Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-31
21 Malina Hedvigügyében a múlt héten több elképesztő fordulat történt. Kiderült: az összevert lány vallomását a szlovák rendőrség meghamisította. A szlovák kormány is változtatott álláspontján, a belügyminiszter már elismerte, hogy Hedviget valóban megverték, de szerinte nem azok és nem úgy, ahogy a lány mondta. A felvidéki magyar egyetemista határozottan állítja: majd egy éve azért verték meg brutálisan, mert magyarul beszélt Szlovákiában. A pozsonyi Pravda a múlt héten csütörtökön arról számolt be, hogy a nyitrai megyei ügyészség már vizsgálja, vajon törvényes volte a rendőrség és a járási ügyészség eljárása, amikor tavaly szepte mberben leállították a magyar egyetemista, Malina Hedvig támadói utáni nyomozást. Magyarnémet kapcsolatok: kulturális téren többet lehetne tenni Koszovó ügyében nincs eltérés a német és a magyar álláspont között - közölte a magyar kormányfő a német külü gyminiszterrel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc és FrankWalter Steinmeier a kétnapos külképviseletvezetői értekezlet nyitónapján tanácskozott egymással Budapesten. A magyar miniszterelnök Koszovóval kapcsolatban közölte: meg kell őrizni az aktivitást és készülni kell arra, hogy orosz vétó esetén is képes legyen a nemzetközi közösség hatékony választ adni a koszovói függetlenedési folyamatra. FrankWalter Steinmeier elmondta: a legjobb megoldásnak azt tartotta volna ha, az ENS Z Biztonsági Tanácsa határozatot hoz Koszovó jövőbeli státuszával kapcsolatban. Mint mondta, Szerbiát és Koszovót ismét tárgyalóasztal mellé kell ültetni és sikerült megállapodni arról, hogy az Egyesült Államok, Oroszország és az Európai Unió trojkában vis zi tovább az ügyet. Gyurcsány Ferenc beszámolt arról, hogy a kétoldalú találkozón a német külügyminiszterrel röviden áttekintették a kétoldalú ügyeket, az uniós ügyeket, néhány globális biztonsági kérdést és Angela Merkel német kancellár tervezett magyaro rszági látogatásáról is szót váltottak. A német külügyminiszter megköszönte azt a támogatást, amelyet a magyar kormány nyújtott Németországnak uniós elnökségének félévében. FrankWalter Steinmeier kiemelte, hogy Magyarország segítette meggyőzni a szkeptik us tagállamokat egy új reformszerződés szükségességéről. A berlini diplomácia irányítója szólt a két ország kapcsolatairól, szerinte a gazdasági csere kitűnően működik, tudományos és kulturális téren azonban még többet kell tenni és erre remek lehetőség, hogy 2010ben Pécs és Essen is Európa kulturális fővárosa lesz. Frattini: Decembertől megnyílnak a határok Magyarország készen áll a schengeni csatlakozásra – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Franco Frattinivel, az Európai Bizottság alelnökével közösen megtartott sajtótájékoztatón, a külképviseletvezetői értekezlet keretében. Frattini beszélt egy küszöbön álló amerikai vízummegállapodásról is. Minden okunk megvan rá, hogy nagy magabiztossággal készüljünk a határnyitásra ez év végén - fogalmazot t a kormányfő. Gyurcsány Ferenc kiemelte: Franco Frattini előrehaladott tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal egy új vízummegállapodásról, ami a magyar állampolgárok számára jelentős könnyítést hoz. Azt reméljük, hogy ezek a tárgyalások pár hónapon belül befejeződhetnek - jegyezte meg a miniszterelnök. Az Európai Bizottság alelnöke, bel- és igazságügyi biztos megerősítette: Magyarország schengeni övezethez csatlakozása 2007 decemberében létrejöhet. "A szárazföldi és a tengeri határokat decemberben tudjuk megnyitni, míg a légikikötőket jövő márciusban" - tette hozzá Franco Frattini.