Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-12
6 há tsó lábaival lepöccinti a feketét a nemzeti lobogóról. „A nagyobb biztonságért” – írja a rajz melletti szlogen (Új Szó) Cikkek: Schulz: A félelem xenofóbiát szül Népszabadság • Munkatársunktól • 2007. szeptember 12. - A helyzet Németországban is ag gasztó, de megdöbbentőek és ijesztőek a Magyarországról érkező képek - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője sajtótájékoztatón az Európában tapasztalható rasszista, antiszemita megnyilvánulásokról. - Szörnyű és provo katív dolog az államfő ablakai alatt olyan formációt alapítani, amely mindenkiben az európai és a magyar múlt legsötétebb időszakait idézi - tette hozzá. Schulz kifejtette, a jobboldali radikalizáció minden demokratikus politikai erő számára veszélyes. Az ügyben a szocialista frakció létrehozott egy munkacsoportot, amely a frakció fellépéseit fogja előkészíteni, másfelől az Európai Parlamenten belül is tovább fokozzák a szélsőjobb elleni küzdelmet. Fontos, hogy az európai költségvetési forrásokban növeljék az idegengyűlölet elleni küzdelem támogatását. - A pénznél sokkal lényegesebb a társadalmi tudat, a közös lelkiismeret - mondta Schulz, és hozzátette: egy nyitott, liberális társadalomban az idegengyűlölet esélytelen. Egy bezárt, félelemben élő társadalom ban a xenofób reakciók könnyen teret nyernek. Fontos, hogy a demokraták ne legyenek megosztottak - fejtette ki. - Sokszínű, sok kultúrát, nemzetiséget és nemzetet tömörítő frakciót vezethetek. Minden szélsőséges megnyilvánulásra oda kell figyelnem. Egy ol yan párt, amely leírja, hogy "mi az igaz magyarokat képviseljük", máris megkülönböztet. Ez azonnal felfedi a mögötte rejlő szemléletet: a fekete és a fehér, a jó és a rossz ideológiáját. Márpedig ez önmagában mindig demokráciaellenes. Ez már a totalitarizm us kezdete - hangoztatta Schulz. - Optimista vagyok. Bízom benne, hogy az EPben a konzervatív erőket tömörítő Európai Néppárt valamennyi nemzeti delegációja, köztük a Fidesz is elhatárolódik a Magyar Gárdától - mondta sajtótájékoztatóján Martin Schulz. vissza Októberben elfogadhatják az EUreformszerződést FigyelőNet, MTI 2007. szeptember 12. Október 18án a tagországok elfogadhatják az uniós reformszerződést az állam- és kormányfők lisszaboni informális találkozóján - mondta Francisco Henriques da Silva, Portugália budapesti nagykövete kedden az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén. Tanulságos úton vagyunk túl július óta, és nem léphetünk vissza, az uniós alapszerződés elfogadására egy j ól meghatározott időkeret áll rendelkezésre - mondta Francisco Henriques da Silva. Az unió soros elnökségét betöltő Portugália nagykövete hozzátette: negyven pont még mindig megoldásra vár a szerződésben, de ezek közül csak 23 olyan van, amelyet a szakért ők nem, csak a politikusok tudnak megoldani. A problémák között említette a diplomáciai vezető, hogy egyelőre nem lehet tudni, milyen hatásuk lesz a reformszerződés ügyére a lengyel előre hozott választásoknak, amelyet október 21én tartanak. Az Európai Uniót januárig elnöklő Portugália kedden felszólította a 27 tagországot, tegyenek meg minden szükséges erőfeszítést arra, hogy az unió intézményrendszerét korszerűsíteni hivatott új szerződés készítésének folyamata még ebben a félévben lezáruljon. A refor mszerződés tartalmáról ugyan a tagállamok vezetői júniusban megállapodtak, több részlet azonban még tisztázásra vár. Portugália pontos iránymutatást kapott a szerződés megszövegezéséhez, ami most szakértői szinten