Reggeli Sajtófigyelő, 2007. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-08-17
37 fizetett adósságokat. Mindazonáltal fontosabbnak vélem most a rendszer átépítését tárgyalásos úton, mindaddig, amíg erre van esély, mint a büntetőexpedíciót, amelynek következménye akár a teljes rombolás lehet. Persze az is legitim vélemény, hogy teljesen új szerkezetet könnyebb építeni, mint egy létező, toldozottfoltozottat, megroggyantat kijavítani. Számomra a kérdés az, hogy közösségünk konfliktusbíró ké pessége elegendőe egy ilyen - a forradalom utáni állapot túléléséhez, illetve mennyi idő kell ahhoz, hogy a romokból kinőjön az új épület. És addig mi lesz velünk? Nem velünk, elöljárókkal, hanem velünk, számbeli kisebbségben élő magyar közösséggel? Engem még nem győzött meg senki arról, hogy az indukált spontaneitással előidézett káosz felszámolása anyagiakban és szellemiekben „olcsóbb”, mint egy „bársonyos” - tárgyalásos - rendszerváltás, ezért vagyok a kevésbé forradalmi megoldás híve. Én azt az utat ré szesítem előnyben, amelyen járva elvtelen kompromisszumok megkötése nélkül az áttörés elérése valós alternatíva. Ha ez az út járhatatlannak bizonyul, akkor jöjjenek a forradalmárok. A polgári oldalon nem nézi mindenki jó szemmel azt a kéthárom RMDSZkép viselőt, aki úgymond kitartott az „árulók” mellett. Nem tartja furcsának, hogy továbbra is egy olyan csapat tagja, amelyik rendre eltávolította soraiból egykori harcostársait, akikkel éppen a romániai magyar közéletet szerették volna megreformálni? Harco stársaim egy részének 2002 végén elfogyott a türelme és úgy döntött, nem szavaz bizalmat annak az általam megjelenített programnak, amely az egykori RT műhelyeiben született és szintén az erdélyi magyar közképviselet reformját célozta. Hogy ez a döntés szü kségszerű volt, vagy személyes érdekek voltak mögötte, mai napig nem tudom megítélni. Az viszont tény, hogy ennek a döntésnek következménye a Reform Tömörülés RMDSZplatformként való felszámolása, továbbá egy évtized hálózatépítő munkájának szétesése egy k étségtelenül létező, de konjunkturálisan - és nem teljesen érdekmentesen - felfokozott tömbszórvány törésvonal mentén. Hogy a rombolást nem követte kellő hatékonyságú építkezés, annak bizonyítéka, hogy a politikai alternatíva még ma, 5 évvel a Reform ön felszámolása után sem rendelkezik a teljes nemzetiautonomista tábort integráló és a választási megmérettetés szempontjából az RMDSZszel egyenértékű szerveződéssel. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez nem csak a Reform szervezeti tőkéjéből é pítkező polgári tábor szervezési potenciálját minősíti, hanem inkább az RMDSZ és a PSD vezetői közötti együttműködés hatékonyságát, ahogyan sikerült a választási mérkőzésre készülő polgáriakra rázárni az öltöző ajtaját. Egy, a magyarság szempontjából szórv ánynak számító megye képviselőjeként döntenem kellett: a közvetlen választóimnak tett ígéret szerint beállok az „ernyő” alá, vagy Szilágyi Zsolt barátomhoz hasonlóan az alternatívaépítésnek állok neki. A döntés immár történelem, akkor sok álmatlan éjszaká t okozott és ma sem esik jól visszagondolni a sok vívódásra. Hogy melyik csapathoz tartozom? Barátaim vagy a munkámat, állásfoglalásaimat ismerők számára ez nem kérdés. Nem tagsági könyvek, hanem a jó irányba mutató konkrét politikai cselekvés dönti el a h ovatartozást. RMDSZképviselői státusából adódóan a kívülálló akár úgy is megítélheti, hogy ön az RMDSZszel folytatott tárgyalás egyik vezéregyéniségeként elsősorban a saját érdekeit tartja szem előtt. Pontosabban azt, hogy ha sikerül az RMDSZszel való kiegyezés, gyakorlatilag további négy évre biztos helye lesz az RMDSZ parlamenti listáján. A tárgyalások előkészítésének idején felmerülte önben egy ilyen hátsó szándék? Nem mondanék igazat, ha azt mondanám, hidegen hagy, ha ilyen feltételezéssel talál kozom, bár hozzászoktam és már kellő nyugalommal, és rezignáltsággal fogadom. Aki ismer és követte eddigi politikai pályámat, az tudja, hogy elsősorban nem az egyéni ambíciók, és a karrier vezényel döntéseimben és választásaimban. Egy sikeres tárgyalás és az azt lezáró - a rendszerváltás feltételeit megteremtő - egyezség az erdélyi magyar politikai élet szereplői között nem az én egyéni sikerem és érdekem, hanem közös siker és közösségi érdek. Jelenleg a tárgyalások sikerének legfőbb akadálya az, hogy míg az RMDSZ vezetői az egység alatt a pártegységet értik és azt védik, mi nemzeti egységben gondolkodunk, és kialakításának akarunk esélyt adni a politikai sokszínűség és az azt megjelenítő szerveződések közötti együttműködés intézményesítésével. De ha egyén i érdekekről és közvetlen haszonról beszélünk, a közvetlen haszonélvezői az intézményesített pluralizmusnak elsősorban nem azok, akik jelenleg is tisztséget viselnek - parlamenti mandátumomat eddig sem az RMDSZ vezetőinek köszönhetem és ezután sem nekik fo gom, ha további bizalmat kapok erre a munkára - hanem azok, akiket eddig megakadályoztak, hogy parlamenti vagy önkormányzati választásokon megmérettessenek. Igazából az
