Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-07
21 internetes vagy a műholdas műsorszórás. Ha ezt a tényt mellőznék, akkor a Pátria hallgatósága a magyarországi adókat részesítené előnyben, ahogy az már a programszerkezet megváltoztatása után az év elejétől már tapasztalható is. 2. A jelenlegi kormány és a Szlovák Rádió vezetősége számára is kötelező érvényű a közszolgálati rádióról rendelkező törvény, amely világosan m egszabja, hogy kötelességei közé tartozik hatékonyan biztosítani a nemzeti kisebbségek nyelvén sugárzott adásokat. Ugyanezt az elvet és kötelességet fogalmazza meg az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvi Charta vonatkozó fejezete is. 3. Az MKP kétségbe vonja minden olyan próbálkozás hitelességét, amely mechanikusan igyekszik összehasonlítani az egyes adások hallgatottságát. A magyar adás ugyanis nem országos, hanem regionális méretben sugároz, és nem napi 24, hanem csak 8 órát. 4. Az MKP furcsának talá lja a közszolgálati rádió néhány vezetőjének az olyasfajta felhívásait, hogy a párt is kapcsolódjék be a válságos helyzet megoldásába. Ugyanis szigorúan tartjuk magunkat ahhoz az elvhez, hogy tiszteletben kell tartani a média függetlenségét. Eddig sem volt semmiféle befolyásunk a Pátria Rádióban végrehajtott személycserékre, s nem is konzultáltak velünk a programváltozásokról, amelyek miatt csökkent a magyar adás hallgatottsága. 5. Az MKP háromesztendős átmeneti időszakot javasol, amely alatt a Pátria tová bbra is középhullámon sugároz. Miután az adókat nem gazdaságos éjjelre kikapcsolni, megfontolás tárgyává kellene tenni a huszonnégy órás, bizonyos ismétlő műsorokat is tartalmazó adásidőt, s a szerkesztőség létszámának csekély mértékű növelését. A többletk öltséget 2:1 arányban a Szlovák Köztársaság, illetve a Magyar Köztársaság kabinetje fedezné, a kormányközi egyezmény alapján, amelyet 2007. december 31éig kellene aláírni. vissza Magyar Gárda: Slota kevesli Gyurcsány formá lis elítélését Felvidék.ma 20070907 08:39 Belpolitika, közélet illusztráció, forrás: internet Ján Slota kevesli, hogy Gyurcsány Ferenc csupán formálisan ítélte el a Magyar Gárda megalakulását. A kormánypárti nacionalista Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint az „újfasiszta" magyar csoporttól a kis Máért is elfelejtett elhatárolódni múlt heti tanácskozásán Párkányban. A pártvezető ma reggel munkareggelin kapott tájékoztatást az üggyel kapcsolatos hivatalos szlovák álláspontról a szlovák külügyminiszter től. A találkozón Slota megdicsérte a külügyminisztert, hogy a tárca késlekedés nélkül reagált a Magyar Gárda megalakulására, ugyanakkor kijelentette: „Nem értünk egyet azzal, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök csak formálisan ítélte el ezt a neof asiszta, félkatonai szervezetet. A pártvezető bírálta Sólyom László köztársasági elnököt is, aki szerinte az augusztus 19i magánlátogatás leple alatt, Deákin, szlovák területen ünnepelt. A határon túli magyar szervezetek képviselői a közelmúltban a szlov ákiai Párkányban tartott tanácskozásukon nem ítélték el a Magyar Gárda létrejöttét, Slota értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy a fórum résztvevői is támogatják a gárdát. vissza Egy kudarc olvasata Krónika 20070907 Szemléletmód kérdése, hogy totális kudarcként kelle elkönyvelni a Markó Béla és Tőkés László közötti kolozsvári tárgyalás végkimenetelét. Azoknak, akik – az erdélyi magyar összeborulás első jeleként – a közös EPjelöltlista összeállítását várták a találk ozótól, egyértelműen eredménytelennek tűnhet a kincses városi egyeztetés. ÁllásBörze Hiszen ne feledjük, másfél hónappal ezelőtt éppen eme sarkalatos kérdés kapcsán tört meg a jég az RMDSZ és ellenzéke viszonyában, és mindkét fél ennek a célnak a mentén é rezte elérkezettnek a lehetséges együttműködés körvonalazását. Csakhogy a „kormánypárt – ellenzék” közötti egyeztetések folyamán kiderült: miközben Markó