Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-07
19 RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nem egyezett meg közös lista állításáról a november 25i európai parlamenti választásokra. N incs mit szépíteni a helyzeten: az erdélyi magyarság politikai egysége több mint másfél évtized után végzetesen megtört. Sokáig a "legnagyobb romániai kisebbséghez" tartozó választópolgárnak nem kellett töprengenie, amikor az urna elé lépett: mind a parlam enti, mind az önkormányzati választásokon az RMDSZre adhatta a voksát. Ez az állapot egy idő után tarthatatlannak bizonyult: a szövetség politikailag azonos tömörülésben egyesített konzervatívokat és szociáldemokratákat, népnemzetieket és liberálisokat. V égül a szövetségből kiváló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács saját jelölteket indított volna a legutóbbi parlamenti választásokon, ezt azonban a román parlament, benne a magyarság képviseletének monopóliumához ragaszkodó RMDSZ megto rpedózta. A Markó Béla vezette szövetség akkor döbbent rá, hogy bajban van, amikor Tőkés Lászlónak sikerült összegyűjtenie az európai parlamenti képviselőjelöltségéhez szükséges 140 ezer támogató aláírást. Ekkor azonban már a püspök oldalán állók érezték úgy, hogy jelentős engedmények nélkül nem mennek bele a választási együttműködésbe. A következmény a legrosszabb – ám legvalószínűbb – forgatókönyv szerint az lesz, hogy sem Tőkés, sem az RMDSZ jelöltjei nem kapják meg a bejutáshoz szükséges szavazatszámo t. Ez nemcsak az erdélyi magyarság brüsszeli hiányzását hozza magával, hanem a Románián belüli közös presztízsveszteséget is. A szomorú helyzet kialakulásában elsősorban az RMDSZé a felelősség, de az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is hibázott, amikor eluta sította a kompromisszum lehetőségét. A határon túli magyarság körében sokáig példamutatónak tűnő erdélyi egység szétzilálásában az anyaországi politikai elitet is súlyos felelősség terheli: mind a kormányoldal, mind az ellenzék megsértette a külpolitikánkn ak az egyenlő távolságtartásról a különböző külhoni magyar szervezetektől szóló aranyszabályát. A Budapestről érkező támogatást Romániában mindkét fél önállóságának biztosítékaként fogta fel, és innen már egyenes út vezetett a közös lista csődjéig. A tegn api kolozsvári erdélyi magyar – magyar csúcs egyetlen pozitívuma, hogy a dialógus folytatódik. Sajnos a reménybeli együttműködés eredményei már csak a következő EPválasztáson mutatkozhatnak meg. vissza Tőkés a „léket kapott hajó" helyett a „jachtot" választotta Erdély.ma [ 2007. szeptember 06., 22:12 ] Eredménytelenül ért véget csütörtökön az RMDSZ és az erdélyi magyar ellenzéki szervezetek vezetői közötti megbeszélés, ezáltal magyar – magyar összecsapás előzi meg a románi ai európai parlamenti választásokat. A kudarcba fulladt kolozsvári egyeztetés nyomán Tőkés László függetlenként, az RMDSZ pedig – várhatóan Markó Bélával az első helyen – önálló jelöltlistával vesz részt a november 25én rendezendő megmérettetésen. A Markó Béla és Tőkés László vezette tárgyalódelegációnak – utóbbiban az RMDSZ kezdeti ellenkezése dacára Szász Jenő MPSZelnök is helyet kapott – a két fél munkacsoportja által egyeztetett közös megállapodástervezet és cselekvési terv tekintetében sem sikerült v églegesen megállapodnia, ezáltal elhúzódik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum öszszehívása is. A két és fél órás megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Markó és Tőkés egyaránt leszögezte: a választási megállapodás hiánya ellenére nem tartják haszontal annak az erdélyi magyar szervezetek között augusztusban lefolytatott párbeszédsorozatot, amely alapja lehet a további együttműködésnek. Megállapodtak, hogy nem fognak negatív, ellenséges kampányt folytatni egymás ellen a korteshadjárat során. Az RMDSZ elnö ke sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a királyhágómelléki püspököt támogató szervezetek nem fogadták el a szövetség ajánlatát, amelyben befutóhelyet ajánlottak Tőkés számára a „szolidaritás, az összefogás listáján”. Tőkés ellenben leszögezte: nem érett meg az idő a közös listaállításra. A magyar és a román média képviselőinek megkülönböztetett figyelmét kiváltó sajtótájékoztatón Markó Béla úgy vélekedett: az együttműködés elutasítása veszélybe sodorhatja az erdélyi magyarság EPképviseletét, mivel szeri nte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének függetlenként nincs esélye a bejutásra, ám elérheti, hogy az RMDSZ se juthasson brüsszeli mandátumhoz. „Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy megfelelő kampánnyal az RMDSZnek sikerül mandátumot szerezni az Európai Parlamentben” – szögezte le a szövetségi elnök. Az RMDSZ állandó tanácsának tagjai különben pénteki marosvásárhelyi ülésükön döntenek a szövetség választási lajstromának személyi összetételéről, és szinte bizonyos, hogy Markó Bélát választják listavezetőne k.