Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-30
17 még sokáig szüksége van" - írta a rendezvény mintegy 150 résztvevője előtt felolvasott levelében Csáky Pá l, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke. A megemlékezésen jelen volt Mádl Dalma, a volt köztársasági elnök felesége. A Rákóczi Szövetséget 1989ben alapították II. Rákóczi Ferenc emlékének ápolására, a Kárpátmedencei magyarság ifjúságának és oktatásügyének erősítésére és a közvélemény tájékoztatására a határon túli magyar közösségek tevékenységéről. A legenda szerint II. Rákóczi Ferenc szívét a kamalduli szerzetesek őrizték Franciaországban. Magyarországon az egyetlen kamalduli rendhá z Majkon volt, ezért emlékezik a szövetség minden évben ezen a helyen a fejedelemre. vissza Új Szó: "Beleóbégatták a Szózatba a szlovák himnuszt" Pozsony, 2007. július 30., vasárnap (MTI) - A szlovákiai magyarok kitelep ítésére emlékeztek vasárnap Érsekújvárban. Az ünnep zárásaként elhangzó Szózat alatt "egy közeli ház ablakából néhány férfi elkezdte ordítani a szlovák Himnuszt" - értesült a pozsonyi Új Szó. A lap internetes portálján azt írta, az erőszak áldozataina k emlékművénél zajló koszorúzás megzavarása elsősorban azoknak a magyarországi vendégeknek volt kellemetlen, akiket közvetlenül érintett a szlovákiai magyarok második világháború utáni kitelepítése, s "akik most emlékezni jöttek haza a szülőföldjükre." A Csemadok érsekújvári szervezetének Hazahív a harangszó című rendezvényén a magyarországi Tótkomlós önkormányzatának küldöttsége, valamint Pitvaros és Bánhegyes lakosai vettek részt. Ezek az emberek most unokáik kíséretében tértek vissza az egykori szülő helyükre, ahonnan hatvan évvel ezelőtt, a szlovákiai magyarok jogfosztottságának keserves éveiben, kényszerűen telepítették őket Magyarországra. vissza Markó nem hiszi, hogy sikeres lesz a megbeszélés Erdély.ma [ 2007. júl ius 30., 09:07 ] Forrás: Paprika Rádió Markó Béla RMDSZelnök vasárnap kijelentette, ha a Tőkés László református püspökkel való megbeszélésen nem a közös célkitűzések megállapítását helyezik előtérbe, hanem feltételekre alapoznak, a találkozó sikertele n lesz. Markó Fehéregyházán az újságíróknak elmondta: nem hiszi, hogy sikeresek lesznek a „feltételekhez szabott megbeszélések". „Mi nagy nyitottságról tettünk tanúbizonyságot, és befutó helyet ajánlottunk fel Tőkés László püspöknek, ugyanakkor együttműkö dést az európai parlamenti választásokon és a hosszú távú együttműködés lehetőségét. Az RMDSZ konstans támogatottságnak örvend a romániai magyarság körében, de mivel 5 százalékos a választási küszöb, úgy véltük, meg kell próbálnunk együttműködni azokkal a szervezetekkel, amelyek alternatívákat kínálnak az RMDSZ mellett, anélkül azonban, hogy arra köteleznénk egymást, hogy elfogadjuk a másik minden feltételét. Véleményem szerint meg kell állapítanunk azon prioritásokat és célkitűzéseket, amelyekkel mind egye tértünk, és hagynunk kell, hogy a másik esetleg más célokért is küzdjön" - jelentette ki Markó. Hozzátette, „valószínűleg fontos az a hat szervezet", amely Tőkés László jelölését támogatja, de Erdélyben több száz társaság és civil egyesület van, és a magya r vezetőknek mindegyikre kellene figyelniük. Markó Béla RMDSZelnök és Tőkés László EMNTelnök hétfőn 14 órakor találkozik Kolozsváron. vissza Szaruhártyabankot és rákdiagnosztikai központot létesít a Segítő Jobb Erdély.ma [ 2007. július 30., 08:37 ] Forrás: Krónika Elkezdődhet Nagyváradon annak a modern szemészeti klinikának és szaruhártyabanknak, valamint az országban egyedülálló technológiával dolgozó rákdiagnosztikai központnak a berendezése, amelyet a római katoliku s egyház nemrég visszaszerzett ingatlanában, a járványkórházban működtet majd a Segítő Jobb Alapítvány. A városközpontban található ingatlant 49 évre adta haszonbérbe a római katolikus egyház a magyarországi alapítványnak, az erre vonatkozó szerződést Te mpfli József megyés püspök és dr. Kalmár László, a Segítő Jobb Alapítvány elnöke írta alá. A szerződés értelmében a Segítő Jobb Alapítvány 49 évre kapja haszonbérbe az