárny ” és a Tanács válna ernyőszervezetté. A 2004es választások előtt Tőkés László az RMDSZ ellen emelt szót. Többször kijelentette, nem történne semmi katasztrófa, ha a Szövetség nem jutna be a román törvényhozásba. vissza Ma rkó – Tőkés tandem? − A felek szeptember 6án döntenek az EPválasztási együttműködésről ÚMSZ 20070903 00:36:33 Stanik Bence Egyetlen tárgyalási forduló van még hátra az RMDSZ – EMNT – SZNT választási megállapodásáig, Markó Béla és Tőkés László szeptember 6án, személyes találkozón dönt majd a kiegyezésről. A szervezetek munkacsoportjai negyedszer ültek össze a hétvégén Kolozsváron, ahol elvileg végleges formát kapott az a dokumentum, amely az együttműködés feltételeit tartalmazza. A felek a Szövetségi Kép viselők Tanácsa ülése előtt alá kell írják a végleges változatot, mert a testület szeptember 8i ülésén véglegesíti EP jelöltlistáját. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke által vezetett tárg yaláson konkretizálták a Tőkés László számára felajánlott befutó helyet.