Reggeli Sajtófigyelő, 2007. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-08-08
5 Uniós kudarc Koszovóban FigyelőNet 2007. augusztus 8. Bíró Gáspár A Koszovó ügyében az utóbbi hetekben előállt patthelyzet senkinek sem kedvez, valószínű, hogy Washington hamarosan dűlőre viszi a kérdést. Az EU újabb presztízsveszteség előtt állhat. Oroszország legújabb külpolitikai elképzeléseiben viszont Koszovó kérdése nincs kiemelt helyen – derül ki abból az értékelésből, melyet Bíró Gáspár, az ELTE Politikatudományi Intézetének egyetemi tanára készített lapunk számára. Kinek jó a Koszovó státusának rendezésében néhány hete beállt patthelyzet? Véleményem szerint senkinek. Ezzel némileg ellentétes módon több szakértő és megfigyelő azt a nézetet vallja, hogy a vita eddigi nagy nye rtese Oroszország. Kétségtelen, Moszkva a status quo védelmezőjeként lép fel, és az érvényes nemzetközi jog szerint érvei sziklaszilárdak. Abban már az ENSZalapokmány kidolgozói megegyeztek 194445ben, hogy a szövegben szereplő népek önrendelkezési elvé re hivatkozva nem lehet területeket egyoldalúan, azaz az érintett állam beleegyezése nélkül attól elszakítani (ez a szecesszió tilalma). Más kérdés, ha megegyezés születik az elszakadásról, amint az például Eritrea esetében történt 199192ben. Ezzel szemb en Belgrád hallani sem akar a provincia kiválásáról, noha 1999 óta nem képes szuverenitást gyakorolni fölötte. A kisebbségek önrendelkezési joga nem nyerte el máig a nemzetközi jogi szentesítést. Presztízsveszteség, de kinek? Oroszország egyelőre tehát biztos talajon mozog Belgrád ENSZbéli támogatását tekintve, s álláspontjával nem áll egyedül a tagállamok között, sőt. Azt a Nyugat is kénytelen elismerni, hogy az orosz érvelés megállja a helyét. Moszkva álláspontja azonban nem minden kockázat nélküli. Ha belátható időn belül mégis bekövetkezne Koszovó állam egyoldalú kikiáltása, melyet nemzetközi elismerés is követne több kormány részéről, nehéz lenne presztízsveszteség nélkül megúszni az ügyet. Amint az Európai Uniónak is, ame ly jelenleg a tárgyalások további (legalább négy hónapon keresztül tartó) folytatását szorgalmazza. Az Egyesült Államok meglehetősen vegyes üzeneteket fogalmazott meg a koszovói albánok számára az elmúlt hetekben. Míg Bush elnök Tiranában kijelentette, ho gy Koszovó előbbutóbb (értsd inkább előbb, mint utóbb) független lesz, magas rangú amerikai diplomaták óvják Pristinát az egyoldalú lépésektől. Nem jó a patthelyzet a közvetlenül érdekelt feleknek sem. Koszovóban folyamatosan nő a türelmetlenség, s ezzel párhuzamosan a belpolitikai feszültség. A látszólag kisebb kompromisszumokra kész (például a további tárgyalások nem látványos ellenzése) helyi vezetők egyre nagyobb nyomás alatt vannak. Nem jó a jelenlegi helyzet Szerbiának sem, noha Belgrádban tisztában vannak azzal, hogy az orosz diplomáciai támogatáson kívül nem sok eszköz áll a rendelkezésükre hivatalos, függetlenségellenes politikájuk megvalósítására. Ennek viszont ára van: nem lehet a NATOba igyekezni, közben meg „rugalmasan” eltávolodni Moszkvától , vagy később nemet mondani különböző potenciális igényeire az euroatlanti integrációra hivatkozva. Hogyan jutottunk idáig? 1998ban komoly nemzetközi nyomás nehezedett az akkori belgrádi vezetésre, a Milosevicrezsimre, hogy rendezze a koszovói kérdést, ismerje el újra a tartomány korábban megszüntetett autonómiáját és a kisebbségi és emberi jogokat. Az akkori koszovói politikusok egy része, – a pacifista, passzív ellenállásban bízó Ibrahim Rugovával az élen – hajlott is a tárgyalásokra. Csak az év folya mán lépett nyíltan színre és adott követeléseinek fegyverrel is nyomatékot az addig szélesebb körben nem ismert Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK). Az európaiakkal, különösen a németek által addig támogatott Rugovával, s nyugati száműzetésben lévő „kormányával” szemben Washington az UCKra tett. A NATO, részben amerikai, részben a közvélemény nyomására 1998 szeptemberében kilátásba helyezte a fegyvere s beavatkozást, amelyre néhány hónappal később, 1999 márciusában került sor, a franciaországi Rambouilletben tartott és teljes csőddel végződő jugoszláv-
