Reggeli Sajtófigyelő, 2007. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-08-21
13 Nem ke ll olyan, aki a szövetségesség leple alatt ránk tör, megpróbál szétzilálni, szétverni bennünket. Felismertük és felismerjük az ordast, még ha liszttel szórja be magát, bárány bőrt vet a hátára és magyarul is szól - fogalmazott sokfelé üzenve a VMSZ elnöke. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára beszédében a délvidéki magyarok felelősségtudatát, azt az összmagyarság megmaradása szempontjából fontos elhatároz ását méltatta, hogy szülőföldjén kívánja megőrizni nemzeti azonosságát, s ott kíván boldogulni. vissza Két hét múlva "kis MÁÉRT" Kitekintő / huninfo | 2007.08.16. 12:00 Az idén a Magyar Koalíció Pártja szervezésében ta lálkoznak a határon túli magyar szervezetek, az úgynevezett „kis MÁÉRT" tanácskozására ezúttal Párkányban kerül sor. A szeptember 1jére összehívott találkozón először képviselteti magát a muravidéki magyarság — tájékoztatott Duray Miklós, az MKP stratégia i alelnöke, a találkozó főszervezője. Újdonság még az is, hogy ezúttal Párkányban adnak randevút egymásnak az úgynevezett státusirodák vezetői is, vagyis a kedvezménytörvény elérhetőségét és a magyar igazolványok kiadását, felújítását segítő szervezetek k épviselői. Erre azért van szükség Duray szerint, mert amióta a magyar kormány a Határon Túli Magyarok Hivatalának a megszüntetése mellett döntött, az irodákkal senki nem tartja a kapcsolatot, gondjaikat nem tudják közös fórumon megbeszélni. Na meg az is in dokolja az irodavezetők párkányi jelenlétét, mert a határon túli politikai szervezetek küldöttségei is a státustörvény megvalósulási formáiról, az ezzel kapcsolatos problémákról, valamint a Szülőföld Alap által megvalósított támogatási rendszerről egyeztet nek majd. Ez utóbbi kapcsán a határon túliaknak több kifogásuk is van, Duray szerint mindenütt kifogásolják, hogy a kuratórium, illetve a szakmai kollégiumok úgy álltak össze, hogy a határon túli magyarok mindenütt leszavazhatók legyenek. Ráadásul nincs mi ndenkinek szavazati joga, s ezen mindenképpen változtatni kellene. Az MKP által javasolt napirendi pontok között nem szerepel sem az autonómia kédésének a megvitatása, sem a kettős állampolgárság ügye, de — mint Duray mondja — a találkozón mindenkinek jog a van javaslatot tenni bármilyen kérdés megvitatására. Szerinte minden bizonnyal szó lesz arról, hogy miként könnyíthetné a magyar kormány a kárpátaljai és a vajdasági magyarok kapcsolattartását, anyaországi látogatását azt követően, hogy Magyarország is c satlakozik a shengeni övezethez, de a konkrét javaslatokat az érintetteknek kell megfogalmazniuk, s az általuk kért megoldási formák kerülnek majd a tanácskozás zárónyilatkozatába. vissza Beszédek az állam igézetében − Sóly om: A feladatok mindig ránk maradnak - Gyurcsány: Segíteni kell a határon túli magyarokat Népszabadság • Munkatársainktól • 2007. augusztus 21. Mi az állam feladata a piaccal, a versennyel, a renddel, mit tehet a bizalomért, mi a dolga a határon túli ma gyarokkal? - nemcsak ünnepelték augusztus 20án az István által emelt magyar államot a közjogi méltóságok, hanem jó tanácsokkal is ellátták az általuk vezetett intézményrendszert. Sólyom László augusztus 20án Székesfehérváron, a magyar királyok panteonjá nál arról beszélt: Szent István napja az egység ünnepe, s rá emlékezve a m űvét ünnepeljük, a magyar államot. "Vajon nem az tettee naggyá és maradandóvá Szent István országát, hogy szabályokat és szerkezetet adott, amelyek túlélték a viharokat?" - tette fel a költői kérdést. Válasza szerint sem az nem vezet jóra, ha az állam vis szavonul, és átadja a terepet a piacnak, sem az, ha az állam a piac helyébe akar lépni. Sólyom meggyőződése szerint erős piac és erős állam illik egymáshoz. Viszont a gyenge, korrupt állam és a rabló piac egymás párjai - figyelmeztetett a köztársasági elnö k - a maga módján hozzászólva az állam szerepéről szóló éles belpolitikai vitához. A nemzet egységéhez Sólyom László szerint ráadásul nem is elég az, ha egyetértünk a jó kormányzat intézményeiben és a tisztességes gazdaságban. "Ma a bizalomra van a legink ább szükségünk." A bizalomhoz pedig a félelemmel való manipulációnak kell véget vetni az államfő szerint. Sólyom úgy látja, hogy a rendszerváltás utáni politika nagy bűne, hogy bevezette a politikai riválissal szembeni félelemkeltés módszerét. Ha a politik ai ellenfelet az abszolút rosszá nagyítják fel, akitől félni kell, az ugyan összetarthatja a saját tábort, de mérhetetlenül