Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-23
38 Ovidiu Pecican történész – megfogalmazása szerint – „rövidnadrágos perspektívából” hozott példákat a demokráciaellenes megnyilvánulásokra. Szerinte ugyanis a demokráciadeficit nemcsak a politikai életben jelentkezik, hanem a társadalom egészében is. „Vajon nem antidemokratikus az, hogy a szomszédom veri a feleségét? – kérdezte Pecican. – Magyarországon az utcára vonultak az emberek, miután kiderült, hogy a miniszterelnök hazudott. Romániában a hazugság szerepel a munkaköri leírásban.” EcksteinKo vács Péter RMDSZes szenátor a szövetségen belüli nondemokratikus helyzetre tért ki. A szövetségen belüli döntéshozatal antidemokratikus jellegét emelte ki, és bírálta az RMDSZ viszonyulását a nők politikai szerepvállalásának kérdéséhez. Emellett felrótta a szövetség vezetőinek azokat az állásfoglalásokat, amelyeket a feddhetetlenségi ügynökség létrehozásával, illetve Traian Basescu államfő menesztésével kapcsolatosan fogalmaztak meg. „Az RMDSZ élén személyi változásokra lenne szükség ahhoz, hogy a szövetsé g reformja megvalósuljon” – szögezte le EcksteinKovács Péter. vissza Belgrád ellenzi a kisebbségek politikai szubjektivitását - VMDP Közlemény Vajdaságma.info 2007. július 22. [16:02:37] Még a történelmi VMDKban leszögez tük, hogy a vajdasági magyarság önálló szubjektumként kíván a szerb politikai színtér részese lenni. Nem régen a négy vajdasági magyar párt letette a voksát a magyar választók névjegyzéke mellett. Ezzel a belgrádi hatalom elevenjére tapintottunk. Az pedig gyorsan belátta: a kisebbségi választói névjegyzék a garantált parlamenti helyek intézményének alkalmazásával és a kisebbségi többpárti választások útján, a egyenesen elvezet a közösség tényleges politikai szubjektivitásához. Aminek következménye a szerb h atalom számára az, hogy a kisebbségi közösség már csak részben, vagy egyáltalán nem manipulálható. A magyar akcióra a szerb hatalom rögtön reagált. Petar Lađević, Koštunica kisebbségi megbízottja nemes egyszerűséggel megállapította, hogy a magyar választó k névjegyzékére vonatkozó négypárti követelés - rasszizmus. Később Belgrádban belátták, hogy a jelenlegi körülmények között, amikor a nemzetközi közösség szeme úgy is Szerbián van, a ledorongolás nem módszer. Đorđe Vukadinović, egy Koštunicapárti politika i folyóirat főszerkesztője az újvidéki Dnevnik nevű napilapban Lađevićet mentegeti. S „tudományos” vizekre evez. Szerinte a választási rendszer megváltoztatása a választás évében nem lenne indokolt. Mint ahogy nem lenne indokolt a VMSZ és a Demokrata Párt által javasolt 12 kisebbségi garantált képviselői hely sem. Ha viszont nincsenek garantált parlamenti helyek, nincs szükség a kisebbségi választói névjegyzékre sem. Hogy a négypárti magyar álláspont megkapja a nemzetközi elutasítást is, megszólalt a válas ztási rendszer elemzésére beállított, nemzetközi pénzekből gazdálkodó „civilszervezet” a CESID egyik szerb nemzeti érzelmű szakértője is. Blagojević azt állítja, hogy a magyar választók névjegyzékére vonatkozó négypárti követelés nem rasszista, de szegregá ciós törekvés. Blagojević úr attól félti a magyarokat, hogy e fogalom tényleges tartalmával ellentétben, saját magukat különítik el valamiféle kerítés mögé. Ez az állítás körülbelül olyan, mintha valaki annak idején azt mondta volna, hogy az amerikai néger ekkel szemben nem az amerikai fehérek alkalmaznak szegregációt, hanem a négerek maguk különítetik el saját magukat. Ennyit a belgrádi tudományról. A belgrádi támadások mégis hasznosak lehetnek: erősíthetik a négypárti összefogást. Különösen akkor, ha még egy fontos részletkérdésben sikerül tisztázni a meglevő jelentős különbséget. Hogyan kell felállítani a magyar választói névjegyzéket? Időigényes bejelentkezési eljárásban, bizonytalankodva, a vajdasági magyarokra súlyos anyagi terheket kiróva, ahogy azt a VáradyKorheczJózsa törvénytervezet előirányozza, vagy inkább a VMDP javaslata szerint? Ismeretes, hogy a VMDP a vajdasági magyarokat mentesíteni kívánja a drága és időigényes bejelentkezési eljárás alól. Mert a dolgok természete szerint a magyar válas ztói névjegyzéket az általános választó névjegyzék alapján - kivonat formájában - a községi közigazgatási, belügyi szerveknek kell elkészíteniük. Ingyen és bérmentve, úgy, ahogy azt Horvátországban az ott maradt szerbek részére a horvát hatalom már régen m egtette.