Reggeli Sajtófigyelő, 2007. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-08-03
9 A kommunizmus idején több régi ortodox templom és kolostor lebontásába egyezett bele, ezért 1990ben lemondatták. Három hónap múlva azonban Ion Iliesc u támogatásával visszakerült a pátriárkai trónra. Bírálói elsősorban a Securitatéval, a kommunista hatóságokkal és a diktátorral való együttműködést vetették a szemére, de ugyanakkor azt is, hogy teológusként, az 1941es legionárius lázadás idején részt ve tt a bukaresti Antim utcai RonettiRoman zsinagóga szétverésében. Sem legionárius, sem pedig securitatés múltját nem tisztázta soha. Elmarasztalják ma azért is, mert nem modernizálta az ortodox egyházat, ellenezte a papok titkosszolgálati és az egyház pénz ügyi átvilágítását, s mert egyházát az ortodox fundamentalizmus és kizárólagosság elvei szerint vezette. De azért is, hogy a román ortodox egyház mindmáig látványosan kiszolgálja a politikát, és nem szolgáltatta vissza a görög katolikus egyház eltulajdonít ott templomait és javait. Hívei ezzel szemben úgy látják, hogy nehéz időkben őrizte meg egyháza egységét, amelyet 400 új kolostorral és 2000 új templommal tett gazdagabbá. Legfőbb örökségének tekintik, hogy nyitottságot mutatott az ökumenizmus irányába, és az első ortodox pátriárka volt, aki ortodox többségű országba hívta meg II. János Pál pápát. Az 1999. évi pápalátogatást Teoctist 2002ben viszonozta, amikor a Vatikánban együtt imádkozott a pápával a két testvéregyház közeledéséért. Utódjaként a legesélyesebbnek Daniel Ciobotea , Moldva és Bukovina 56 éves metropolitája látszik, aki 1989 előtt nyugateurópai teológiákon tanított, 1987ben lett szerzetes, s akit Teoctist 1990 júniusában, 39 évesen nevezett ki metropolitává. Az esélyesek között említik Teodosie constantai érseket é s Teofan olténiai metropolitát is. vissza Nyelvében él a nemzet - és a kisebbség? Népszabadság • 2007. augusztus 3. Olvasói levél Czene Gábor interjút készített a leköszönő ombudsmannal (Nyelvhatár a kertkapunál, június 20.). Kaltenbach Jenő Tőkés Lászlót idézte, aki azt mondta, nincs esélye a fennmaradásra annak a nyelvnek, amely a kertkapuig hallatszik. Ez nemcsak az erdélyi magyarságra, de minden kisebbségre igaz. Ismerjük a szólást is, hogy "Nyelvében él a nemzet". É s a kisebbség? Hallottam azt is, hogy hazai kisebbségünknek már nincs anyanyelve, legfeljebb "nagyanyai" kisebbségi nyelve. Egy generáció kényszerűségből lemondott elődei nyelvének gyakorlatáról! Magam is azok közé tartozom, akik a háború után integrál ódtak vagy asszimilálódtak. Az 1941. évi népszámláláskor húsz hónapos voltam. Szüleimet a nemzetiségi, ill. anyanyelvi bevallás ürügyén 1947ben telepítették a szovjet zónába, ahonnan egy év után hazaszöktünk. Családom menedéket és munkát egy pusztán kapot t. A kisebbségi identitásomtól - ha maradt ezek után bennem - igyekeztem megszabadulni. Az első időben lapítottunk, igyekeztünk minél inkább észrevétlenül élni. Nem tagadtam meg elődeimet, de esetenként zavarba kerültem nagyanyám sváb viselete miatt. Azóta sokszor jutott eszembe az a bibliai történet, amikor Péter a kakasszó előtt háromszor is megtagadta Jézust. A magyar történelem és kultúra lett a sajátom, és törve beszélek németül. Megalkuvó lettem? Gyáva beletörődő? Nem gondolom. Nekem egy életre szól ó tanulság lett a szüleim vagyonelkobzása, a jogfosztás és az állampolgárság elvesztése, életük valóban batyuval való újrakezdése, sokáig fal mentén járás. Nem regisztráltattam magam a kisebbségi választásokon, de megfestettem 14 képben a meghurcoltak ká lváriáját, és több helységben kiállításon bemutattam. Okulásul, engesztelésül. Azért is, hogy ismerjék meg minél többen, mi is történt a háború után 200 ezer kitelepített és legalább 100 ezer itthon maradó magyarországi némettel, akik negyed évezrede ennek az államnak lettek az állampolgárai. Sajnos az újságírók sem értik a kisebbségi létből adódó sérelmet. Akik értik, azok elfogultak és túlérzékenyek, és ezzel is sokat rontanak a helyzeten. A politikusok jól "elvannak"! Nem találnak megoldást a kisebbségek képviseletére a parlamentben. Majd cs ak "elalszik" ez az ügy! Úgy érzem, ettől kesernyés Kaltenbach szájíze. Ettől a nagyothallástól vagy félrehallástól. Mindezek mellett be kell látni, hogy a kisebbségi és nemzetiségi létforma megőrzésében van nosztalgia is. Tudomásul kell venni, hogy
