Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-07
27 Esély ÚMSZ 20070907 00:29:43 Székedi Ferenc A megegyezés elutasítása érthető: ha a romániai magyar ellenzék vezetői besimulnak az RMDSZtájba, akkor nem lesz akivel szemben felépíteniük önmagukat. Az RMDSZnek azonban más a feladata: a korszerű, európai értékekre támaszkodó, romániai magyar társad alomépítés. Az RMDSZnek az europarlamenti választásokig hátralevő néhány hétben meg kell mutatnia, hogy nem csupán saját vezetőségéből áll, hanem több mint másfél évtizeden át kiépített területiszakmai intézményrendszer áll a háta mögött, kommunikációs csatornáin keresztül el tudja érni az önkormányzatokat, megfelelő kapcsolatrendszert alakított ki a civil szervezetekkel, következésképpen azt kell bizonyítania, hogy élő, mozgékony, működőképes szervezet, amely erős szálakkal kötődik a romániai magyarság különböző rétegeihez, csoportjaihoz, városi és falusi helyi közösségeihez - voltaképpen ennek a feladatnak a teljesítésére kapott egy újabb esélyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség azzal a merev elutasítással, amellyel a tárgyalóasztalhoz ültetett, nag yságrendben az RMDSZszel össze sem hasonlítható szervezetek lesöpörték az asztalról a megegyezésre és a közös listára vonatkozó indítványokat. Ami azt is jelenti: a háttérben más érdekek is munkálkodnak, semmint az erdélyi magyarság mégoly fontos brüssze li képviselete. Az egyik talán éppen az lehet, hogy az RMDSZ kiscsoportos, de nagyon jó közleményíró és rendszeres sajtóvisszhangokat gerjesztő ellenlábasai úgy gondolták, eljött az ideje annak, hogy egy igen látványos választási bukással söpörjék félre a jelenlegi RMDSZ vezetést és a tűzoltólétrán kapaszkodjanak fel oda, ahová a főbejáraton mindeddig nem sikerült bejutni. Voltaképpen mindent egy olyan támogatási listára tettek fel, amely alkalomszerű, amelynek nincsen semmiféle szervezeti kerete, amelyet egy karizmatikus személyiség, vagy néhány RMDSZ politikus iránti ellenszenv mozgósíthat, kihasználva nyilvánvalóan a szervezet vezetőségének népszavazásos ballépéseit is. Számukra úgy tűnt, ez a három tényező éppen elegendő ahhoz, hogy tárgyalásos kényszer helyzetbe, majd ennek elhagyása után a szakadék szélére taszítsák a szervezetet, csupán egyvalamivel nem számoltak: az RMDSZ jóval több, mint a saját csúcsvezetői vagy éppen parlamenti képviselete. És most nem föltétlenül a soha rendszeresen nyilván nem t artott, kisebbnagyobb csoportjaiban olykor akár kézlegyintő tagságra gondolok, hanem mondjuk a megyei és helyi tanácsosok, a polgármesterek, a szervezet által tisztségbe helyezett szakemberek, a magyar intézményvezetők végtelen seregére, akik nagyon is ti sztában vannak azzal, hogy a helyi közösségi feladatok ellátásában mennyit nyom a latban egy nagy és átfogó szervezet politikai súlya, kormányzati szerepvállalása, költségvetési eszköztára néhány igen hangzatos szólammal szemben. A megegyezés elutasítása érthető: ha a romániai magyar ellenzék vezetői besimulnak az RMDSZtájba, akkor nem lesz akivel szemben felépíteniük önmagukat. Az RMDSZnek azonban más a feladata: a korszerű, európai értékekre támaszkodó, romániai magyar társadalomépítés. vissza Készítette: Boér Krisztina * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - ÚMSZ = Új Magyar Szó (Bukares t) - KISZo = Kárpáti Igaz Szó