Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-25
19 De nem abban, hanem egy eléggé randa világban élünk, ahol egy olyan makulátlan előéletű diáklányt is, mint amilyen Malina Hedvig, ok nélkül megvernek. Pontosabban nem ok nélk ül. Az ok a diáklány magyar nemzetisége volt: na Slovensku po slovensku! Vagyis: Szlovákiában szlovákul (beszélj). De itt még nem tartunk. Egyelőre csak ott, hogy a szlovák rendőrfőkapitány elismerte, a nyitrai magyar lányt megverték. Nagy elmozdulás ez az előző idők egy helyben járásához képest, amikor a megverést is folyamatosan tagadták a szlovák hatóságok. Az egyik főemberük most először elismeri. Még egy nagy és nehéz lépést kellene megtenniük: bevallani, hogy az elkövető magyar nemzetisége miatt v erte meg Malinát, és akkor túl volnánk egy régóta húzódó, kínos ügyön. De nem! A csehszlovák kontinuitásban győztes szlovák mundér becsületét még mindig védeni kell. Ivan Lexa egykori titkosszolgálati miniszter ezt sokkal karakánabbul intézte volna el: ali ghanem a szemtanúkat már elrabolta volna a titkosszolgálat, ahogy az egykori szlovák államfő, Michál Kovác fiát. Vagy – arra gondolni sem merek, hogy Malina Hedviggel együtt! – úgy jártak volna, mint a dunaszerdahelyi maffiatagok, akiket egy vendéglátóipa ri egységben szitává lőttek. Messziről jön a szlovák jogállam, és még nagy utat kell megtennie. Izgalmas közjáték ezen az úton Ján Packa szlovák rendőrfőkapitány beismerése. Vele történni foge valami? Már csak azért kérdezzük ezt, mert a főrendőr ezzel a bejelentéssel ellentmondott Szlovákia miniszterelnökének, Robert Ficónak és – nem mellesleg – belügyminiszterének is. Akik mindketten azt állítják – ha megfelelő sorrendben illesztjük egymáshoz a szavaikat – , hogy Malina Hedvig saját magát verte meg, csa kis azért, hogy blamálja Szlovákiát. Azt az országot, amelynek állampolgárai alanyi jogon kaptak pénzjutalmat, ha beléptek a Vladimír Meciar érdekkörébe tartozó néppártba, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomba – szlovákul Hnutie za demokratické Slovenskób a, közismert rövidítéssel: a HZDSbe. A hírdömpingben vajon felfigyelte valaki arra, hogy a történtek ellenére ez a lány még mindig hűséges a szülőföldjéhez? És Szlovákiában akar maradni. Vajon lesze erre lehetősége? Vagy inkább ellehetetlenítik? Utóla g kiterjesztik rá a még ma is érvényben lévő Benesdekrétumokat – és mennie kell az Európai Unió tagjává vált hazájából? vissza A szlovák országos rendőrkapitány is elismerte, megverték Hedviget dunatv.hu/MTI, 2007. júliu s 24. 11:06 | Utolsó frissítés: 11:06 Ján Packa szlovák országos rendőrfőkapitány elképzelhetőnek tartja, hogy Malina Hedvig nyitrai magyar egyetemistát valóban megverték, de nem úgy, ahogy azt a sértett előadta. Kedden megjelent írásában a SME című sz lovák polgári napilap kiemelte: Packa - jóllehet közvetett módon - először nevezte "megengedhetőnek, hogy "a magyar nemzetiségű diáklány, Malina Hedvig egy évvel ezelőtt Nyitrán fizikai támadás áldozata volt." Mindez talán Malina Hedvig ügyének elmozdulása ként is értelmezhető. Malina Hedvig kitart eredeti állítása mellett, miszerint két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt "...mi azt állítjuk, hogy a cselekmény nem olyan módon történt meg, ahogy ő azt leírja" - idézte a rendőrfőkapi tányt a lap, jóllehet tavaly szeptemberben Robert Kalinák belügyminiszter a rendőrségi nyomozás lezárását indokolva még úgy fogalmazott: "kétségtelen, hogy a cselekmény nem történt meg." Akkor a szlovák rendőrség ezt orvos szakértői véleménnyel támasztot ta alá, amely szerint Malina Hedvig arcán nem voltak külsérelmi nyomok, így altestén sem észleltek rúgás okozta sérüléseket, és agyrázkódás tünetei sem voltak tapasztalhatók. Ezzel - a támadást követő nyolcadik napon készült - orvos szakértői véleménnyel szemben közvetlenül a támadást követő órákban két olyan korházi látlelet is készült, amelyben a nyitrai és a dunaszerdahelyi kórház orvosai a sértett leírásának megfelelő külső sérüléseket állapítottak meg. Ugyanezeket a sérüléseket tanúsították az egyete m oktatói és Hedvig diáktársai, akik percekkel a támadás után találkoztak a lánnyal és elsősegélyben részesítették, miközben a sérüléseit tanúsító - a sajtóban is megjelent - fényképfelvételeket készítették róla.