Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-25
15 Magyarország mindig eklekticizmusával és fejetlenségével tűnt ki; most is. Itt az antiparlamentarizmus sokágú. A kormányzó balközép technokrataelitista kamarillapolitikát folytat olyan napról napra változó nevű és funkciójú hivatalokban, amelyekbe a dol gok természete folytán senkinek nem lehet igazi betekintése. A kormánypártokat a végrehajtó hatalomban elkülönült, technokratizált pártelitek ideoda rángatják. A szocialista párt egyhangúlag és lelkesen szavaz meg egymással homlokegyenest ellenkező politi kákat, a párt funkciója zéró. A technokrataelitista politikához tartozik egyébként a népszavazás elleni ízléstelen propagandakampány és trükközés is. (Ezt nevezi Orbán Viktor íróasztal mellől kormányzó, modernizációs fölsőbbrendűségtudatnak: a bűnrossz f ogalmazás miatt ezt nem értette a Népszabadság kommentátora, pedig Orbánnak ebben tökéletesen igaza van. - Ő persze nem az íróasztal mellett kormányoz, hanem az ámbituson.) A Gyurcsányellenes tábor ma már nem egységes. Rövidlátók voltak azok a szociálli berális szemleírók, akik Sólyom László köztársasági elnököt Orbán Viktor emberének igyekeztek föltüntetni. Sólyom László köztársasági elnök Orbán képviselőnek nem a híve, követője - vagy pláne "ügynöke" , hanem a vetélytársa. Az ő pártok fölöttisége némil eg különbözik Basescu elnökétől (mert kisebb a tényleges hatalma), de abban megegyezik vele - és ez a fontos! , hogy "a pártok ellen van", a "civil társadalmat" képviseli (a "civil társadalom" immár két és fél évszázados fogalmának a középpontjában vannak a politikai pártok és a piac, kivéve a meghökkentően műveletlen Magyarországon, ahol az indokolatlan és igazolhatatlan NGOmítosszal akarják aláásni a gyűlölt "pártdemokráciát"). "A pártokkal nem konzultál", ő az alkotmány őre (Hüter der Verfassung), törv ényileg meghatározhatatlan erkölcsi tekintély, aki egyébiránt nem az alkotmányt és az alkotmányosságot, hanem "az alkotmányos értékrendet" (?) képviseli - mindez szélsőséges populizmus, amely elragadtatásba ejti a "párrrrrrrrrtoktól" irtózó fiatal értelmi séget. (S ez független attól, hogy konkrét ügyekben gyakran egyetértek Sólyom elnökkel.) Az elnök talpraesett jogászember, precedensek nagy számával - mint egy alkotmányos Münchhausen, önmagát húzza föl a hajánál fogva - bővíti saját hatalmát. Bravó. Ezt remekül kiegészítik Orbán Viktor már megszokott légtornagyakorlatai. Az előző "pártokellenes" populista variáns ("polgári körök") ejtve, most a plebiszcitárius (népszavazásos) verzió jön. Ha most eltekintünk attól, hogy tartalmilag mi a népszavazás tétje - vajon sikerüle a szociális ellátórendszerek újabb tőkés kizsákmányolási formává való átalakítását megakadályozni, és itt a kormánypártoknak se esélyük, se igazuk , akkor azt a paradoxont pillantjuk meg, hogy a "pártokellenes" akciót, a közvetlen népi akaratnyilvánítás megszervezését egy párt bonyolítja le, a közvetett, a képviseleti demokrácia "szerve". Nem tilos, de nem is illendő, hogy a képviseleti elv jóvoltából a hatalomban részt vevő parlamenti párt szervezzen a képviseleti kormányzatot, a parla menti ügymenetet megkerülő, közvetlen akaratnyilvánításos procedúrát. Ismétlem, függetlenül a kérdések konkrét sugallatától, amely - a szöveg penetráns butasága ellenére - nekem nem ellenszenves. Egyébként ez a parlamenti párt (de facto) bojkottálja az Ors zággyűlést, hiszen a kormányt ellenőrző funkcióját nem tudja betölteni, ha levegőnek nézi a miniszterelnököt. A képviselőházi ellenzék szemszögéből a miniszterelnök (és kormánya) érinthetetlen: páriakormány. "A párrrrtok" persze mindig a többi pártok. De M agyarországon ez a dolog messzebb ment: Orbán a nemzet misztikus sugallata, nem pedig szavazóinak az instrukciói szerint jár el - Gyurcsány pedig az Európai Unió konvergenciakritériumaiban, mint a Szent Grálban megtestesülő közgazdaságtani, tehát fölsőbbr endű bölcsesség szellemében cselekszik, és szintén nem szavazóinak instrukciói és intenciói szerint. A populizmus és ellentéte, az elitizmus összeér. A populizmus (és a két világháború közötti szélsőjobboldal) ismert húzása a "bal- és jobboldal ellentété nek meghaladásáról" szóló duma. Ez nevetséges. Orbán és Lech Kaczynski - és Orbán példaképei, a sötét reakció szörnyetege, Nicolas Sarkozy és a látszólag kellemes politikai nulla, Angela Merkel, akiket úgy ünnepel a fantáziátlan balliberális sajtó, miért n em ünnepli akkor Orbán Viktort is? - jobboldali politikusok, akik a szabadság ellenében a tekintélyt képviselik, s ez az egyik döntő vízválasztó négyszáz éve, punktum. Az is tisztán jobboldali gesztus, ahogyan Orbán Viktor - egyébként a valósághoz híven - a középosztály magasából kegyesen "lehajol" a szegényekhez, magához, kebelére vonja őket, mint egy Marie Antoinette pásztorlánykajelmezében, műkertjében a műsziklák és műromok között (ah, Erdély! havasok! tengerszemek! tisztán csillámló izék!), és szemb en a Népszabadság botfülű kommentátorával, nem osztályharcot, hanem osztálybékét hirdet. Az 1968 előtti kirohanás, amelyet Orbán képviselő Sarkozytől plagizált (aki a Weekly Standard című neokon hetilap tárcáiból plagizálta) érdekesen hangzik egy hajdan "r adikális és alternatív" nemzedéki, ifjúsági párt (never trust anyone over thirty!) alapítójától. Ha nem lett volna 1968, akkor a jobboldal vezére ma ifj. dr. Bethlen István gróf
